2015.06.17. 09:11 – Lángoló

Húsz év után újra aktív a Hideg Roncs

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hidegroncs_harmadikember_fesztfoto-bihari_balazs.jpg

Húsz év után újra aktív az egyik legrégebbi hazai industrial-ambient banda, a Hideg Roncs. Az 1986-ban alakult, többször átszerveződött, majd más neveken is prosperáló formáció alapítója és mindenese Rácz Mihály, aki a Második Látás című underground fanzint is szerkesztette (nem mellesleg blogunk egyik szerzője). (Fotó: Bihari Balázs)

A Hideg Roncs sosem volt klasszikus ipari zenekar, sokkal inkább a noise, ambient és drone kifejezésekkel lehet körülírni a zenéjüket. Az első felállás alig két évig létezett, közben azért felléptek többek között 1987-ben a VHK, a Gore és Henry Rollins partnereként a Siketek Sportcsarnokában rendezett emlékezetes fesztiválon is. Ezután néhány évig a zajos gitárzenét házasították a free-jazzel Hammfree Gokart néven, majd 1991-től újra Hideg Roncsként működtek duóban. Rácz Mihály társa ettől kezdve Broder Ferenc lett, és kialakult az a máig ható felállás, amiben a rögzített alapokra basszusgitárokkal, effektekkel és ütőhangszerekkel gyúrnak hosszan felépülő repetitív hang-kollázsokat.

Az 1991-től 1995-ig tartó legaktívabb időszakban a duónak számos kazettája és lemeze jelent meg szerte a világon az erre szakosodott kiadóknál, ma már meglepő lehet, de ezzel a kísérleti zenével nagyjából havi rendszerességgel fel tudtak lépni valahol az országban, és 1994-ben tető alá hoztak egy közel háromhetes német turnét is. Legfontosabb kiadványaik ebből az időből a Hang, és a Kép című kazettaalbumok voltak, valamint a Vihar című húsz perces kislemez a német Drone Recordsnál. A neves rajzfilmes, Gábor Csupó pedig, aki különböző kísérleti és elektronikus zenékre specializálódott labelt működtetett Hollywoodban Tone Casualties néven, a Hideg Roncs és Hortobágyi László közös projectjét a Hyro-t karolta fel, és 1997-ben adta ki Sizen Sineido című albumot.

A hosszú szünet alatt Rácz Mihály több világzenei produkcióban közreműködött ütőhangszeresként (Ablakanapra, Mörön), Broder Ferenc pedig a Trottelben basszusozott néhány évig, míg újabban a Live Animal Transport tagja is. 2013-ban kezdett körvonalazódni egy új együttműködés interneten küldözgetett zenei vázakra építve, de a valódi lendületet a 2014 tavaszi Focus Abyssi V. fesztiválra való meghívás adta ragaszkodva a Hideg Roncs névhez – erre aztán a duó egy néhány hónapos intenzív próbafolyamat során egy teljesen új koncertprogramot írt, műsorának pedig a HR+ (HRpozitív) címet adta. Azóta játszottak a Harmadik Ember fesztiválon és kisebb klub bulikon, többek között olyan zenekarok társaságában, mint az Entrópia Architektúra, a Horhos, T. Bali, és a Pulpo! Live Act.

A Hideg Roncs Facebook-oldalán megtalálhatók a főbb események és aktualitások, valamint a beható részletekre is kíváncsiak olvashatnak egy igen aprólékos és hosszú, de humort sem nélkülöző zenekari történetet. Ennél is szórakoztatóbb azonban ez a friss interjú, amit a Focus Abyssi főszervezője, Sörös Gergő készített a Hideg Roncs minkét tagjával.  

Június elején a zenekar kiadta az egyik tavaszi koncertfelvételét házilag gyártott barkács CD-n, tekintettel a zenekarra mindig is jellemző „csináld magad”- attitűdre.

Egy új felvétel:

És egy klasszikus:


hír ambient hideg roncs industrial



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása