Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Megmondom őszintén, a True Detective első évadát azért kezdtem el nézni, mert már idegesített, hogy mindenki agyonajnározza. Volt, aki csak emiatt vezettette be magához a tévét, szóval tényleg őrület volt. Gondoltam akkor majd most jól lehúzom, és megmondom, hogy csak a felhajtás nagy körülötte, amúgy egy nagy lufi. Aztán persze engem is elkapott a hangulata, és ugyan a végének egyes részei picit olyanok, mintha a Lost bődületes nagy ökörségét néznénk, de még ez sem ront sokat az összképen. Maradandó film lett, az a lényeg. A sorozatnak most indul a második évada az HBO-n, emiatt aztán a Lángoló szempontjából is összeszedtünk néhány dolgot róla. Hát persze, hogy a zenéjét (amit amúgy itt már említettek, szóval lényegében csak le kellett nyúlnom)!
Nagyon jó például a sorozat főcímzenéje. Kissé ugyan tarantinós, de megadja a film sötét alaphangulatát. Az előadója egy Új Mexicó-i házaspár, a Handsome Family, a dal címe pedig Far From Any Road. A zenekar a sötét gyilkos balladáiról híres, szóval pont illett a sorozathoz.
Azt tudtátok, hogy van Melvins is a filmben? Igen, akkor szól az A History of Bad Men, mikor a motoros bandás rész van. Szóval nem valami nyilvánvaló motoroszenét választottak ide sem, inkább a Melvins sludge-oskodását. Ami meg mondjuk a mocsaras tájhoz illik.
A Grinderman hiába áll ausztrál tagokból, Nick Cave zenéje is tökéletes aláfestése volt a misztikus, mocsaras nyomozáshoz. Persze ők kinézetre is simán beleillettek volna a sorozatba. Ennek a klassz jelenetnek a végén szólalt meg a dal.
A 13th Floor Elevators 1965-ben alakult, pszichedelikus rockot játszott, és mint ilyen, egyértelmű volt, hogy bekerül a sorozatba. A Kingdom of Heaven akkor szól, amikor... Na mikor? Hát mikor drogos trip van a képernyőn.
A Black Angels meg leginkább arról híres, hogy filmekbe pakolják a zenéjüket. Volt már daluk a Californicationben de a Twilight: Napfogyatkozásban is. Sőt, a History Channel egyik Charles Mansonról szóló műsorában is. A sorozat trailerében szerepeltek, de amúgy simán le lehetne őket cserélni akár a Middlemist Redre is, senki nem venné észre a különbséget.
Hogy milyen lesz a második évad zeneileg, nem tudjuk, de ma este talán közelebb jutunk hozzá.