Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
2015-ben nem lehet eléggé felbecsülni azon fesztiválokat, ahol nincs gurulós bőrönd, vietnami papucs (a lábbelik történetének 9/11-e), nyárigyerekekabalatonparton, vanvalamialevegőben, és ahol Pumped Gabó veséjét fagyott disznólábbal vernék le. Nos, ilyen a Dunaújvárosba költöztetett Rockmaraton is, amely megadta a választ, hova is tűntek a Sziget megboldogult Hammer sátrának látogatói. (Fotók: Rockmaraton Facebook)
Továbbá rávilágított arra is, hogy sátorban black metalt hangosítani helyszíntől függetlenül hálátlan dolog. A Dark Funeral ezzel a hangzással alig volt muzikálisabb egy hódfarkú tetőcseréppel teleszórt betonkeverőnél, pedig a megnyerő művésznévválasztás ászai, Lord Ahriman, Heljarmadr, Chaq Mol, Dominator és Natt tisztességesen kitettek magukért. A koncert autentikus mivoltát pedig csak fokozta, hogy a hőhullámok idővel a panda-macisminkeket is kikezdték.
A Don Gatto továbbra is a gumicsizma és a hózentróger muzikális megfelelője, melyre a Kincskereső kisködmön Küsmödi bácsija is önfeledten bólogatna báránybőr-kucsmájában. A buflák hardcore alakulat immár egy frontemberrel is bővült, de a zenekari főhülye szerepét továbbra is Acélos Bali tudhatja magáénak.
A Biohazardot először láttam, mióta Evan Seinfeld úgy döntött, inkább Rázd újra, Sam és Álljon meg egy jóra!–kaliberű mozgóképes alkotásokban éli meg a művészi kiteljesedést. Nem valószínű, hogy a neves színművész távozása bárkiben is komolyabb hiányérzetet generált volna, már csak azért sem, mert utódja, Scott Roberts akár Seinfeld öccse is lehetne, persze jóval szimpatikusabb kiadásban. A brooklyni gettóhardcore intézmény setlist tekintetében hajlamosabb a nosztalgiára, mint egy alsódabasi Aradszky-koncert célközönsége, de ez így van jól. A legutóbbi lemezről csak a Vengeance Is Mine került elő, valamint a Resistet is elnyomták a New World Disorderről, de ezt leszámítva nem erőltették az 1994 utáni szerzeményeket. Volt viszont Wrong Side Of The Tracks, Tales From The Hardside, How It Is, Punishment és minden, amitől a Beavis And Butthead- és Headbanger’s Ball-nemzedék hajszál híján magához nyúlt örömében. Mindemellett a zenekar is úgy festett, mintha az elmúlt húsz évet formaldehidben töltötte volna, leszámítva Bobby Hambelt, akinél vélhetőleg sósborszeszt töltöttek a tartályba. Ezt leszámítva kifogástalanul játszott, akárcsak minden idők egyik legalulértékeltebb dobosa (mármint a műfajban, természetesen), Danny Schuler.
Ha a „hakni” kifejezés azt jelentené, amit tegnap este a Biohazard véghezvitt, az említett kifejezésnél kevés pozitívabb jelzővel illethetnénk egy hasonló koncertet.
