2015.09.17. 11:33 – [MTI] Lángoló Gitárok

Brémai muzsikosok lettek a szír menekültek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szirzene.jpg

Zenekart alapítottak a Szíriából a polgárháború miatt elmenekült zenészek, első koncertjüket szeptember 22-én, kedden a németországi Brémában adják. A menekült muzsikusokat a Brémában élő Raed Jazbeh nagybőgős gyűjtötte egybe a Facebookon. A kezdeményezés célja, hogy az embereknek ne csak a háború borzalmas képei jussanak eszükbe Szíriáról, amely gazdag kulturális és zenei élettel is rendelkezik. A Syrian Expat Philharmonic Orchestra egyelőre harminc zenészből áll, de a cél egy ötvenfős társulat létrehozása. Amíg nem találnak szíriai zenészt minden hangszerre, német zenészek pótolják őket.

Az alapító Raed Jazbeh elmondta a dpa-nak, hogy a szíriai zenészek gyakorlatilag mind ismerik egymást, mert az országban egyetlen helyen, a damaszkuszi zeneakadémián folyik zenei képzés. Az új zenekar tagjai szerte Európában élnek, ezért csak pár nappal a brémai koncert előtt, szombaton kezdhetik meg a próbákat teljes létszámban. A Sendesaal nevű brémai koncertteremben - a brémai rádió egykori zenei stúdiójában - tartandó keddi hangversenyen klasszikus európai műveket, dzsesszt és szíriai darabokat adnak elő a művészek. Október 3-án Lüneburgban lépnek fel. Egyelőre adományokra vannak utalva, de remélik, hogy idővel saját bevételeik is lesznek.


szíria komolyzene migráns



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása