2015.10.06. 16:17 – Lángoló Gitárok

Meghalt Lugosi László, a Beatrice gitárosa

Három éve küzdött a gégerákkal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lugo.jpg

A Beatrice klasszikus korszakának gitárosa hosszú betegség után, kedd hajnalban hunyt el. 1978-ban szállt be a zenekarba, amelyben olyan klasszikus dalok zenéjét írta, mint a Nagyvárosi Farkas, vagy a Meditáció. A nyolcvanas évek elején a Dinamit tagja lett, majd 1987-es újjáalakulást követően 1992-ig játszott a Beatricében. Betegsége ellenére új zenekart is tervezett. (Fotó: Origo.hu)

Halálhírét fia jelenetette be Lugó Facebook-oldalán.

„Sajnálattal tudatom hogy Édesapám, Lugosi László a mai naptól hosszú betegség után az Égi zenekart erősíti tovább. Szeretném megköszönni mindenkinek a jókívánságait és az elmúlt években adott segítségét. Ez az a pillanat, amikor egy kicsit tényleg »Elnémul a város«. Szeretném, hogy az emberek ne legyenek bánatosak emiatt! Szeressenek élni, és emlékezzenek a jóra, amit apukám adott nekik, hisz imádta ezt csinálni!
Ő is ezt kérné, tudom, hisz ő mindig úgy érezte, szabadon él!”

A Beatrice jelenlegi tagjai közül Laczik Fecó basszusgitáros és Nagy Hunor Attila dobos így emlékeztek vissza a zenekar egykori tagjára: 

"2012-ben a Pecsa Cafeban tartottuk 2 hetente a Ricse klubot, amelynek állandó fellépője volt Lugó is. Az egyik ilyen estén, miután lenyomtuk valamelyik ős Beatrice dalt, Feró odament Lacihoz és azt mondta: "Ugye Lacikám azért nem volt olyan rossz ez az időszak?" Erre Lugó azt válaszolta mikrofonba: "Igen, igen, hát ha még lett volna egy ilyen dobosunk is, mint most..." Köszönöm Laci! Nyugodj békében! Nagy Hunor Attila - 2015.10.06.

"Gyerekkorom óta Beatrice rajongó vagyok. Büszkén kötöttem fel az otthonról elcsent baboskendőt a csuklómra, pedig fiatal és éretlen fejjel, valahogy éreztem, hogy ez ellenszenvet vált ki majd az emberekből. A szüleim rendes emberek és felelősségben, szeretetben neveltek és vigyáztak, de a Ricse dalok valahogy mégis az én lázadásomról is szóltak. Ikonjaim lettek egytől-egyig. Csodálattal és áhítattal viseltettem feléjük. Amikor kiderült, hogy meghallgatásra megyek Feróhoz, nagyon örültem, hogy ezekkel az emberekkel fogok zenélni, ha jól teljesítek. A kilencvenes évek elején egy kicsit kevesebbet tudtam a zenekarban történt változásokról, ezért a meghallgatáson sajnálattal vettem tudomásul, hogy „Lugó” Lugosi Laci már nincs a bandában. Szerencsémre később több alkalommal is játszhattam Lacival és egy próba alkalmával megkérdezte tőlem, hogy muzsikálnék a szólólemezén, ha végre nekiállna megcsinálni. Természetesen igent mondtam és nagyon büszke voltam, hogy a „Suta” lemezén játszhatok majd. A gyilkos kór sajnos kegyetlenül közbeszólt és a legendás gitáros LUGOSI LÁSZLÓ elhagyta a földi színpadot. Végtelenül sajnálom. Jó utat Laci!
Részvétem a családnak.

Forrás: Nagy Feró és a Beatrice Facebook / Laczik Fecó Official Facebook

A Lángoló Gitárok szerkesztősége egyik kedvenc Beatrice-koncertfelvételével kíván jó utat Lugónak. A felvétel 1988-ban készült, a zenekar tagjai ekkortájt rajta és Ferón kívül Miklóska Lajos, ezúttal ritmusgitáron, Zsoldos Tamás basszusgitáros és Hirleman Bertalan dobos voltak. A koncerten közreműködik Waszlavik Gazember László is, érdemes megnézni. 

 


beatrice hír rip lugosi lászló



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása