Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hold címmel május 20-án jelenik meg a Perihelion új EP-je, amin lesz három új dal, illetve egy feldolgozás, a Twin Peaks című sorozathoz, Angelo Badalamenti és David Lynch által írt Sycamore Trees, amit eredetileg Jimmy Scott dzsesszzenész énekelt. Ennek a premierje hallható alább.
Vasvári Gyula énekes-gitáros a következőt mondta a feldolgozásról és az EP-ről:
Mindannyian nagy Twin Peaks-rajongók vagyunk, innen jött az ötlet, hogy feldolgozzuk a sorozat utolsó részében elhangzó Sycamore Trees című dalt. A feldolgozást eredetileg még a Zeng lemezhez vettük fel, de a kiadó javaslatára végül nem került rá az anyagra, inkább írtunk mellé még három saját dalt és azokkal együtt újra rögzítettük. A Sycamore Trees persze önmagában sötétebb zenei utazás, mint az eddigi dolgaink és ez az EP saját dalaira is feltétlenül igaz. Hamarosan jelentkezünk egy vadiúj videóklippel, mely az EP egyik dalára készült. A néygszámos anyag digipack CD formátumban és digitálisan jelenik meg a francia Apathia Records gondozásában. A meseszép borítóját ismét a nemzetközileg elismert Costin Chioreanu készítette.
Itt a feldolgozás:
Ez az eredeti dal: