2016.07.21. 22:21 – dankógábor

Meghalt Németh László Fritz, a Vágtázó Halottkémek gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Molnár Lajos Lujó VHK-gitáros Facebookján jelent meg a hír, hogy meghalt zenésztársa, Németh László Fritz. Grandpierre Atilla az Indexnek megerősítette a hírt, illetve még annyit mondott, hogy Fritz nagyjából három hete tudta meg, hogy halálos beteg, valószínűleg a betességgel összefüggésben tört el a lába és műteni kellett. Ezután viszont egyre inkább romlott az állapota, ma pedig a szervezete feladta a küzdelmet. Fritz 1982 óta volt a Vágtázó Halottkémek tagja. 16 évesen szállt be a zenekarba, és azóta kitartott a csapat mellett jóban rosszban. A VHK szünetelése alatt a Magura Napotvet, majd a Magura zenekarokban játszott Both Miklóssal, illetve a Mestyán Ádám VHK-basszusgitáros és Dus Polett énekesnő alapította Yava zenekarnak is tagja volt. A júliusi 15-ei VHK-koncerten egyébként még fel akart lépni, de már nem tudott elmenni, így helyettesítő gitárossal játszottak. Az ötvenévesen elhunyt Fritz már a második halottja a VHK-nak. 2012-ben, máig tisztázatlan körülmények között, Szumátrán halt meg Balatoni Boli Endre, a zenekar üstdobosa. (Fotó: Markovics Balázs)


hír magura vhk gyászhír vágtázó halottkémek németh lászló fritz



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása