Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ahogy 2003 óta minden évben, idén is megrendezték a Szegedi Ifjúsági Napokat augusztus utolsó hétvégéjén. A szervezés pár év kihagyás után visszakerült a városi ifjúsági házhoz, vagyis az azóta létrejött Szegedi Rendezvény- és Médiaközponthoz, túl sok változás viszont az összképben nem történt. Nagyon hasonlított az idei fesztivál a tavalyihoz, bár most valamivel több külföldi fellépőt hívtak és több helyszínen ment a buli. Sőt, idén lehetett részünk a SZIN történetének egyik legjobb és legkülönlegesebb koncertjében. Az alábbiakban többek között a Dubioza kolektiv, a 2Unlimited, AronChupa, a Foreign Beggars, valamint Jasmine Thompson, Kwabs és a Quimby koncertjeiről lesz szó, meg még sok-sok minden másról. Ez itt monstre beszámolónk az idei Szegedi Ifjúsági Napokról. (Fotók: SZIN Facebook)
A változások közül a legfontosabbal mindenki találkozott rögtön a belépés után: idén készpénzzel nem, csak fesztiválkártyával lehetett fizetni a SZIN-en. A dolog nem újdonság, volt már ilyen néhány évvel ezelőtt is, most azonban jóval gördülékenyebben ment, mint annak idején. A feltöltés miatt általában nem kellett sokáig sorban állni, és az utolsó hajnalon is gyorsan ment a megmaradt pénz visszaváltása.
Szerda: Margaret Island, Majka & Curtis, Wellhello, Halott Pénz, Sterbinszky, Pixa
A fesztivál első napján feltűnően sok volt a tinédzser a Szegedi Partfürdőn, időnként olyan érzés fogott el, mintha az összes környékbeli középiskola itt tartotta volna az osztálykirándulását. Nyilván sokan jöttek a Road, a Depresszió, a Belga, a Vad Fruttik vagy a Csík zenekar és Szabó Balázs koncertjeire is, de az okokat inkább a nagyszínpadon kellett keresni. Ennek a programja úgy nézett ki, hogy Margaret Island, Majka & Curtis, Wellhello, Halott Pénz, ami garantálta, hogy első nap és szerda ellenére is komoly tömeg gyűljön össze. Mind a négy fellépő hozta a tőle elvárhatót, bár néha úgy tűnt, igazából mindegy is, mint csinálnak, a közönség már pusztán attól megőrül, hogy ők vannak a színpadon.
A tiniknek hajnalban sem kellett csalódniuk a fesztiválban: míg az egyik partysátorban Sterbinkszy irányítása alatt ment a duplakezes csapatás, addig a másikban Suck My Disco, Pixa és Drop The Cheese volt a program. Természetesen őrületes EDM-veretés ment mindkét helyen, bár Pixa szettjén kívül nehéz lenne bármelyikből akár csak egy hangot is felidézni.
Csütörtök: Dubioza kolektiv, Brains, Paddy and The Rats, Random Trip, KatapultDJ, Badgirls
Az első napnál mintha valamivel kevesebben lettek volna csütörtökön. Ezen az estén a nagyszínpadon kis túlzással megismételtek két tavalyi koncertet: a bosnyák Dubioza kolektiv és a Brains egymást követő bulijai szinte pontosan ugyanazt a hangulatot hozták, mint egy évvel korábban. Ez viszont egyáltalán nem volt probléma, mindkét zenekar nagy bulit csinált már tavaly is. A punkos, rockos, balkáni hangulatú Dubioza, ha így folytatja, hamarosan hasonló SZIN-kedvenc lehet, mint a Russkaja. Idén is alaposan megmozgatták az embereket, akik jóval többen voltak, mint egy éve. Elég jó lehetett a híre a tavalyi bulinak. Utánuk a Brains, ha lehet, még kapcsolt egyet a fokozaton: nehéz lenne tőlük elvitatni, hogy nagyon érzik, mi kell a közönségnek egy ilyen fesztiválon. Velük egy időben a Captain Morgan Arénában csinált komoly tömeget a PASO és a Honeybeast, a másik nagy sátorban pedig a Paddy and The Rats hozta a szokásos formáját, sörcsapolással, kocsmahangulattal. A legjobb, az ugráláson és bulizáson túlmutató zene egyébként ezen az estén a Rézangyal helyszínén volt, itt a várandós Palya Bea életről és párkapcsolatokról szóló gondolatai után a Random Trip adott hibátlan koncertet, ami nekik nem nehéz, mert ők csak akkor tudnak hibázni, ha nem lépnek fel. Utánuk a Maszkura csinálta a hangulatot a Tücsökrajjal.
Hajnalban aztán a fesztivál legprosztóbb produkciójára is sor került. Mármint "produkciójára", mert azt, amit a KatapultDJ néven futó Bozóky és Lipóczy előadtak a Captain Morgan Arénában, rohadt nagy túlzás lenne valódi produkciónak nevezni. Láttam már videóikat, az sem volt egy leányálom, de amit a SZIN-en produkáltak, az valami egészen hihetetlen volt. Az még hagyján, hogy az agyatlan EDM-trackek közül is képesek voltak a lehető legostobább, legbunkóbb zenéket felrakni, sokkal inkább volt döbbenetes az, ahogyan mindezt előadták. Két férfi fel-alá sétálgatott a színpadon, piált, pózolt, integetett, egyikőjük borzasztó, rikácsoló hangon ordibált a mikrofonba, a másik meg néha odaállt a keverő mögé és még az is lehet, hogy csinált valamit. De simán voltak átkeverések akkor is (és főleg akkor), amikor senki nem volt a pultban. Még arra sem adtak, hogy legalább úgy csináljanak, mint ha egy valódi, élő dj-szettet hallanánk. Helyette volt például tortadobálás, mindenféle baromkodás, meg egy fejkamerás lány is próbálta a színpadról és a kordon mögül hergelni a közönséget, akik ezt az egészet valamiért láthatóan zabálták. Le se szarták, hogy hülyére vannak véve, csak a baszatás számított. El is gondolkodtam, hogy bennem van a hiba, és hogy amit látok, az esetleg egy óriási fricska, tömény irónia, gúny, és ez a két ember talán a hazai dj-társadalom Soerii & Poolekje. Csakhogy velük ellentétben egyáltalán nem éreztem humorosnak, amit a katapultosok csináltak. Így inkább kisétáltam a sátorból és azóta is értetlenül állok az előtt, hogy hol lehet a helye az univerzumban annak, amit láttam. Ehhez képest a másik nagy sátorban a Badgirls dj-csapat produkciója maga volt a elektronikus tánczenei mennyország. Bármikor máskor unalmasnak és semmitmondónak éreztem volna őket, de a KatapultDJ után megváltásként hatott a bulijuk.
Péntek: Blahalouisiana, Quimby, 2Unlimited, AronChupa, Foreign Beggars, René LaVice, Budapest Bár
Ugyan szerdán és csütörtökön is sokan voltak a fesztiválon, pénteken viszont szokás szerint szintet lépett SZIN és komoly tömeg volt már szinte mindenhol. A nagyszínpadon a Blahalouisiana kezdte a napot és annak ellenére, hogy nagyon kevés embernek játszottak, úgy zenéltek, mint ha egy gombostűt sem lehetne leejteni a színpad előtt. Igazi örömzenélés volt, ami sokkal nagyobb közönséget érdemelt volna. Később aztán a SZIN-en, úgy tűnik, kihagyhatatlan Magna Cum Laude koncertjére már rendesen megtelt a tér. Az estét itt a Quimby fejezte be egy egészen meglepő koncerttel. Eredetileg nem terveztem, hogy végighallgatom őket, de olyan bomba formában játszottak, hogy nem tudtam otthagyni a fellépésüket. Nem is emlékszem, mikor éreztem utoljára ennyi energiát, ennyi rock and rollt és lendületet a zenéjükben, de az elmúlt 10 évben biztosan nem. Mindig profi, amit csinálnak, de most a profizmuson túl ott volt még valami, amit legutoljára talán akkor éreztem bennük, amikor még csak pár száz ember előtt zenéltek, mondjuk éppen a JATE Klubban sok évvel ezelőtt. És miközben a régi és az új, a tempós és a lassabb számaik is ugyanúgy sodortak magukkal, azon gondolkoztam, mi lehet az, amiért most ennyire jók. Aztán Kiss Tibi megadta a választ a koncert végéhez közeledve, egyetlen mondattal: "Tudjátok, minekünk már nem az a dolgunk, hogy a legjobbak legyünk egy fesztiválon, minekünk az a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat." Ez volt a legjobb Quimby-koncert a SZIN történetében, az biztos.
Közben a másik két sátorban a The Biebers és a Nyers zenéltek, egybehangzó vélemények szerint mindkét koncert jó volt. Ezt mondjuk főleg a Biebersről el is tudom képzelni, már tavaly is szédületesen szórakoztató bulit csaptak ugyanitt. Utánuk az este egyik külföldi fellépője, a 2Unlimited lépett fel, akik nem sokat tököltek: fél óra alatt ledarálták az összes ismert számukat, majd bármiféle ráadás nélkül eltűntek a színpadról. Pontosan ugyanazt csinálták, mint pár éve, szintén Szegeden, a Deja Vu Fesztiválon. A koncert után sokan fanyalogtak, hogy csak fél óra volt, arra a fél órára viszont nem lehetett panasz: súlyos, 90-es évekbeli eurodance-bombák repkedtek elejétől a végéig. Ennyit tudnak, de arra a fél órára nagyon odateszik magukat. Utánuk ebben a sátorban Andro hozta a szokásos formáját, majd egy másik, sztárvendégként beharangozott külföldi, AronChupa dj-szettjére lehetett szórakozni. Ő arról híres, hogy neki köszönhetjük azt az I'm an Albatraoz című számot, aminek sorozatos lejátszásával valószínűleg vallatni is szoktak durvább fogolytáborokban. Ennek ellenére a szám a csapból is folyt úgy másfél-két éve, aminek köszönhetően a svéd srác idén a SZIN-re is eljutott, hogy aztán egy teljesen átlagos, különösebben emlékezetes momentumoktól mentes slágeres house-szettet játsszon a Captain Morgan Arénában. De legalább ő nem csak EDM-veretésben gondolkodott.
A másik nagy sátorban, a Jate Klub & Burn Aréna nevű helyen, a Nyers koncertje után hajnalig drum and bass, dubstep és társstílusaik szóltak. Itt is voltak külföldi fellépők, például a Foreign Beggars, akik egy nagyon masszív, baromi energikus és változatos bulit csaptak: hiphoptól a jungle-ön keresztül a drum and bass-en át a dubstepig, elektróig számos stílus előkerült. A közönség a 20 évvel ezelőtti hangzásoktól kezdve a mai zenékig mindenre vevő volt, így a dj-kből és mc-kből álló csapat rendesen megmozgatta a nagyjából félig telt sátrat. Ugyanitt az éjszaka folyamán játszott még a kanadai René LaVice is, róla sajnos viszont már lemaradtam, pedig általában jófajta dnb-t pakol a srác és a saját zenéi is eléggé rendben vannak. Kommentbe majd írja meg valaki, hogy milyen volt! Előtte és utána amúgy a Technoid Community-s srácok játszottak, zárás előtt nem sokkal jártam arra, teljesen rendben volt, amit hallottam.
A rézangyalos helyszínen ezen az estén Fábián Juli & Zoohacker koncertje betegség miatt elmaradt, viszont óriási tömeget és jó bulit csinált a Budapest Bár, akik a termékkapcsolás jegyében zenéltek, hiszen nagyszínpados koncertje után Mező Misi és Kiss Tibi is csatlakozott hozzájuk. Utóbbi zárásnak például a Sweet Dreams-t énekelte, ami alig egy órával a Quimby koncertje után egészen vicces/szürreális élmény volt. Hajnalban ugyanitt még sikerült elkapom pár számot a Volvox koncertjéből is, akik remek hangulatú funky bulit csináltak. Felüdülés volt a sok veretés között, ráadásul hajnal 4-hez közeledve még a létszámra sem lehetett panasz.
Szombat: Jasmine Thompson, Kwabs, Cloud 9+, Irie Maffia
Szombaton szokás szerint még többen voltak a fesztiválon, a nagyszínpadra pedig két külföldi fellépő is jutott. Biztos vagyok benne, hogy Jasmine Thompson és Kwabs nevei láttán a megszokásból SZIN-re járók közül először sokan csak pislogtak, hogy ezek mégis kik, a helyzet azonban az, hogy ez egy igazán remek nap volt a fesztivál történetében. Merthogy olyan a SZIN 2003-as újraindulása óta nem történt, hogy a nagyszínpadon két ennyire aktuális, sőt, lényegében még reményteljes karrierje elején járó fellépőt lehessen hallani. Jasmine Thompson Felix Jaehnnel közös Chaka Khan-feldolgozása, az Ain't Nobody tavaly második volt a brit kislemezlistán, Kwabs pedig a BBC Sound of 2015 listáján szerepelt, ráadásul nincs egy éve, hogy megjelent bemutatkozó nagylemeze. Így aztán ezen az estén úgy lehetett koncertre menni a SZIN-en, ahogy csak ritkán: valódi zenei kíváncsisággal, ami nem pusztán arról szól, hogy na, vajon mekkora lesz a buli, hanem hogy vajon mit tud mutatni két egyáltalán nem lecsengett, hanem éppen egyre ismertebb fiatal tehetség.
Jasmine Thompson novemberben lesz még csak 16 éves (!), eddigi karrierje pedig tipikusan mai sikertörténet: 5 éve csinált egy YouTube-csatornát, amin híres dalok akusztikus változatait énekelgette, aztán egyszer csak hopp, elkezdték felfedezni. Most ott tart, hogy van közel 2,5 millió követője, a videóit pedig összesen már több mint 350 milliószor nézték meg. Két éve Robin Schulz-cal közös Sun Goes Down című száma már egész szép sikert hozott, aztán nem sokkal később jött az Ain't Nobody, ami önmagában közel 270 milliónál tart a YouTube-on. Azóta persze készülnek a saját dalok is, bár az angol apától és kínai anyától származó lány azért még mindig szereti az akusztikus feldolgozásokat, tele is van vele a csatornája. Viszonylag rövid karrierje miatt talán érthető, hogy szegedi koncertjét elég szűkre szabta: a programban kilenctől tízig kiírt fellépésnek háromnegyed tízkor már vége is volt, ez idő alatt viszont egy tisztességes popkoncertet hallhatott a közönség. Nem vette haknira a dolgot, hozott egy rendes zenekart és eljátszotta az összes ismert dalát, meg néhány kevésbé ismertet is, és persze nem maradhattak el mások slágerei sem. Elénekelte a Clean Bandit-től a Rather Be-t, vagy például a klasszikus Tears For Fears-dal, a Mad World Michael Andrews-Gary Jules-féle verzióját is. (Naná, hogy mindkettő fent van a YouTube-csatornáján is.) A Sun Goes Down alatt látványos lufieregetés is volt, játszotta legújabb, nyári dalát, a Rise Up-ot, a legnagyobb bombát, az Ain't Nobody-t pedig természetesen a legvégére hagyta. Olyannyira, hogy utána nem is volt hajlandó ráadásra, pedig a közönség még számított volna valamire. Na, de mire? Majd egy-két év múlva! Akkor már biztosan lesz annyi saját dala, hogy akár egy dupla ilyen hosszú fesztiválkoncertet is adhat. És még akkor sem lesz 18.
Jasmine Thompson után egy kis csúszással, háromnegyed tizenegykor kezdődött el a fesztivál utolsó nagyszínpados koncertje. A ghánai származású, de londoni születésű Kwabs fellépésének már az első hangjaiból érezni lehetett, hogy itt nem biztos, hogy az fog történni, amire a színpad elé összegyűlt tömeg túlnyomó része előzetesen számított. Mindez persze érthető: a srácnak van egy nagy, mindenki által ismert slágere, az elmúlt években a rádiók által is rongyosra játszott Walk, és bár a tavaly szeptemberben megjelent Love + War című lemezének majdnem minden dalához készült videoklip, azt óriási túlzás lenne állítani, hogy ismert előadó lenne Magyarországon. Ráadásul a brit Királyi Zeneakadémia jazz szakát is megjárt énekes-dalszerző zenéje finoman szólva távol van attól, amit a SZIN közönsége az elmúlt években megszokott a fesztivál nagyszínpadán. Kwabstól és zenekarától főként lassú, sokszor melankolikus, néha szívszaggató, de mégis lüktető, gyakran fülledt neo-soul dalokat kaptunk, hibátlan előadásban. A kiváló hangú énekest remekül egészítették ki a néha már-már hipnotikusan egyszerre mozgó vokalisták, de a zenekar többi tagja is baromi jól játszott. A szintetizátor- és gitártémák mindig pont annyira türemkedtek csak előtérbe, amennyire kellett, és bár ez elméletileg egy szóló énekes zenekarral előadott produkciója volt, Kwabs egyáltalán nem pózolt, egy cseppet sem tolta előtérbe magát, szerves része volt az együttesnek. Első kislemezéről és debütáló albumáról a legjobb dalokat hozta, amik közül többet is jócskán elnyújtva, a zenészeknek teret adva adtak elő. A fellépés legjobb része a Look Over Your Shoulder + Saved + Wrong Or Right hármas volt, a sodró, pulzáló produkció simán elhitette velem, hogy ezeknek az embereknek a kisujjukban van jazztől, klasszikus és modern soulon és rnb-n át a pszichedelikus rockig minden, és valószínűleg ez pontosan így is van. A koncert legkönnyedebb perceiben Kwabs a Cheating On Me című dala után Justin Biebert énekelt: az akusztikus Love Yourself-be a legnagyobb rosszindulattal sem lehetett belekötni. A közönség egy jelentős részét viszont láthatóan kisebb sokként fogadta a Kwabs koncertje, a többség nyilván valami sokkal bulizósabb, táncosabb zenére számított, aki azonban ezen túl tudta tenni magát, az hamar felfedezhette, hogy ilyen színvonalú koncertet a SZIN-en csak nagyon-nagyon ritkán lehet hallani. Az utolsó dal persze a nagy sláger, a Walk volt, amire természetesen már azok is beindultak, akik addig csak pislogtak és nem étették, hogy mi van. Összességében nagybetűs Zene és Koncert volt, amit Kwabs és a zenekara produkált, biztos vagyok benne, hogy a fesztivál 2003 óta tartó történetének egyik legjobb külföldi produkcióját hallhattuk, ha nem a legjobbat. Egyetlen egy negatívumot tudok csak említeni: mindössze egy óra volt az egész, pedig szívem szerint akár háromszor ilyen hosszan is hallgattam volna.
Közben a Captain Morgan Arénában a Cloud 9+ játszott jókora tömeg előtt, és bár semmi jóra nem számítottam tőlük, egy ilyen fesztiválon teljen rendben volt, amit csináltak. A közönségnek nagyon bejött a rockos, dnb-s, dubstepes zenéjük, abban pedig, ahogy a saját számaik mellett mindenféle dance tracket, sőt, még Backstreet Boyst is beépítenek a bulijukba, még humor és irónia is volt. A másik arénában közben a Supernem és az Irie Maffia csinált nagy tömeget, utóbbi annyira nagyot, hogy egy csomó ember már csak a sátoron kívül tudta hallgatni őket. Az a pár szám, amit elkaptam a koncertjükből jól mutatta, hogy ez a rockosabb hangzás mennyivel jobban áll nekik, mint amit korábban csináltak. A rézangyalos helyszínen ezen az estén Boban Markovic és zenekara is felléptek, csak éppen pont egyszerre a Kwabs-koncerttel, amiről eszem ágában sem volt elmozdulni. Hajnalban a Captain Morgen még játszott a Milk & Sugar dj-páros is, akikből közel fél órát hallottam, de most, ha megkínoznának sem tudnék egyetlen hangot sem felidézni belőle, annyira nem kötött le, amit csináltak. Hajnalban aztán a Silent Discóban két helyi, már-már veterán dj, P.E.T. és Just-Inn zárták a fesztivált, aki nem bírt magával, az reggel hatig még itt bulizhatott.
Összegzés
Az egészen biztos, hogy hozta a tavalyi fesztivál színvonalát az idei SZIN. Sőt, mivel az előző év totál indokolatlanul hat napos bulija után újra négy napos volt a rendezvény, így jóval masszívabbnak is tűnt az egész. A régi-új szervező jó érzékkel tartott meg minden olyasmit az előző két évből, amit szeretni lehetett, így idén is egészen jó volt a étel- és italkínálat, nagy volt a tisztaság és nem volt gond sem a beengedéssel, és általában pultoknál való sorban állással sem, amihez nyilván nagyban hozzájárult a fesztiválkártyás fizetés visszahozása is. A korábbinál több zenés helyszínnek, a kisebb bulisátraknak és színpadoknak is megvolt a szerepe, hajnalban például volt hova menekülni az EDM-huszárok elől. Ehhez viszont azt azért nem árt hozzátenni, hogy legközelebb, ha egy helyszínen minden este van egy koncert is a DJ-k mellett, akkor azt nem ártana látható helyen feltüntetni a programban, hiszen idén biztosan sokkal többen lettek volna kíváncsiak Csepregi Évára, Korda Györgyre, és pláne Kis Grofóra, mint ahányan egyáltalán tudtak a fellépéseikről. A napközbeni programok is renden voltak a fesztiválon, aki akart, talált magának délutánonként is értelmes elfoglaltságot a Partfürdőn, bár a Tisza és a medencék valószínűleg verhetetlenek. Idén a legnagyobb pozitívum viszont mindenképpen az volt, hogy sok év után először végre akadtak valóban érdekes és aktuális külföldi fellépők is. Ha 2017-ben erre még jobban odafigyelnek és a hazai fellépőket is színesítik az elmúlt két év ismétlődései után, akkor jövőre sem kell majd szégyenkezniük a szervezőknek.
A poszot az NKA és a Cseh Tamás Program Támogatta:
