Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A koncertlátogatóknak van egy igen kellemetlen típusa, mely sajnos még a mai napig nem jutott a dodó madár és az erszényes farkas sorsára: már eleve saturészegen érkezik az adott performanszra, és az első perctől kezdve a slágerdalok címét üvöltözi be. (Melyek természetesen csak a ráadásban lesznek hallhatóak.) Nos, a Madball egy meglehetősen frappáns húzással lehetetlenítette el a hasonló entitásokat: elejétől végig eljátszotta a húszéves Demonstrating My Style lemezt, mely a Madball-életmű River Runs Redje, Foul Taste Of Freedomja és Bloody Kissese is egyben. Valószínűleg voltak jó páran, akik 2016-ban nem feltétlenül mennének el egy Madball-koncertre azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a 90-es évek után elvesztették a fonalat. De mint tudjuk, a nosztalgia adott esetben nem csak a nagymuter hajtómotorja, így Freddy Cricienék ezúttal hajszál híján teltház előtt léptek színpadra. Roger Miret féltesója mellesleg alapos imidzsváltáson esett át az évek során, egyenesen úgy festett, mint Orlando Bloom és Danny Trejo szerelemgyereke. Ám szerencsére elmúltak azok az idők, mikor a hardcore frontemberek számára az atlétatrikó és a tengerészgyalogos-frizura volt a kötelező dress code.
Gettó-Jézus külső ide vagy oda, Freddy a tőle megszokott intenzitással ugrálta végig a koncertet, és igyekezett kevésbé komolyan venni magát. Ezüsthátúakat idéző melldöngetés és pólóvásárlásra való felhívás helyett lazán poénkodott, majd a következő dalszövegében egy újabb latino bandát rajzoltak körbe a helyszínelők. A Pride-nál természetesen már a stage diving parádé is beindult, itt mellesleg már a hátrébb, összefont karral álldogálók (a koncertlátogatók másik emblematikus típusa) is intenzívebb bólogatásba kezdtek. A zenekar pedig bumfordi úthengerként gázolt át az egybegyűlteken, a Streets Of Hate-re egyesek már a pizzamaker fedőnevű szólótáncot is előadták. (Markó Iván ritkán tanítja, de a Step Down című Sick Of It All-klipből kiválóan elsajátítható.) Mivel a Demonstrating nem éri el a 28 perces játékidőt, a Hardcore Lives pár dala is előkerült a Smell The Bacon és a Get Out társaságában, de a Madball így sem töltött egy órát a színpadon. Ha volt valami, amit a fizető közönség joggal sérelmezhetett, az a játékidő, de ezen kívül semmi. Vissza a 90-es éveket!
Pár rajongói videó:
