2016.12.15. 11:00 – Dankó Gábor

Tunéziában sem adta fel az Intim Torna Illegál

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

iti_akva_1024x1024.jpg

Merőben szokatlan helyszínen, Tunéziában forgatta legújabb klipjét az Intim Torna Illegál. Maga a Nem adom fel című dal is új, rajta lesz a csapat következő nagylemezén, és amolyan stresszoldóként szakadt ki a zenekarból, reflektálva az elmúlt hónapok nem túl pozitív történéseire. Alább be is mutatjuk a Galler András Indián által rendezett videót, illetve elbeszélgettünk a zenekarral, méghozzá nem is akárhogy. Ott a helyszínen, Tunéziában, a teljes egy hetet végig követve néztük meg, hogyan is készült el a klip, a dal, illetve kiderül hogyan érzik magukat a tagok.

Az Intim Torna Illegál nemrég azzal került be a hírekbe, hogy átestek egy furcsa tagcserén. Először úgy tűnt, hogy Kiss Sándor, a zenekar akkori basszusgitárosa lecserélt maga körül mindenkit, amire válaszul lett egy másik Intim Torna Illegál is a Facebookon, majd hirtelen csend lett. Ezt nem sokkal később azzal törték meg, hogy tisztázták, egy van csak az Intim Torna Illegálból, viszont átestek egy tagcserén, Kiss kikerült a zenekarból. Emiatt aztán a Tunéziai túrájuk egyfajta összetartó terápiaként is felfogható volt. Mondjuk az, hogy egy nagyobb trauma érte őket, csak akkor derült ki, ha hosszabban elbeszélgetett az ember a tagokkal, mert amúgy egy alapvetően vidám csapatról van szó. A forgatás egy hete alatt sem volt búsongás, csak az optimista jövőbe nézés.

Gálos Ádám dobos:

Azért is vágtunk bele nagyon lelkesen ebbe a tunéziai forgatásba, mert fontos volt, hogy az utóbbi hónapok után kiszakadjunk abból a környezetből, amiben Magyarországon voltunk. Tényleg egyfajta terápia volt ez a kultursokk, amibe kerültünk. Az elmúlt hetek jó dolgai, olyanok mint hogy megtaláltuk a basszusgitárosunkat, hogy a koncertek már nem is lehetnének jobbak illetve a tunéziai forgatás miatt - és ezt szerintem mindhármunk nevében mondhatom - hihetetlen pozitívan állunk neki minden zenekarral kapcsolatos dolognak. Hogy ezt így végig tudtuk csinálni, nagyon nagy erőt adott.

A zenekar három tagja pár héttel a forgatás előtt már volt Tunéziában, hogy helyszíneket keressenek a kliphez, de az nem feltétlen a gyógyulásról szólt.

Dorogi Péter gitáros-énekes:

Akkor annyira pörgött minden, hogy nem igazán gondolkoztunk a dolgokon, csak daráltuk a kilométereket. Nekem sokkal inkább ez a forgatás volt az, ami kikapcsolt. Ráadásul tök jó volt, hogy maga a Tunéziai Turisztikai Hivatal is mennyire lelkesen segített minket mindenben. Kitaláltunk valamit, ők pedig, amit tudtak, megvalósítottak.

A forgatás előkészítését a klipet rendező Galler Andrással, illetve ismertebb nevén Indiánnal és a producer Ferenczy Csabával közösen hozta össze a zenekar. Emiatt aztán maga a forgatás már inkább egy nagy, utazgatós bulinak tűnt a külső szemlélő számára.

Gálos:

Nagyon jót tett a hangulatnak, hogy nem, mint idegenek jöttünk ki forgatni, hanem már megvoltak a közös kis poénok, ismertük a másik dolgait, meg hogy tudtuk mit akarunk. Tök jó kis csapattá váltunk az egy hét alatt. Általában ugye úgy van, hogy megkezdődik a forgatás, aztán jobb esetben a nap végére oldódik fel mindenki, mikor lényegében be is fejezik a munkát. Na ilyen összeszokással nálunk már nem volt gond.

Indián és stábja általában valóban egy nap alatt forgat le egy klipet, itt viszont majdnem egy hétig vették fel a jeleneteket a különböző, egymástól akár több száz kilométerre lévő helyszíneken, amik között volt mély kanyon, volt Szahara, oázis, tengerpart, de még a tuniszi óvárosi piac teteje is. A rendező elmondta, hogy így még nem dolgozott, ami nem csak a zenekart, hanem a klipen dolgozó összes embert lelkesítette. Láthatóan maga a stáb is úgy kezelte a munkát, mintha a saját klipjüket forgatnák, ez pedig szintén plusz erőt adott a zenekarnak.

Indián:

Nagyon érdekes volt ebben az egészben, hogy előtte ugye egy hetet itt voltunk a srácokkal csapatot építeni. Tulajdonképpen dal sem volt, egy rakás ötletük jött akkor, amikor körbeutaztuk az országot, és közben beszélgettünk. Ez nekem is szokatlan volt, mert ennyire nem folyok bele sosem egy zenekar életébe. Forgattam egyébként már külföldön sokat, az nem volt rendhagyó, de minden más igen. Viszont csak pozitívan tudok nyilatkozni mindenkinek a hozzáállásáról, akár a tunéziaiakat akár a zenekart nézem.

Indián elmondta még, hogy semmiképpen nem akart turisztikai klipet csinálni, hanem inkább a tájat használta, hogy a videó szimbólumait erősítse.

Nádasdi János ütőhangszeres-vokalista:

Leültünk Indiánékkal ötletelni, kitaláltuk mi legyen a klipben, aztán ezt elmondtuk a tunéziaiaknak, ők pedig ez alapján mutogattak nekünk helyszíneket. Ezért is volt nagyon durva a múltkori hét, mert rengeteg helyen jártunk rövid idő alatt. A forgatás viszont már majdhogynem nyaralás volt ehhez képest. Egyszerűen olyan volt, mintha nem is egy néhány tagú zenekar lenne, hanem egy nagy csapat, amiben mindenki ugyanazt akarja.

A zenekar annyira kiemelte, hogy hármuk között milyen jó lett most a kapcsolat, hogy az ember egy pillanatra elgondolkozik, hogy ebbe a nagy egységbe hogyan csatlakozhat be egy teljesen új tag, akinek amúgy a klip csattanójában is szerepe van.

Bikali Sándor basszusgitáros:

Mindenképpen mélyvíz. Nekem is, illetve a srácoknak is szokatlan ez a helyzet. Ahogy az eddigi tapasztalataim mutatják, itt is lesznek akadályok, amiket venni kell, de nekem ez a zenekar szakmailag is egy előrelépés. Az már most látszik, hogy jól kijövünk egymással emberileg, szóval várom mi sül ki majd belőle. Ráadásul ez az egy hét itt Tunéziában nagyon jót tett az összecsiszolódásnak. Ha ez nem lett volna, akkor valószínűleg hónapokig tartott volna, hogy megismerjük egymást.

Bikali egyébként előzőleg olyan előadók mellett zenélt, mint Dallos Bogi vagy Koszi Janka, de az alapvetően az underground metálvilágból érkezett zenésznek számos saját projektje volt korábban. Ráadásul épp azon a ponton volt, hogy inkább a stúdiótechnika felé fordul, és háttérbe helyezi az aktív zenélést, mikor befutott az Intim Torna Illegál felkérése.

Gálos:

Hat ember közül választottuk ki Sanyit. Ő volt az utolsó, akit meghallgattunk, de lényegében azonnal éreztük mindhárman, hogy ő lesz a megfelelő ember. Nem kellett egymást győzködni, tudtuk, hogy megtaláltuk az új tagot.

Korábbi interjúkban már szó volt arról, hogy készül a negyedik Intim Torna Illegál-lemez, de ennek semmilyen jelét nem láttam a forgatás alatt. Tunéziában csak a dal és a klip volt fontos mindenki számára.

Dorogi:

Valóban készült a negyedik lemez, csak nem akart megszületni. Köldökzsinórral a nyaka körül nagyon nehéz világra jönni bárminek is, legyen az egy csecsemő vagy egy művészeti alkotás. Röviden összefoglalva ezért nem született meg a negyedik lemez. Nem voltak olyanok az emberi tényezők ahhoz, hogy az egy őszinte és mély valami legyen. Mint zenekar, nem tudtunk együttműködni. Először a zenekaron belüli kémiát kellett rendezni. Ez nagyon fontos. Írtam én egy csomó zenei alapot, amik jók lesznek majd valamire biztos, de ahhoz, hogy ezek Intim Torna Illegál-dallá alakuljanak, ahhoz az Intim Torna Illegálnak egyben kell lennie. Ha nem tudtunk volna így megoldania a bajainkat, ahogy, akkor feloszlott volna a zenekar. A köztünk lévő kapcsolat most a probléma közös megoldásával egy szinttel feljebb lépett.

Ahogy fentebb már olvasható, a klipes dal maga csak vázlatszerűen volt meg a forgatás előtt. Kiutazáskor ugyan már volt egy demó, illetve a helyszínkereséskor is tudták miről fog szólni, de közel sem volt végleges állapotban. Annyira nem, hogy miközben Nádasdi jelenetét vették fel egy mély kanyonnál, közvetlenül az algír határ mellett, Dorogi addig egy elhagyott, romos falu egyik teraszán, a notebookján rakosgatta rá a demóra a dobsávokat. Azokat a dobsávokat, amiket előző nap, egy pár kilométerre lévő oázisnál rögzítettek egy tunéziai dobcsoport segítségével.

Dorogi:

A dal címe, hogy Nem adom fel, amiből akár lehet is sejteni valamit a témát tekintetében, de valószínűleg mindenkinek mást jelent majd a szöveg.

Eredetileg egyébként nem is erre a dalra akartak klipet forgatni, de miközben már javában szervezték a tunéziai utat, Dorogi mutatta a többieknek a Nem adom fel vázlatát.

Nádasdi:

Csak lestünk egymással Ádámmal, hogy Peti ezt hol rejtegette előlünk idáig, annyira jó téma volt. Amint meghallottuk, tudtuk, hogy ezzel kell most komolyan foglalkoznunk, és így szép lassan idáig, eddig a forgatásig burjánzott a dolog. De ez is adja az Intim Torna Illegál lényegét. Peti hoz egy ötletet, mi pedig hozzátesszük a magunk részét, irányítgatjuk, hogy így vagy úgy lenne jó, vagy ez most éppen rossz, ne foglalkozzunk vele. Ettől vagyunk mi az Intim Torna Illegál zenekar, a közös munkától.

Az Intim Torna Illegál kifejezetten koncertzenekar. Gálos Ádám dobos szerint ez egész egyszerűen abból fakad, hogy ők az életben is olyanok, olyan vidámak, harsányak, amilyenek a színpadon, csak ott még a közönség visszajelzése is ad nekik egy pluszt.

Nádasdi:

Mi egy alapvetően életigenlő zenekar vagyunk. Szeretjük megélni az élet minden pillanatát, amiben termesztésen vannak rosszak is, de nem ragadunk a komorságba, és ez a zenénken is maximálisan érződik szerintem.

A zenekar legközelebbi nagy koncertmegmozdulása a hagyományos januári budapesti koncertjük lesz, új színpadképpel, új dalokkal.

Gálos:

Azt nem szeretnénk mondani, hogy tavasszal jön az új lemez, nem akarunk ígérgetni. Lehet, hogy majd ősszel. Akkor fogunk kiadni új albumot, amikor összegyűlik annyi erős dal, amit már van értelme egyben megmutatni. Nem tudjuk még mi lesz ezzel, de az biztos, hogy borzasztóan lelkesek vagyunk. Semmit nem erőltetünk, nem rakunk magunkra terhet. Csak haladunk ezzel a nagyon jó flow-val, ami most körülleng bennünket.

A posztot az NKA és a Cseh Tamás Program támogatta:

cstp_logo.jpg


interjú premier pop rock hír intim torna illegál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása