Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Május elseje, a munka és a gyöngyvirág ünnepe, Zrínyi Miklós költő-hadvezér, és Tordy Géza színművész születésnapja. 1994-ben ezen a napon távozott erről a világról Ayrton Senna, kilencven évvel korábban Antonín Dvořák cseh zeneszerző, többek között az Újvilág-szimfónia szerzője. Magyarországon meg jó ideje az aszfaltrajzversenyek, a néptáncbemutatók, meg az aláírásgyűjtések, szavazatokért kurválkodó jófejkedő, népszerűséghajhász pártrendezvények világnapja. Na mindegy. Maradjunk inkább a munkánál, hiszen az állítólag nemesít, meg ugye aszfaltrajzversenyekről és gyöngyvirágokról nem annyira szokás dalokat írni, ez meg mégis csak egy zenei oldal. Jöjjön tehát szubjektív, garantáltan 16 tonna-mentes válogatásunk a legjobb munkahimnuszokkal, Darkthrone-tól a CPg-ig.
Darkthrone - I am the Working Class
Fenrizzel kapcsolatban már többször leírtuk, hogy a könnyűzene egyetemes történetének egyik legvállalhatóbb arca. Az elvből nem koncertező Darkthrone dobosa, ideológusa (olykor énekese, gitárosa és bőgőse) a norvég posta főállású alkalmazottja volt 26 éven keresztül, ha információink nem csalnak, jelenleg is ott dolgozik részmunkaidőben, bár nem a klasszikus postás beosztásban, hanem a levélelosztó részlegen. Saját bevallása szerint erre kifejezetten büszke is, hiszen a munkája lehetővé tette azt, hogy a zenélés megmaradjon hobbinak, és soha semmit ne kelljen pénzért tennie ezen a téren, ráadásul egész nap zenét hallgathatott közben. A Circle the Wagons általa írt és énekelt I am the Working Class című dala elég egyértelmű utalás erre.
M.O.D. - Get a Real Job
Az S.O.D. után az énekes, Billy Milano ott maradt zenekar nélkül, így aztán gyorsan összedobta a kultikus projektre minden tekintetben igencsak hajazó M.O.D. (Method of Destruction) együttest. Bemutatkozó albumuk, a U.S.A. for M.O.D. minőségét tekintve alig marad el a Speak English Or Die-tól, a crossover thrash / hardcore és a politikailag inkorrekt szövegek is a nagy elődöt idézik, ami persze nem véletlen, hiszen több dalt is - Aren't You Hungry, Bubble Butt, Bushwackateas, Jim Gordon - az eredeti négyes jegyez szerzőként. A lemez egyik legnagyobb slágere a Get a Real Job, amelynek üzenetét bárki átérezheti, akit jóakarói buzdítottak már arra, hogy ideje rendes munka után néznie ahelyett, amit épp csinálni szeretne.
Rush - Working Man
A kanadai Rush első lemezének záródala a közmondásos munkásember gondolatait kissé talán naiv szöveggel illusztráló Working Man. A zenekarról elnevezett debütalbum, egyben az egyetlen, amelyen az eredeti dobos, John Rutsey közreműködött, ugyan még jóval inkább Led Zeppelin- és Cream-inspirálta hard rock, nyomokban már itt is érezhető a későbbi progresszív vonal, amely aztán Neil Peart dobos és későbbi szövegíró érkezésével teljesedett ki. Lifesonék ugyanakkor nem feledkeztek meg erről a korai klasszikusról, hiszen amellett, hogy egyébként is gyakori vendég volt a repertoárban, az utolsó turnékon állandó ráadásdalként játszották. Érdemes meghallgatni!
John Lennon - Working Class Hero
John Lennon szociális érzékenységét és társadalmi szerepvállalását szinte már közhely emlegetni. Ugyanakkor a Working Class Hero, mely a Beatles feloszlása utáni első szólólemezén található, nem feltétlenül egy Imagine-típusú flower power dal, sokkal inkább maró kritika a tévé, szex, és vallás által megregulázott dolgozó emberekről, és a társadalomban elfoglalt helyükről, Bob Dylan modorában. Ha van olyan dal, amit garantáltan soha nem kértek a felvonulók, az valószínűleg ez. Meg Sztravinszkijtól a Manók tánca persze.
Beatrice - Nyolc óra munka
Amit viszont szinte biztos, hogy elhangzik, az a Beatrice klasszikusa, a Nyolc óra munka. Az Utálom az egész XX. századot lemez eleve egy slágergyűjtemény volt, olyan bolondozásoktól, mint a Hegyek között, vagy a Pancsoló kislány feldolgozásai, a komolyabb dalokig, mint a címadó is, ugyanakkor legnépszerűbb magasan ez a háromperces csirkefogás lett. Mit legnépszerűbb?! Nemzedéki himnusz. Pedig Feróék nem csináltak mást, csak három percben, négy akkord segítségével összefoglalták a magyarság elég nagy részének akkori általános hangulatát egy olyan dalban, amelynek gyakorlatilag minden sorát bárki fejből tudja idézni, aki tud magyarul, és elmúlt már húsz éves. A szintén alapmű videóklip, benne olyan legendás színművészekkel, mint Pécsi Ildikó, Szirtes Ági, Garas Dezső, Újlaki Dénes, vagy Forgách Gábor, már csak hab a tortán - megtekintése minden korosztálynak javasolt rosszkedv ellen.
Voga-Turnovszky - Munkadal
Voga János és Turnovszky Tamás duója a nyolcvanas évek második felében élte fénykorát, popzenei paródiáikra valószínűleg mindenki emlékszik, aki legalább óvodába járt már akkoriban. A sors fintora, hogy saját dalaikat jóval kevesebben ismerik, pedig a két iskolai énektanár egyedi hangszerelésű szerzeményeiben figyelemre méltó éleslátással ragadta meg a korhangulatot, elég ha olyan epizódokra gondolunk, mint az itt szereplő, még mindig aktuális Munkadal, vagy a mára már politikailag abszolút inkorrekt című Vergődünk, mint néger a jégen.
CPg - Áll egy ifjú
Minden idők legemblematikusabb magyar punkzenekaráról nem mondhatjuk, hogy különösebb hívei lettek volna a legvidámabb barakk gulyáskommunizmusának. Persze az akkori rendszer sem volt oda értük, olyannyira nem, hogy a magyar könnyűzene történetében ők lettek az egyetlen zenekar, melynek tagjai letöltendő börtönbüntetést kaptak tevékenységük jutalmaként, idézzük, "nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan elkövetett izgatás" bűntettének címén. Ha már a munka ünnepe, hát álljon itt egy igazi antimajálisra való dal, benne az ifjú élmunkással a réten.
Összeállításunk idő és hely hiányában a teljesség igénye nélkül készült. Ha bárkinek van ötlete, hogy egy év múlva milyen dalokat ajánljunk ebben a témában, kommentben jelezheti. Most pedig menjetek ki a szabadba, és rajzoljatok az aszfaltra!
