Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
EU Cannibal, azaz Berényi Bianka még csak húszéves, de már több embert botránkoztatott meg, mint más egész életében, emellett kihozott két lemezt, saját ruhamárkán dolgozik, és nemrég Csuja László első nagyjátékfilmjében, a Virágvölgyben kapott főszerepet. Ennek kapcsán beszélgettünk vele elsősorban zenei pályafutásáról, de az is kiderül az interjúból, hogy mi idegesíti igazán az emberekben, és hogy miért mondta le a castingját egy nappal azelőtt, hogy el kellett volna mennie rá.
Kezdjük ott, hogy honnan jött a művészneved.
Imádom a Cannibal Corpse-ot, meg elve tetszik az az erőszak, amit a Cannibal szó kifejez. Az EU meg onnan, hogy abszolút Európa-mániás vagyok és európai embernek tartom magam, nincsenek például amerikai álmaim. És ezért én vagyok az európai kannibál, amiből szerintem nem sok lehet.
Zeneileg kik hatottak rád?
Nagyon sokféle zenét hallgatok, a klasszikus rockos, popos bandáktól kezdve a death metalig, a cigányzenétől a francia és olasz diszkópopig, de a sajátom igazából semelyikre sem hasonlít ezek közül. Azt mondják, hogy a Crystal Castles-re igen, de őket csak most kezdtem el hallgatni, miután ezt megkaptam. Szerintem egyébként nem is hasonlít. Meg amúgy is nehéz lenne valamilyen zenei stílusba beskatulyázni a zenémet, mert szinte minden szám másmilyen. Az emberek azt mondják, hogy elég szomorúak és félelmetesek a szövegeim.
És szerinted nem?
Hát de, gondolom igen, mert a legtöbbször arról énekelek, hogy meghalok, vagy mondjuk a sátánról. Rendszerint először az ének van meg a fejemben, amit a villamoson vagy a buszon találok ki, utána meg otthon elkezdek zenét írni, és aztán erre énekelek rá. Elég random a sztori általában, de legtöbbször ezek a halálos dolgok foglalkoztatnak.
Mi ad ihletet ezekhez a dalokhoz?
Van most barátom, aki az első szerelmem, és nagyon sok minden hozzá kötődik. Bár a film miatt hazaköltöztem egy pár hónapra, lassan már három éve élek vele Olaszországban, és emiatt sok párkapcsolati dolog, például düh jelenik meg a dalaimban. Egy tanyán lakunk, ahol nincs semmi más, csak csirkék, disznók, tehenek és kukorica, ez pedig nagyon inspiráló számunkra. A monoton farméletbe beleőrülsz akkor, ha nincs egy kis saját világod, de mivel nekünk van, jó hatással vannak ránk a szürke hétköznapok, és az, hogy a semmi közepén vagyunk. Ott nincs múzeum, színház, vagy mozi, nincs semmi. Egy ilyen hely szerintem minden alkotó embernek jót tesz, egy városban viszont elveszik az ember a részletekben és a programlehetőségek között.
Sok zenekar direkt csinálja ezt, hogy kimegy egy hétvégére valahova az Isten háta mögé alkotni.
Igen, de azt egy kicsit cikinek és erőltetettnek tartom, ha valaki direkt azért megy el, hogy alkosson. Ha már eleve ilyen helyen vagy, az jó, de én nem fogok olyat csinálni, hogy mondjuk kimegyek Izlandra fél évre a sötétbe dalokat írni.
Nemrég volt az első koncerted, hogy sikerült?
Ez Linczényi Márk ötlete volt, akivel csináltunk együtt egy számot, ekkor voltam először stúdióban egyébként. Ő biztatott, hogy kéne nekem egy koncert, hogy átlépjem önmagam határait, és hogy lássanak az emberek élőben, úgyhogy végül megcsináltam, de végig idegeskedtem előtte a rövid határidő miatt. Sokkal jobb showt is ki tudnék találni, de ahhoz nekem sokkal több idő kéne.
Szóval akkor lesz folytatás?
Remélhetőleg igen. Most egy Málna nevű lányt bevettem egy számba basszusgitározni, meg pár dolgot segített a koncerttel kapcsolatban, de amúgy én egyedül szeretek uralkodni mindenen. Gondolkoztam sokat egy zenekaron is, de klasszikus felállású érdekelne, az én zenémben viszont nincs benne, hogy gitár és dob legyen a színpadon. Akkor meg inkább leszek egyedül.
És milyen folytatása lesz a két lemeznek?
Sosincsenek tervek a fejemben, de emellett egyfolytában dolgozom zenéken otthon, főleg mikor hazamegyek és fáradt vagyok, és semmihez nincs kedvem, mondjuk olyan éjfél vagy hajnal egy körül. De ezek csak ötletek, foszlányok, a legtöbb különböző stílusú, és máshogy is építem fel őket. Ezt folytatom is így, aztán majd összerakunk nyolcat-kilencet, és megint lesz egy EP.
Nincs is konkrét célod a zenéddel?
Nem, én olyan ember vagyok, akinek nincsenek álmai meg céljai, hanem mindig az adott napnak él. Nem tudok magamra erőltetni ilyen dolgokat, nem küzdök semmiért, hanem csak csinálom, amit szeretek, és lesz, ami lesz. Én nem szeretnék szupersztár lenni, vagy ilyesmi.
Milyen visszajelzéseket kapsz?
Általában pozitívakat, de főleg a barátaim véleményét hallgatom meg. Instagramon naponta két-három direct message jön random külföldi és magyar arcoktól, azokat néha elolvasom, és pozitív dolgokat szoktak írni rólam is, meg a zenémről is, de alapvetően nem követem, hogy mit írnak rólam mások. A rólam szóló 444-es cikk után elolvastam a kommenteket, és volt benne egy csomó negatív, de igazából nem estek rosszul, általában leszarom az emberek véleményét, mindegy, hogy jót, vagy rosszat mondanak. Sajnos iszonyú önfejű vagyok.
Arról tudsz valamit, hogy kik hallgatnak téged?
Igazából fogalmam sincs. A koncerten azt láttam, hogy tele volt a Kuplung tinikkel és huszonévesekkel, ők láthatnak a zenémben és a fotóimban valami lázadó vonalat, ami tetszik nekik. Szóval azért jöttek, hogy húsz percig részesei legyenek ennek a dolognak, amit szerintem annyira most nem is tudtam átadni, de mindegy, ez van. Azt nem hiszem, hogy a zeném megőrjítené az embereket, én nem vagyok rajongó típus, nem is tudom, hogyan lehet rajongani valamiért.
A Virágvölgy castingjára te jelentkeztél, vagy hívtak téged?
Igazából Instagramon találtak meg, Csuja László, a rendező írt nekem privátban, hogy örülne, ha eljönnék a castingra. Az ő munkásságával igazából csak később ismerkedtem meg, de végül duzzogva elmentem.
Miért duzzogva?
Azért, mert nagyon féltem a visszautasítástól. Voltam már korábban más castingon is, csak az nem jött össze, és olyan vagyok, hogy egy idő után már nem próbálom meg többször ugyanazt. Le is mondtam a válogatót egy nappal a kezdés előtt, de utána egész reggel hívogattak, és végül csak elmentem. Aztán nagyon sokat kellett várni, csak hónapokkal később kaptam meg a szerepet, de borzasztóan örültem neki.
Hogy tetszik a forgatás?
Egy csomó filmes barátom van, és ahogy ők élnek, az nekem mindig nagyon tetszett, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ez jó lesz számomra. Hallottam már rémtörténeteket más forgatásokról, és biztos vannak rossz stábok és rossz közösségek, de itt mindenki szeret mindenkit, és a legtöbb ember annyira nyitott, mint én. Szeretek törődni velük, meg azt is, ha kamera van rajtam, úgyhogy nagyon jó így dolgozni. Szeretnék is valamennyire megragadni a filmes szakmában, de nem látok arra sok esélyt, hogy színésznő legyen belőlem, úgyhogy a forgatás után valószínűleg el fogok kezdeni egy kaszkadőrsulit.
Mi lesz veled harmincéves korodban?
Vagy lesz egy tök jó férjem és családom, vagy nagyon szabad leszek, és sok mindennel fogok foglalkozni egyszerre, munkából munkába fogok járni. Ha lesz családom, akkor is fogok valószínűleg dolgozni, de az azért más.
Mi az, ami idegesít téged?
Nagyon sok dolog idegesített régen, mert igazi idegbeteg tini voltam, de az elmúlt két évben már annyira megvan a saját világom, hogy kevés dolog zavar. Emberek szoktak idegesíteni legtöbbször, például ki tudok nézni valakit egy közösségben, aki nem szimpatikus nekem, és akkor őt halálosan gyűlölöm. Illetve idegesítenek a rajongó típusú és az egyfajta stílust követő emberek is. Mindenfélét mondanak rám, de utálom ezeket a meghatározásokat, és az is zavar, ha emberek saját magukat bekategorizálják. Össze kell szedni a dolgokat, amiket szeretsz, és fel kell építeni a saját világodat, nem szabad elfogadni az ilyen mintákat.
Sok gondod volt régen a különcséged miatt?
Igazából soha nem éreztem magam rosszul attól, hogyha valaki engem nem szeretett, nem hallottam meg a kritikákat, vagy ha utáltak az emberek, mert mindig azokkal voltam, akik bírtak. Valamennyire örülnék is neki, ha ez jobban hatna rám, de képtelen vagyok rá személyiségileg. A tanáraim is eleinte mindig meg akartak változtatni, de végül megszerettek, és van, aki a mai napig felhív néha.
Volt, amikor erre rá is játszottál, és mondjuk eltúloztad a dolgokat?
Gondolom igen, tizenhárom-tizenöt évesen biztos rájátszottam mindenre, főleg, hogy akkor még nem alakult ki igazán a személyiségem, hanem még építettem magamat. Átmentem egy csomó korszakon és stíluson ebben az időben, és most pont ezért vagyok olyan, amilyen.
És elégedett vagy azzal, amilyen vagy?
Igen, teljesen meg vagyok magammal elégedve, mert úgy csinálom a dolgokat, ahogy az nekem jó.
