2017.06.22. 15:31 – Hirdetés

Jövő szombaton Meinl Drum Festival

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anika-nilles.jpg

Már csak pár nap, és a magyar buszjárat elindul Németországba, a Meinl Drum Festivalra. A rendezvényre Budapestről induló járaton sajnos már minden helyet lefoglaltak, de akinek van kedve a jövő szombatot, azaz július 1-jét számtalan ütőhangszer, valamint kitűnő, inspiráló dobosok társaságában tölteni, annak érdemes akár autóba is ülnie. Programajánlónk második részében öt olyan dobost mutatunk be, akik a maguk módján mind egy-egy külön világot képviselnek. A hajtás után érdekes zenék, még érdekesebb ütemek következnek.

Talán sokaknak már túlzás lehet az Aric Improta által előadott színpadi show, az mindenesetre biztos, hogy emberünk új értelmet ad a látványos dobolásnak. Improta a Night Verses zenekar dobosaként tűnt fel, és ha valaki képviselője lehet a Keith Moon-féle őrült dobosok mai generációjának, az leginkább ő, bár a felszereléséhez még nem láncolták oda, mint a Animalt a Muppet Showból, akinek figurájához köztudomásúan a The Who ütőse szolgáltatta az inspirációt. A cirkusz mellett ugyanakkor Improta kifejezetten technikás és kreatív dobos, akinél mindig lehet valami meglepetésre számítani. Vélhetően így lesz ez jövő szombaton is.

Miguel Lamas életkora ellenére már majd két évtizedes zenei múltra tekinthet vissza, hiszen a 23 éves dobos négyévesen kezdett el játszani a hangszeren. A klasszikus képzettségű Miguel zenész családból származik, és napjainkban Spanyolország egyik legfoglalkoztatobb dobosainak egyike: saját jazz kvartettje mellett olyan művészekkel dolgozik, mind az amerikai basszusgitáros, Tom Kennedy, a francia jazztrombitás, Raynald Colom, vagy a spanyol tinisztár, Abraham Mateo. Lamas egy vérbeli, képzett jazzdoboshoz méltóan fifikás, mégis erőteljes dobolásának érettsége, zeneisége meghazudtolja a korát, vitathatatlanul nagy dolgok várnak még rá.

Luke Holland is szemtelenül fiatal, és dobosként az érvényesülés egy új generációs módját választotta: ahelyett, hogy mindenféle garázszenekarokkal erőlködne, ő inkább összehozta saját Youtube-csatornáját, ahol a legváltozatosabb stílusú előadók dalaiból készít "dob remixeket", legyen szó akár Skrillexről, akár az Animals As Leadersről. Valamit jól csinál, hiszen az oldala már 367 000 feliratkozónál tart, és tény, hogy egyedi módon közelíti meg mások dalait. Kíváncsian várjuk, mivel rukkol elő élőben!

Ha valakiről nem túlzás azt mondani, hogy egész életét dobolással töltötte, az Chris Coleman, aki saját bevallása szerint kétévesen kezdett érdeklődni a hangszer iránt, amikor dobos nagybátyja térdén ült a szerkó mögött a templomban. Chrisnek, aki szakíró barátom szerint James Harrisonnak, a Pittsburgh Steelers linebackerének eltitkolt ikertestvére, sok világhírű zenészhez hasonlóan a Berklee School of Music ajánlott ösztöndíjat, és a Manhattan School of Music is felvette tanulói sorába. Karrierje során dolgozott már Christina Aguilerával, Rachel Ferrellel, Chaka Khannal, sőt, magával Prince-szel is. Emellett rengeteg dobfesztiválon és workshopon lépett fel, szakmai körökben az egyik leginkább megbecsült dobosnak tartják. Ízléses, letisztult, mégis erőteljes játékát hallgatva nem véletlenül.

Van egy mondás, miszerint nő két dolog ne legyen, kocsmáros és dobos. Anika Nilles viszont egyrészt vagy nem hallotta ezt, vagy ha hallotta is, nem foglalkozik vele, és milyen jól teszi! Anika nem csak dobos, de dalszerző és producer is egy személyben. Saját szerzeményeket tartalmazó debütáló albuma Pikalar címmel jelent meg nemrég. Zenéjében egyaránt merít a jazzből és a progresszív rockból, vitán felül egyéni színfolt lesz a fesztiválon, ahová teljes zenekarral érkezik idén, az Anika Nilles feat. NEVELL formációval. Addig is érdemes megismerkedni a dalaival!

További információk az esemény Facebook-oldalán és a weboldalon!


hirdetés hangszer dob meinl hangszerbemutató hangszerkiállítás meinl drum festival aric improta miquel lamas luke holland chris coleman anika nilles



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása