2017.10.25. 13:36 – dankógábor

A Crystal Castles volt énekesnője brutális erőszakot mesél el

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2014crystalcastles_ms_1_081014-2.jpg

Alice Glass 2014-ben hagyta ott a Magyarországon is többször megfordult, igen népszerű elektronikus csapatot, a Crystal Castles. Ami miatt ugye Ethan Kath egyedül maradt, mivel egy duóról van szó. Azt lehetett tudni, hogy Glass nem jókedvében távozott, Kath el is kezdte sarazni az énekesnőt, de most egy hosszú írásban részletezi, miket tett vele a zenész.

Az énekesnőtől 10 évvel idősebb Kath, akinek a polgári neve Claudio Palmieri, már 15 éves korában leitatta Glasst, drogot adott neki, és szexre kényszerítette. Később, az első EP-jük felvételének idején a stúdió hangmérnöke zaklatta szexuálisan, de Palmieri csak nevetett ezen, és mondta, hogy hagyja magát. Palmieri rávette, hogy érettségi előtt hagyja ott az iskolát, a Crystal Castles befutásakor pedig már gyakorlatilag a rabszolgája volt, semmit nem csinálhatott egyedül, nem volt bankkártyája, nézte az e-mailjeit, megmondta mit ehet, mit vehet fel, kivel beszélhet és mit. Fizikailag is bántalmazta, a sebeiről pedig képeket töltött fel a netre, ráadásul folyamatosan azt sulykolta neki, hogy nélküle semmit nem érne, és bármikor lecserélhető.

A korai önmagát nagyon fiatalnak, naivnak és veszélyeztetett helyzetben lévőnek leíró énekesnő egyébként azért ment bele a dologba, mert Kath zenéje nagyon tetszett neki (16 évesen kapta az első dalokat, hogy énekeljen rá), és imádta, amit a Crystal Castlesszel csináltak és elértek. A zene és a zenekar volt a mindene, és rendkívül nehéz döntés volt otthagyni az egészet, a rajongókat, de egy pillanatig nem bánta meg, és még mindig gyógyul. Glass, akinek egyébként a szövegeiben is lecsapódott ez az erőszak, még azt is elmondta, hogy Kath rendkívül ügyesen intézte a dolgokat, a külvilág gyakorlatilag semmiről nem értesült.

Palmieri ügyvédein keresztül tagadta a történetet, teljes hazugságnak nevezve az egészet, és szemtanúi vannak rá, hogy nem így történt (ami érdekes, annak fényében, hogy Glass szerint nem volt senki, aki ezt látta volna, sőt, a nyilvánosság előtt a férfi maga volt a jóság). Ennek ellenére a Crystal Castles (amiben már egy másik énekesnő van ugye) minden további koncertjét lemondta.


pop hír electro crystal castles



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása