2017.11.15. 10:55 – dankógábor

Az X Factorból lett énekese a Stone Temple Pilotsnak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

stpgutt.jpg

A verseny 2013-as amerikai változatában szerepelt Jeff Gutt. A zenekart fanatikusan szereplők már tavaly ősz óta pletykálják, hogy ő lesz az énekes, de csak most vált hivatalossá. Gutt állítólag tavaly szeptemberben volt meghallgatáson, ahová úgy került, hogy egy haverja küldte el a csapatnak az anyagát. Az énekes azt mondta, hogy ez olyan számára, mintha a Led Zeppelinbe vették volna be, annyira szereti a Stone Temple Pilots zenéjét. Gutt egyébként 2012-ben már próbálkozott az X Factorban, de akkor még az élő adás előtt kiesett. 2013-ban aztán a második helyen végzett, a széria alatt pedig olyanok dalát énekelte, mint a Radiohead, az Aerosmith, a Queen vagy Leonard Cohen. A 41 éves Gutt a Stone Temple Pilots már elhunyt énekesei, Scott Weiland és Chester Bennington után veszi át a frontemberi posztot. FRISSÍTÉS: Új dal is van alább!


rock hír stone temple pilots



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása