2017.04.02. 14:00 – Lángoló

A kísérletezés líraibb tónusa - Itt egy új Imitation-dal

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

imitation.jpg

Az Imitation Pápai Zsanett és Gödri Bulcsu electropop duója. A saját zenéjüket weird popként definiáló formáció a lehető legkülönbözőbb zenei stílusnyelveket – például art-pop, trash és electro – ötvözi egységes megszólalássá. Az Imitation 2014-ben debütált Directions című dalával, amihez később klip is készült. Két éve a Lángolón debütált a Get Out című daluk, most a Brad Is Sick-et mutatjuk be az olvasóknak. Gödri ezt mondja a dalról:

Ez az első megjelenő dalunk a készülő albumról. Zsanett az énektémát és a szöveget írja, én a zenei alapokért felelek. Ez a dal a líraibb tónusát mutatja meg az egyébként eklektikus, szilánkosabb, hidegebb, kísérletibb hangzásokra épülő anyagnak. A lemezhez kapcsolódó munka zeneszerzés részén túl vagyunk, most a stúdiózás fázisa kezdődött el, de közben néha egy-egy fesztiválos fellépésen lehet majd találkozni majd velünk.

Legközelebb május 11-én a Gödörben lesz látható az Imitation, a Microphobia című összművészeti eseményük keretében.


pop hír electro imitation



2017.04.02. 12:45 – Nihil_AK

Lemez még sehol, de persze viccelődésre van idő - A Tool tegnapi tréfája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

maynard_sammy.jpg

Mivel ellőttük ezt a patront korábban, nem hoznánk szóba puszta kattintáskurválkodásból, de a Tool tagjai is érezhetik, kissé komikus már, mennyi ideje készül az új album. Tegnap egy olyan hírt tettek ki a Facebookjukra, hogy a korábbi Van Halen-frontember Sammy Hagar veszi át a zenekarban az énekesi teendőket.


rock metál hír tool progresszív van halen chickenfoot sammy hagar



2017.04.02. 11:38 – Nihil_AK

Vérszomj és időutazás - Body Count - lemezkritika helyett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bodycountbloodlustcd.jpg

Na jó, most már tényleg menjetek a picsába! Egyszerűen nem hiszem el, hogy már-már rajongani kezdek egy olyan zenekarért, mint a Body Count, amit pedig KÖ-TE-LE-ZŐ volt lesajnálni tinédzserkoromban. Lemezkritika helyett utazzunk egy kicsit az időben!


metál hiphop hardcore rap body count ezt hallgasd 18+ ice-t ernie-c



2017.04.01. 21:43 – Nihil_AK

A legjobb dalok bolondok napjára - Második rész - Hazai elmebetegek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lecter.jpg

Ahogy ígértük, itt a második rész, ezúttal a legőrültebb magyar dalokkal. További kommentár szükségtelen, pláne azért, mert ilyen késői órán nem is futja már ilyesmire. De hát az ígéret szép szó, vagy hogy mondják. Mai magyar versenyzőink: Topó Neurock Társulat, Beatrice, Ős-Bikini, Waszlavik, KFT, az Albert Einstein Bizottság, és persze a Timur Lenk


beatrice bizottság bikini kft best of bolondok napja április elseje timur lenk waszlavik gazember topó neurock társulat



2017.04.01. 11:30 – Nihil_AK

A legjobb dalok bolondok napjára - Első rész - Nemzetközi őrültek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

1200px-straitjacket-rear.jpg

Azon túl, hogy a ma már megengedtünk magunknak egy tipikus áprilisi tréfát, természetesen nem kívánjuk túlzásba vinni a viccelődést. Ugyanakkor, mivel más jeles alkalmakkor is közöltünk hasonló dalválogatást, szeretnénk folytatni ezt a szép hagyományt, ezért kerestünk nektek néhány olyan szerzeményt, amelyek méltó aláfestésként szolgálhatnak mára az önfeledt telefonbetyárkodáshoz - ez egyébként komoly kihívás az okostelefonok idején, várnánk a tippeket hozzá! - , az ajtófélfára helyezett vizesvödrökhöz, vagy egy jó kis pénztárcázáshoz. A dalokat nem feltétlenül tematika szerint válogattuk, ezúttal sokkal inkább a zenei bolondság volt a mérvadó, és reméljük, mindenki talál majd köztük ízlésének, vérmérsékletének megfelelőt. Mai versenyzőink: Mastodon, Primus, Mr. Bungle, Frank Zappa és a Brutal Truth


best of bolondok napja primus mastodon frank zappa április elseje brutal truth mr bungle



2017.04.01. 09:04 – Lángoló Gitárok

BRÉKING! Még az év vége előtt megjelenik az új Tool

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tool.jpg

Kivételesen úgy tűnik, nem csak üres ígérgetésnek bizonyul az a nemrég közölt hírünk, mely szerint Maynard James Keenan új Tool-dalokon dolgozik, ugyanis egy friss rádióinterjú szerint sokévnyi ígérgetés után idén tényleg megjelenik a lemez, ami valóban dupla album lesz, a munkacíme pedig Ex Quinque In Sex, bár ez utóbbi még változhat. Keenan elmondása szerint a stúdiófelvétel csúszásának oka többek között az volt, hogy ezúttal nem akarta a zenekar kizárólagosan felvállalni a produceri teendőket, ugyanakkor korábbi munkatársuk, David Botrill a King Crimsonos Robert Fripp kortárs komolyzenei projektjében való érintettsége miatt egészen mostanáig nem tudott időt szakítani rájuk, de mivel ennyi év után amúgy sincs miért sietniük, úgy döntöttek, inkább várnak rá egy kicsit. A frontember a New York-i MDFMK rádiócsatorna műsorvezetőjének, Konietz Saschenkonak azt is elárulta, hogy a várható megjelenési dátum számmisztikai okokból november 19-e lesz, de ez valószínűleg ismét egy a zenekar szokásos, "szivatjuk a rajongóinkat" megmozdulásai közül, hiszen nem nehéz kitalálni a mögöttes üzenetet: ez a nap Justin Chancellor basszusgitáros születésnapja, 2017 pedig pont negyvenhattal több, mint 1971. A teljes beszélgetés meghallgatható a hajtás után! 


rádió rock metál tool progresszív új lemez a nap híre maynard james keenan



2017.03.31. 20:00 – Lángoló Gitárok

Így készült a HEX - Nézd meg az Apey & The Pea stúdiónaplójának első részét!

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

apey_1.jpg
Egy ideje már készül az Apey & The Pea HEX címet kapott harmadik lemeze, ami végül idén szeptemberben érkezik. A zenekar épp mai napon forgat videóklipet forgat a Slaves című dalukra, amit jövő héten már láthat is majd a közönség. Addig is készült egy stúdiónapló is, amelynek az első részét először nálunk, a Lángoló Gitárokon nézhetitek meg. Ez egyben kitűnő hangolódás is a jövő pénteki koncertre, amikor az Apey & The Pea a The Southern Oracle, és a horvát She Loves Pablo zenekarok társaságában játszik az Akváriumban. Különleges buli várható, hiszen most először vizuális körítéssel is készülnek a fiúk, a hírek szerint nem akármilyen vetítés lesz a dalok alatt. A stúdiónapló első része a hajtás után máris megtekinthető.


premier metál doom werkfilm sludge apey & the pea stúdióriport



2017.03.31. 16:24 – Nihil_AK

McMurphy 2017 - Klasszikus film előtt tiszteleg az új Kasabian-klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kasabiannoel-630x400.png

Azt már tudjuk, hogy jönnek a Szigetre, és a You’re In Love With A Psycho szöveges videóját is láthatta már mindenki a hónap közepén, most viszont olyan videóval rukkolt elő a Kasabian, amit nem tudunk nem megosztani veletek. A zenekar ugyanis új klipje ugyanis egy vitathatatlan tiszteletadás a Száll a kakukk fészkére előtt, csak ezúttal Jack Nicholson és cimborái helyett a zenekar tagjai alakítják az elmebetegeket, akik között egyébként Stephen Graham - Karib-tenger kalózi, New York Bandái, Közellenségek - még egy hollywoodi színészt is üdvözölhetünk. Mielőtt megkezdenénk a lobotómiát, megkérjük kedves betegeinket, nézzék meg a kisfilmet a tovább gombra kattintva!


indie rock videó hír kasabian



2017.03.31. 13:56 – dankógábor

Megnéztük a Mayhemet Manchesterben, hogy elmondjuk milyen lesz a nagyszombati magyar koncert

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mayhem_img_7969-660x330.jpg

Adott egy tökéletes black metal lemez, a sok viszontagság után 1994-ben megjelent De Mysteriis Dom Sathanas, illetve adott egy hibátlanul játszó zenekar. Szóval ebből a két összetevőből vajon milyen lehetett a koncert Manchesterben, mint jó? (A kép nem a helyszínen készült, de itt is így nézett ki. Fotó: Anya Svirskaya)


metál black mayhem koncertkritika dragged into sunlight



süti beállítások módosítása