2018.01.19. 12:07 – Lángoló

Szombaton Európa Kiadó-koncert mindenkinek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

europa_kiado_foto_talaber_geza_4372_1500pxl.jpg

Sok szempontból különleges fellépéssel nyitja az új évet az Európa Kiadó. Menyhárt Jenőék első 2018-as koncertjükön, a MOMKultban új dalt mutatnak be, ráadásul ezen az estén a klasszikusok mellett elhangzik a zenekar 2017 eleje óta működő új felállásában írt összes új száma, mi több, itt veszik fel az ezekhez készülő videók anyagát is. Végül, de nem utolsó sorban, klasszikus párosítás áll színpadra: Európa Kiadó, előtte Balaton.

A január 20-án a MOMKultban elhangzó vadonatúj Európa Kiadó-dalt, és a korábbi koncertről már ismert új számokat lemezelőzetes jelleggel mutatja be a zenekar, hiszen az összesen négy szerzemény tavasszal EP formájában meg is fog jelenni.

Ezen az estén egyébként is mindenki megtalálhatja majd a számítását, ugyanis a koncertre ülő-, és állóhelyi jegyeket is lehet váltani.

A koncerten elhangzó új dalokat az Európa Kiadónak az a felállása készítette, mely körülbelül egy éve működik (Menyhárt Jenő mellett: Tóth Zoltán Spenót, Bujdosó János, Kálmán András és Gyenge Lajos), és egyre nagyobb sikerrel koncertezik.

 


pop rock hír európa kiadó



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása