Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
"Politikus gospel-punk" mint stílus? Ugyan már! Meg egy dob mögé felfüggesztett Power to the People-feliratú rongyos molinó is minimum megmosolyognivaló sokaknak, de főleg nagyon anakronisztikus tud(na) lenni 2018-ban. Na de nem egy Algiers-koncerten, ahol minden gesztus hiteles, ahol minden hang, gerjedés, effekt a helyén van, ahol az énekesnek elhiszed a mélyen átélt világfájdalmat és az azonnali változtatásra, sőt, akár magára a világforradalomra bejelentett követelés jogosságát is. (A kép nem a koncerten készült.)
Még a süketítő hangerőt is megszokod a harmadik dalnál, vigyorogsz, táncolsz, és közben örülsz annak is, hogy hétfő este ennyien vannak az mr2-univerzumban ismeretlen produkción Budapesten, mondom, hogy van még remény.
Az Algiers zenéjében John Lydon orrbaváglak-esztétikája keveredik a társadalmi kérdések iránt fogékony Steve Reich kortárs okosságával és a Cybotron fekete techno-orgiájával. Legújabb albumukat - mely ahhoz a pillanathoz hasonlatos, amikor James Brown betéved ’71-ben a harlemi Apollo Színház mellékhelyiségébe, majd Blixa Bargeld fejbe vágja egy kalapáccsal, aztán altatót játszik neki egy ’50-es évekbéli gospelzenekar, a legvégén meg a Jesus and Mary Chain és a Birthday Party ébreszti fel szétgerjesztett hangszerekkel és megafonüvöltéssel - szóval ezt a lemezt az egyik legjobb tavalyi lemezként aposztrofáltuk ezen az oldalon, de akkor még nem tudtuk, maximum sejtettük, hogy ezek a srácok, akik egyébként a számukra egyre inkább utálatos USA-ból áttették székhelyüket Angilába, tehát hogy ezek egyáltalán nem viccelnek élőben sem. (Lábjegyzet, de milyen jó volt látni, hogy a Bloc Party nevű negédes és uncsi izé dobosa, Matt Tong már az Algierst erősíti, reménykeltés, második rész.)
Tökéletes hangzás, költői érzékenység, munkásmozgalmi elkötelezettség, erőteljes antifasizmus, tökéletes hangmérnöki munka - hogy lehettek ennyire a helyükön a delayek és csarnokreverbek, atyaég! - , áramvonalas, de őrülten kócos, élő sound design, melyben azért simán felismered a szemplingeket, utalásokat, idézeteket T.S. Eliott-tól a Big Black-ig, a Public Image Ltd-től a Gang of Four-ig. Az Algiers élőben egyszerre szellemidézés, ezerszázalékos jelenlét, és egy hatalmas, zúgó pofon a vegytiszta zenét kedvelők örök-elégedett arcán.
Nem ragozom: zajos előadás, zajos siker - én speciel a mai napig a hatása alatt vagyok. Miután James Franklin Fisher és társai a színpadon kiosztották a hatalmas tockosokat, még meghívták az összes pohárleszedőt, megköszönték, hogy itt lehettek, éjszakai beszámolók szerint alig akartak továbbállni a hajóról.
Kedves, kérlelhetetlen, őszintén balos és nagyon visszavárós produkció, ahol mindig minden a helyén van, szóval köszönet, elvtársak!
