2018.02.05. 14:20 – Lángoló Gitárok

Augusztus 19-én Sons Of Apollo a Barba Negra Trackben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

band_photo_sons_of_apollo_5_preview.jpeg

Egy igazi szupergrupp látogat első ízben Magyarországra az idei nyár vége felé, ez pedig nem más, mint a Sons Of Apollo, melyben olyan nevek fogtak közös vállalkozásba, mint a Dream Theater korábbi dobosa, Mike Portnoy, billentyűse, Derek Sherinian, a Mr. Bigből és még kismillió más produkcióból ismert Billy Sheehan basszusgitáros, Ron “Bumblefoot” Thal, aki szólópályája mellett éveken keresztül a Guns 'n Roses gitárosa volt, valamint a szintén számos zenekarból ismert Jeff Scott Soto énekes. További információk a koncertről a hajtás után!

Nagyjából 2017 elején reppentek fel az első pletykák egy új, titkos, a Dream Theater korábbi tagjainak közreműködésével szerveződő zenei projektről. Végül augusztus elsején Portnoy és Sherinian nyilvánosságra hozta a részleteket, és bemutatták a Sons of Apollo névre keresztelt formációt. Apolló az ókori görög és római mitológiában a művészetek, a zene és a költészet istene, és bár másoktól talán fennhéjázónak tűnne egy ilyen név, ezek a veterán zenészek már bizonyítottak annyit, hogy nekik még ezt is elhisszük.

Első albumuk Psychotic Symphony címmel jelent meg tavaly október 20-án. A tavalyi legjobb lemezekről szóló cikkünkben kollégánk, Dankó János így írt az anyagról:

A Sons Of Apollo az év meglepetése. A mindenhol jelenlévő, mindenbe belenyúló, saját útját kereső Mike Portnoy végre összerakott egy megkérdőjelezhetetlen zenekart, és egy perfekt prog metál lemezt. Nem olyan csavaros és árnyékos zene, mint a Pain Of Salvation, de nem kevésbé tartalmas. És bár Portnoy éppen az előző zenekara gitárosával posztol képeket a közösségi oldalakra, azért reméljük a Sons Of Apollonál hosszabb ideig leghorgonyozik.

Különösen örvendetes tehát, hogy a formációt ilyen hamar, még első lendülettel nézheti meg a közönség, hiszen itthon általában ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a jelentősebb produkciók jó pár éves csúszással kerülnek csak a hazai színpadokra. Ezúttal azonban nem kell sokat várni, hiszen idén augusztus 19-én a Barba Negra Track színpadán mutatkozik be a csupa sztárzenészt felmutató Sons Of Apollo.

A koncertről további információk a rendezvény Facebook-oldalán!


programajánló rock metál koncert progresszív mike portnoy billy sheehan jeff scott soto barba negra track szupergrupp sons of apollo derek sherinan ron thal bumlefoot



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása