Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Négyéves születésnapi koncertjével nyitja a Budapest Park idei évadát ma este a Margaret Island. Az évfordulós buli kapcsán interjút készítettünk velük, melyben ezen kívül is sok minden szóba kerül a siker megélésétől a zenekar belső dinamikáján át egészen addig, hogyan tarthatja magát frissen egy produkció. Kérdéseinkre az alapító hármas tagjai, Lábas Viki énekesnő, Füstös Bálint gitáros, és Törőcsik Kristóf basszusgitáros válaszoltak. (Fotók: Hencz Péter, Hegyi Júlia Lily)
Nem túl hosszú idő alatt az ország egyik legnépszerűbb zenekarává váltatok, milyen ezt belülről megtapasztalni?
Viki: Ugyanolyan sok munka, vagy akár még több, és ugyanolyan nagy felelősség, mint eddig volt. Nyilván érzünk némi nyomást, de nagyon jól esik, hogy ugyanúgy koncertezhetünk tavasszal és ősszel, nyáron pedig fesztiválozhatunk, ahogy korábban, közben pedig egyre többen jönnek el vidéken is a klubkoncertjeinkre.
Valahol olvastam, hogy többek között abban látjátok a népszerűségetek titkát, hogy az első időszakban mindenhová elmentetek, sokat utcazenéltetek. Ennek a mentalitásnak lenne a gyümölcse a siker?
Bálint: Remélem, hogy igen. Az szoktam mondani, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy utána már csak a szerencsén múljon a siker. Úgy gondolom, próbálunk sokat dolgozni és fejlődni a mindennapokban, de nyilván szerencse és jó találkozások nélkül sem sikerülhet minden. Nagyon jó csapattal dolgozunk együtt, a srácok a zenekarban, és a mögöttünk álló stáb tagjai egyaránt szívvel-lélekkel csinálják ezt a dolgot, energiát fektetnek a közös ügyünkbe. Ezek a tényezők mind összeadódnak, ettől tud jól működni az egész.
Ha már szóba került a zenekar és a stáb, nevesíthetjük őket?
Bálint: A kezdetek óta zenélünk együtt Gerendás Danival, Koltay Kurszánnal és Verók Tomival. Velük teljes a színpadi felállás, de a nagy koncertekre Sárkány Bercivel is ki szoktunk egészülni, aki ütőhangszereken közreműködik. A zenekar mögött dolgozó stáb pedig mára legalább annyi emberből áll, mint akiket a színpadon láthat a közönség. Közülük Ondecs Istvánt, vagy ahogy mindenki ismeri, Bygyót, a turnémenedzserünket emelném ki. Szerintem az ország legtöbb nagy produkciójával dolgozott már együtt, és a hazai road közösséget is összetartja a Crewbox vezetőjeként. Rengeteget tanulunk az ő tapasztalataiból is.
Viki: Emellett, bár elég fájdalmas folyamat volt, keresztülmentünk egy menedzserváltáson is tavaly, most már Ligeti Szilvi szárnyai alatt működünk, és hatalmas segítség, hogy egyre gördülékenyebb a kommunikáció a zenekar és a megkeresések között.
Kristóf: A mostani koncertre kiegészülünk egy saját fénytechnikussal is, aki egy nagyon fiatal, nagyon tehetséges tizennyolc éves srác, Lukásovics Máténak hívják. Ő legalább olyan szenvedélyesen szereti azt, amit csinál, ahogy mi is.
Viki: A hangmérnökünkkel, Farkas Istvánnal négy évvel ezelőtt találkoztunk Zalaegerszegen. Ő azóta kísér minket mindenhová, és persze minden koncert után még haza is kell mennie Zalaegerszegre, ami szintén nem akármilyen áldozat a zenekar érdekében. Mi is pont ilyen elhivatottak vagyunk a zenekart illetően.
Akkor mondhatni nem dolgozni jártok ide. Mindenki számára egyfajta szerelemgyerek a Margaret Island?
Viki: Abszolút. Mi hárman a legelején Bálint szobájából indultunk el, és mi is úgy éreztük, meg másoknak is az volt a véleménye, hogy amit csinálunk, az tényleg igazi örömzene. Ez szerencsére a mai napig megmaradt, és tényleg azok az emberek csatlakoztak erre rá, akik tudnak ezzel a mentalitással azonosulni. Bygyó mondta nemrég egy koncert után, hogy ez a zenekar mindenkit magához ölel, és aki ezt elfogadja, az a csapattal marad, akinek pedig ez már sok, mert mondjuk nem egy ilyen szeretetgombóc, az továbbmegy, és ez pont így van jól.
A felállásotok elég speciális, hiszen a zenekar magját mondhatjuk, ti hárman alkotjátok. Hogyan zajlik az alkotói folyamat?
Kristóf: Mivel mi hárman kezdtük ezt csinálni, lényegében az összes dalt közösen, hárman írjuk. Adott esetben szoktunk külső szövegírókkal dolgozni, de a harmadik lemezen szeretnénk minél több saját szöveget írni. Persze ha nem így történik, akkor is elmondjuk az elképzeléseinket, vannak soraink, amiket ők segítenek kibontani, tehát ez is abszolút kollaboratív módszer. Amiben még hangsúlyos, hogy hárman vagyunk, az az, hogy a külvilág felé mi képviseljük a zenekart, tehát csúnya szóval élve azokat a kötelező köröket, mint például az interjúzás, szintén mi csináljuk, de ezt persze értsd jól! Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a többieket szimplán session zenészeknek tartanánk, ők is teljes jogú tagok.
Bálint: Amikor elkészül egy zenei ötlet, azokat azonnal megmutatjuk a srácoknak. Úgy gondolom, ők rengeteget hozzátesznek az összképhez a saját zeneiségükkel. Ez már egy kiforrott munkafolyamat: kell, hogy legyen egy magja, egy iránya az alapötletnek, hiszen akkor tudunk egy irányba haladni, de utána viszont nagyon sokat számít az, hogy a többiek mit raknak hozzá.
Ki mit tesz hozzá az élő zenekar tagjai közül az összképhez?
Bálint: Gerendás Dani a doboknál gyakorlatilag a zenekar karmestere. Élőben teljesen ő irányítja a dinamikát, a tempókat, azt, ahogy együtt lélegzik a zenekar. A napokban Tatabányán léptünk fel, a beálláson játszottunk egy új dalt, és Dani nagyon fáradt volt, elfelejtette, hogy mikor jön a bridge rész. Olyannyira ő irányít, hogy ezáltal mindenki elfelejtette, mikor is jönne, mentünk tovább együtt. Ez jól illusztrálja, hogy ő a motorja élőben a zenekarnak.
Viki: Koltay Kurszán, a billentyűsünk a klasszikus zenei hangzást, a finomságot, és a zeneelméleti hátteret adja hozzá az összképhez. Nagyon sokszor segítségünkre van abban, hogy egyes dallamokat, akkordmeneteket még jobban ki tudjunk bontani. Verók Tomi, a másik szólógitárosunk a személyiségével, a finom lelkével nagyon fontos része az egésznek, ugyanakkor ő hozza zenekar hangzásának rockosabb élét, ő a rock ’n roll arc nálunk.
Bálint: Egyben ő a zenekar jósa is, mert amikor megmutatjuk a dalokat, általában jól beleérez abba...
Viki: ...hogy melyik tetszik majd a közönségnek, és melyik nem. Remélem, most nem lesz igaza pár dalnál, ugyanis nagyon őszinte, és ő az, aki egyből megmondja, hogy például ez vagy az a szám ilyen „szokásos Margaret Island, mint eddig". A Hóvirágra is ezt mondta, de az végül bejött a közönségnek.
A harmadik lemez munkálatai hol tartanak?
Viki: Folyamatosan zajlanak a felvételek. Nagyon sokrétű az anyag, szeretnénk többet kalandozni, megmutatni mindenkinek, hogy legalább olyan sokszínű zenét játszunk, amilyen sokszínű emberekből áll össze a zenekar. Van már sok dal, amit felvettünk stúdióban, de van olyan is, ami még most alakul, vagy most születik a szövege, netán épp most kerültünk olyan ihletettebb állapotba, hogy befejezzük. Szeptember 10-én jelenik majd meg az album, most kicsit több időt adtunk magunknak, hiszen az első és a második között körülbelül egy év telt el, most nem szerettünk volna kapkodni.
Bálint: Ami érdekes, hogy a stúdiómunka mellett ezúttal koncertezünk is. Azokat a dalokat, amiket volt már időnk összepróbálni, játsszuk beállásokon, koncerteken. Most a Budapest Parkban is lesz két új dal, így egyaránt tudunk a közönség visszajelzéseire, és a saját megérzéseinkre is építeni, adott esetben ezeket a tapasztalatokat felhasználva változtatni a stúdiófelvételen.
Kristóf: Különösen az első lemeznél volt sok olyan dal, amit a zenekarral nem játszottunk felvétel előtt. Megírtuk szobaprojekt jelleggel, felkerült a lemezre, aztán élőben derült ki, hogy esetleg más tempóban működik jól. Utólag visszahallgatva vicces rájönni, hogy ezeket már eszünkbe sem jutna eredeti formájukban játszani, hiszen azóta értek és letisztultak ezek a dalok, és kialakult bennünk is, hogy szólnak a legideálisabban. Ezért jó, hogy most van lehetőségünk élőben is kipróbálni, mi az, ami élőben jól áll az új számoknak, és remélhetőleg így is tudjuk majd őket felvenni.
Kivel és hol dolgoztok az új dalokon?
Viki: Bodnár Péter a hangmérnökünk, aki Zsiráf Szand stúdiót vezeti, ami egy nagyon hangulatos kis home stúdió, hozzá már szinte hazajárunk.
Kristóf: Hozzá kell tenni, hogy a dobokat például a Fonóban vettük fel...
Bálint: ... és rengeteget demózunk előzetesen. Most is itt vagyunk épp a budafoki úti próbatermünkben, épp zajlik egy dal megírása. Feldemózzuk, kitapasztaljuk a sávokat, tempókat, utána ezt már tudjuk küldeni Bogyónak. Ő véleményezi, ha kell, közösen átírunk részeket, igazi adok-kapok munka zajlik. Bár a Zsiráf egy home stúdió, felszereltséget illetően minden igényt kielégít, ráadásul kényelmes tempóban tudunk dolgozni, akár egész napokat ott tudunk tölteni, nem kell az órát nézni, mikor érkezik egy másik zenekar.
Viki: Ráadásul Bogyónak nagyon jó füle van, intelligens, jó hangmérnök, hazai viszonylatban nagyon jól szólnak az általa készített lemezek.
Szerintetek mi az, amiben a legnagyobbat változtatok a korai időkhöz képest?
Bálint: Jó a kérdés. Sok mindenben fejlődtünk: munkafolyamatok gördülékenyebbé váltak, egymás megértése most már sokkal könnyebben, akár egy-egy pillantásból megy, és teljesen kiforrott az is, ahogyan az élő zenekar tagjaival dolgozunk együtt. Ami változott szerintem, hogy kicsit bátrabbak lettünk, nem félünk kipróbálni új hangszereléseket, olyan dolgokat, amiket eddig nem mertünk. Az első két lemez felállított egyfajta stílusbeli keretet, egy irányt, amin elindultunk, és most szeretnénk ezeken a kereteken tágítani, kicsit kilépni a komfortzónánkból.
Természetesen fontosak a közönség reakciói, a visszajelzések, fontos, hogy mit fognak szólni hozzá, de elsősorban továbbra is saját magunk miatt írunk dalokat, és az az elsődleges, hogy mi mit képzelünk el, és hogy a saját elvárásainknak megfeleljünk.
Ugyanakkor Viki említette az interjú elején, hogy a siker azért felelősséggel is jár.
Viki: Januárban megkaptuk a Junior Artisjus díjat, amit a mi hármas szerzői közösségünknek ítéltek oda. Utána lett is rajtunk egy kis súly, hiszen elismert minket a szakma, ráadásul talán a legrangosabb díjjal, amit fiatal dalszerzők kaphatnak. Egy pillanatig akkor úgy éreztük, ezek után nem csinálhatunk olyat, ami nem biztos, hogy megfelel ennek a szintnek, de igazából ezt a felelősséget szinte abban a pillanatban el is engedtük. Inkább úgy kezeljük, hogy ezt a hatalmas megtiszteltetést, a díjat az első két lemezért, az eddigi négy év munkájáért kaptuk, és ezek után is az a feladatunk, hogy a saját utunkat járjuk, építsük a kis Margitszigetünket, és ne feledkezzünk meg közben a közönségünkről sem, hiszen elsősorban nekik köszönhetjük mindent.
Anélkül a kétszer négyezer ember nélkül, akik tavaly eljöttek a koncertjeinkre, nem nyithatnánk idén mi a Parkot például. Nekik szeretnénk zenélni, és egyúttal igyekszünk magunknak is megfelelni.
A közönségnek megfelelés mennyiben befolyásolja egy sikeres zenekar önkifejezési lehetőségeit?
Kristóf: Lehet, hogy közhelyesnek tűnik, de azt szokták mondani, hogy egy lemezen az első három-négy szám az, ami a rádiónak szól, utána már lehet önmegvalósítani, kicsit jobban elengedni egy-egy ötletet. A harmadik lemez dalaiban úgy gondolom, sokkal többet kísérletezünk akár hangszínekkel, akár dalokkal. Hagytunk időt magunknak, hogy az ötleteink beérjenek. Szintén nagyon jó kontroll, hogy mi hárman akár egymás ötleteit azonnal felül tudjuk bírálni, például hogy hogyan legyen valami emészthetőbb, ha esetleg az alapötlet nem volt az, és így tovább. Ennek köszönhetően teljesen egy irányban tudunk gondolkodni.
Az alapító hármas belső dinamikája hogy alakul? Kinek mi a szerepe a dalszerzésben?
Viki: A hóvirágnál például úgy alakult, hogy leültünk a próbateremben, és nagyjából mindhárman egymás szájába adtuk a gondolatokat. Így állt össze a szöveg, amit aztán Hujber Szabolcs írt véglegesre, kiegészítve az eredeti változatot néhány sorral.
Bálint: Általában valamelyikünk hoz egy alapötletet, azzal kezdünk. A Hóvirágnál pont én voltam az ötletgazda, aztán továbbgondoltuk, lett benne még egy rész, változott a tempó. Kristóf mostanában rengeteg ötletet hoz, de azokat sokszor nyitva hagyja, és aztán együtt egy pillanat alatt kialakul a felépítés és a dinamika. Nem tudnék egy kifejezett rendszert mondani, mert ez egy abszolút közös, kollektív alkotómunka, ezért is volt nagy dolog a már említett díj, hiszen ezt hárman, alkotóközösségként kaphattunk, mert valóban mi hárman alkotunk egy egészet.
Van ez a közhely, hogy az egész jó esetben több, mint a részek egésze, ez ezek szerint nálatok is működik. Jól tudjátok továbbfejleszteni egymás ötleteit?
Viki: Azon szoktunk nevetni, hogy ha nem együtt vagyunk, és például nem épp interjúzunk, akkor is tudjuk, hogy a másik épp mit mondana. Szerencsére ez már a kezdetektől így van, valahogy egy irányba megy a fejünk, a gondolkodásunk, és a világról is nagyjából ugyanazt gondoljuk.
Kihívások tekintetében meg, visszautalva még a kettővel ezelőtti kérdésre, mindig fontos volt, hogy megújuljunk. Elég nagy elvárásokat támasztunk magunk felé, vannak hosszú távú terveink, amelyek ha teljesülnek, akkor biztosan nem fogunk belefásulni az egészbe, és nem veszítjük el a közönségünket. Nyilván Magyarország nagyon kicsi piac zenei tekintetben, más a játéktér külföldön, mint külföldön, és az is nagyon fontos, hogy megtartsuk azokat, akiket már eddig megnyertük magunknak.
Bálint: Egy dalt általában sosem játszunk el pontosan úgy a koncerteken, ahogy lemezre kerültek. Szerencsére gyakran lépünk fel különleges helyszíneken, akár kisebb, akár nagyobb, kibővített felállásban, és ez a változékonyság folyamatosan frissen tart minket. Az ilyen élmények kizökkentenek minket a mindennapos színpadi rutinból, ugyanakkor be is tudjuk építeni őket az új dalokba. Így mindig meg tudunk újulni, és izgalmas tud maradni egy dal négyszáz koncert után is.
A szülinapi koncerttel kapcsolatban ezt hogy tervezitek?
Bálint: A Parkban debütál egy új, Balatonnal kapcsolatos dalunk, amiben az volt az újdonság, hogy szópárokat dobtunk fel a közönségnek. Viki Fonyódról származik, és mi is voltunk náluk sokszor alkotótáborozni, megírtuk, ami eszünkbe jutott, és a közönség szavazhatta meg, hogy bizonyos szópárok közül melyik kerüljön be a dalba. Gyakorlatilag egy közös, össznépi alkotás zajlott, és ez a szám most debütál majd élőben a parkos koncerten, Legszebb szavak a címe. A koncerten lesznek vendégeink is, egyrészt Karácsony James, az LGT gitárosa, akivel a Dal műsorában zenéltünk együtt már idén extra produkcióként, másrészt ByeAlex és a Slepp, akiknek a Menned kéne című dalában Viki is társszerző.
Nem olyan régen részt vettetek az Őrzők Alapítvány adománygyűjtő, Jólétfutás nevű rendezvényén. Erről mondanátok pár szót?
Viki: Minél több fényt és figyelmet kap a zenekar, annál inkább fontos, hogy ezt ne kizárólag magára fordítsa, hanem másoknak is segítsen. A tavalyi év folyamán több alapítvány számára indítottunk el gyűjtéseket, idén pedig úgy gondoltuk, hogy fókuszáljunk egyre. Ez lett az Őrzők, A Tűzoltó Utcai Gyermekklinikáért Alapítvány, akiket idén teljes mellszélességgel támogatunk. Az egész folyamat tavaly indult el, amikor akusztikusan zenéltünk nekik egy speciális fellépés erejéig az Akvárium mellett, idén pedig már százötvenezer forintot gyűjtöttünk nekik a futás előtt, és persze mi is kimentünk és futottunk a csapattal együtt.
Bálint: A Budapest Parkos koncerten lesz egy közös kitűző is, amelynek a bevételéből az alapítványt szeretnénk támogatni, a merch pultnál lesz megvásárolható.
A születésnapi koncerttel nyilván az év nem ér véget. Merre jártok még a nyár folyamán?
Viki: Idén először lépünk fel a VOLT Fesztivál nagyszínpadán, ami hatalmas megtiszteltetés, már nagyon várjuk. Aztán megy tovább a fesztiválszezon, játszunk a Szigeten, Campus Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, az Efotton.
Bálint: Várható egy különlegesség is, egy kompon is fellépünk majd a Balaton közepén, az biztosan nagyon szuper lesz. Emellett egész nyáron dolgozunk tovább a harmadik albumon. Ilyen se volt még: eddig mindig télen csináltuk a lemezeket, szóval kíváncsian várjuk, a nyári munka milyen hangulatokat hoz majd ki belőlünk a stúdióban.
