Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ahogy legutóbb beharangoztuk, ezen a héten nem akármilyen nemzetközi produkciók várhatók a Budapest Park programjában. Csütörtökön érkezik a Grammy-díjra jelölt gitáros, Joe Bonamassa, vasárnap Ice "Mothafuckin'" T vezetésével a Body Count, másnap pedig a Bullet For My Valentine. Heti ajánló a hajtás után!
Június 14, csütörtök - Joe Bonamassa
Új albumával tér vissza hazánkba az énekes-dalszerző és gitárvirtuóz, Joe Bonamassa. A gitárost jelölték már Grammy-díjra, lemezei sorra a Billboard listán landolnak, megtöltötte a Royal Albert Hallt is, idén nyáron pedig a Budapest Park színpadán üdvözölhetjük.
Ha valakire, akkor Joe Bonamassára tökéletesen illik az ösztönös zseni jelző. Mindössze négy éves volt, mikor először gitárt ragadott, hat évesen pedig már Jimi Hendrix Vodoo Child című dalát játszotta rajta. Még a tizenkettedik életévét sem töltötte be, amikor színpadra állhatott B.B. King előtt, két évvel később pedig Miles Davis fiával, Erinnel, és a Doors-gitáros Robby Krieger fiával, Waylonnal alapítottam meg Bloodline nevű zenekarát.
Első szólólemezét 2000-ben jelentette meg A New Day Yesterday címmel, és a Billboard blues-album listájának kilencedik helyén landolt. Innentől pedig nem volt megállás. Lemezei sorra a Top 10-be kerültek, és már nem csak a blues-listán, hanem az általános Billboard 200-as listán is egyre jobban szerepeltek. Joe Bonamassát a szakma és a közönség is a tenyerén hordozza, a rangos Guitar Player Magazine olvasói például kétszer választották az év bluesgitárosának, de Beth Hart amerikai énekesnővel közös kollaboratív feldolgozáslemezét Grammy-díjra is jelölték.
Facebook-esemény itt!
Június 16, szombat - 30 Y, Dope Calypso
A Pécsről indult 30Y több mint tíz éve a magyar fesztiválok és klubélet egyik legmeghatározóbb alterzenekara. Új, Dicsőség című lemezükkel érkeznek a Parkba, de természetesen magukkal hozzák legnagyobb slágereiket is. A vendégzenekar a Dope Calypso lesz, este 22 órai kezdettel pedig Lithium vs. Lidocain Night veszi kezdetét, a kilencvenes és kétezres évek legnagyobb hazai és külföldi alterslágereivel.
Facebook-esemény itt!
Június 17, vasárnap - Body Count feat. Ice-T, Powerflo
A Body Count koncertjéről már több alkalommal is írtunk, akár beharangozó, akár a Fővárosi Rapcirkusz szereplőivel készült interjú formájában. Most legyen elég annyi, hogy mindenkinek érdemes ott lennie, hiszen tényleg kivételes alkalomról van szó: a zenekar olyan hosszú szünet után tér vissza Magyarországra, hogy sokan azt is hihetik, ez lesz az első koncertjük Budapesten. Valójában már kétszer felléptek hazánkban, 1994-ben a Vörösmarty Művelődési Házban, illetve három évvel később egy Rockvár nevű helyen, de ezek a bulik mára akár legendának is tűnhetnek, másrészt minden kockázat nélkül kijelenthető, hogy azóta bőven más ligában játszik a két főkolompos, Ice-T és Ernie-C körül teljesen lecserélődött galeri.
Az turnépartner sem akárkikből áll, hiszen a Powerflo szintén ismert arcokat tömörít, a Fear Factory-ból ismert Christian Olde Wolberstől kezdve a Biohazardból ismert Billy Graziadei-ig.
Facebook-esemény itt!
Június 18, hétfő - Bullet For My Valentine, Asking Alexandra
Ice-T-ék után a walesi metalcore formáció, a Bullet For My Valentine érkezik a Parkba, partnerük pedig az Asking Alexandria lesz. Előttük a tavasszal új lemezzel jelentkező emocore csapat, a Blessthefall, illetve a német metalcore színtér súlyos arcai, a Caliban melegítenek.
Facebook-esemény itt!
Ha mindez nem lenne elég, és kicsit előbbre tekintünk, már készülhetünk is a jövő héten érkező Queens of the Stone Age koncertjére.