Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Leginkább a black metal színtéren jellemző az a rajongói hozzáállás, hogy egy adott zenekarnak csak az első lemeze jó, utána már eladják magukat, de az a minimum, hogy csak szarabbat csinálnak, mint a debütálás. Érdekes módon ez az Arcade Fire esetében is erősen jelen van, pedig az ő indie rockjuk aztán elég távol áll a black metaltól. Egy csomó ismerősöm hangoztatja, hogy a 2004-es Funeral lemez az igazi, utána már csak a lejtő jött, a tavaly megjelent Everything Now-ról meg már beszélni sem érdemes. Ehhez képest én a harmadik lemeznél, a 2010-es The Suburbsnél kattantam rájuk, és ugyan visszamenőleg is elég jónak tartom a lemezeiket, de ez a legkedvesebb a mai napig. Vagyis ez, meg a tavalyi, merthogy a nagy kritikai lehúzás ellenére az Everything Now egy pompás lemez lett tele jó dalokkal, és kit érdekel, hogy fura diszkó van rajta, ha az Arcade Fire imdizsébe még ez is simán beleférhet. (Fotók: Juhász Edina)
A diszkó pedig erősen rányomta a bélyegét a mostani turné látványvilágára is. Az aréna is úgy fogadta a rajongókat, hogy egy óriási diszkógömb lógott a plafonról, és forgott körbe-körbe egészen addig, amíg a zenekar el nem kezdett magyar narrálás mellett bevonulni valahonnan hátulról, a közönségen keresztül úgy, ahogy a bokszolók szoktak egy-egy meccsen. A színpadi fények is egy bokszringet szimbolizáltak, majd az első ütést be is kapták, saját maguktól. Ugyanis azonnal elrontották és újrakezdték az új lemez címadóját, egyben a koncert nyitódalát. Mondjuk ne legyünk igazságtalanok a zenekarral, csak Win Butler frontember rontott, de neki meg nézzük el, állítólag szombat estétől vasárnap reggelig Budapest utcáin kóválygott sok alkoholt elfogyasztva amellett, hogy lenyomott egy DJ settet is a Központban.
Szóval igen, a diszkó volt a tematika, nem csak a plafonról lógott a gömb, hanem volt egy külön kis pódiumuk is nem sokkal a keverő előtt, ahová Win Butler, és a mindenfajta hangszeren játszó, éneklő Régine Chassagne is felmenet, és itt is volt egy diszkógömb. Ez a mindenfajta hangszeren játszás egyébként az egész zenekarra jellemző volt, néha olyan érzésem volt, hogy igazából az éneken kívül teljesen mindegy, ki min játszik, mindenki ért mindenhez, és bárhogyan is, de ugyan azt a rétegzett, finomságokkal teli, ugyanakkor végtelenül ösztönös zenét kapnánk. Tényleg örömzenélés ment a színpadon, egyszerűen jó volt rájuk nézni, ahogy élvezik az egészet. A fényektől, a kivetítőn át minden úgy volt összerakva, hogy teret engedjen a zenekarnak, ne érezze úgy a közönség, hogy itt takra minden ki van számolva, és egyébként valóban bele-bele nyúlnak a dalsorrendbe is estéről estére. Nálunk például külön kiemelték, hogy a 2007-es Neon Bible című lemezük nagyzenekaros részeit Budapesten rögzítették annak idején, szóval kaptunk is egy plusz dalt arról az albumról.
2011-ben egyébként láttam már a zenekart élőben az Exit fesztiválon, Újvidéken, és az is jó volt azzal a lampionos, égősoros, zászlócskás, jó értelemben vett vásári hangulatával, de az Arénában jobban élveztem. Már az sokat mond, hogy úgy elszállt a két óra, mintha csak egy lett volna, de ami a szervezőknek rossz, nevezetesen hogy voltak vagy háromezren, az a közönségnek nagyon jó volt. Gyakorlatilag egy nagyobb házibuliba tévedt az ember, csupa vidám résztvevővel, és bár lehet csak én képzelem ezt, de akár a zenekar is szívesen játszott volna tovább, ha nem kellett volna bezárni az Arénát.
Az Arcade Fire elég erősen indította a karrierjét 17 évvel ezelőtt, de a színvonalat a mai napig tartják. Olyan az egész zene karaktere, hogy abba még sok dolog beleférhet, és ők bátran kísérletezgetnek is. Viszont a zenéjük élőben élvezhető teljes pompájában. Jó, ez általában így van a hangszeres zenéknél, de a kanadaiaknál fokozottan igaz. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy igazi nagybetűs zenélés ment a színpadon, és akit ez nem kapott el, annak inkább magában kell keresnie a hibát.
