Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szerdán ér véget három és fél hét után a Madách Rockfesztivál, melynek több koncertjéről is beszámoltunk már a Lángolón. A rendezvénysorozat keretműsorának második részében ismét a Madách Színház művészei állnak majd színpadra, hogy felidézzék a magyar rock hőskorát, és az első előadás alapján mindenképpen izgalmas estének lehetnek majd tanúi azok, akik szívesen lennének tanúi a két világ, a színház és a rockzene találkozásának. A koncert kapcsán az este egyik főszereplőjével, Koós Rékával beszélgettünk, akinek zenei ízléséről – számunkra legalábbis – meglepő dolgok derültek ki az interjúban. (Fotók: Madách Színház, Facebook)
Hogyan kerültél a Madách Rockfesztivált nyitó és záró Rock-járvány szereplői közé?
Amellett, hogy Madách Színházban tényleg újdonságnak számít egy effajta rendezvénysorozat, jelenleg is műsoron van a Bepasiztunk című darab, amelyben Détár Enikővel és Ladinek Jutittal játszunk, ebben szintén rockzene az aláfestés. Nyilván azért is kaptam meghívást a Rock-járvány előadásra, mert rólam sokan tudják, hogy nagyon szeretek, és szoktam is rockot énekelni. Így aztán adta magát, hogy a zárórendezvényen én legyek az egyik szereplő, így keveredtem oda.
Nem nehéz kitalálni, hogy zeneközelben nőttél fel, de maga a rockzene szeretete honnan jött?
A zeneközel igaz, de nem otthon szedtem ezt össze, mert anyukám, apukám sosem hallgattak rockzenét. Én vagyok a családban az első, és úgy néz ki, az utolsó is, mert a lányom a mostani elmeháborodott elektronikus dolgokat hallgatja. Bocsánat mindenkitől, de én tényleg megrekedtem ebben a rock generációban, és képtelen is vagyok ebből kilépni. Édesapámtól nagyon jó zenei nevelést kaptam minden szempontból, nagyon jó zenéket hallgattunk, de nem rockot, mert a Chicago, az Earth, Wind & Fire, vagy Al Jarreau elég távol áll ettől a stílustól, bár a Chicago azért határeset. De amit talán kevesen tudnak, hogy imádom például a progresszív heavy metalt. Minél jobban zúz, annál jobban szeretem. Az első nagy ikonom a U2 volt, de onnantól már csak egyre durvább, keményebb dolgokat hallgattam. Ugyanakkor nagyon szeretem például Peter Gabrielt, ami ugyan nem az a kimondott zúzós rockzene, de mégiscsak ugyanez a vonal valahol.
Azért ezzel lehet, hogy meglepsz majd pár olvasót.
Az egész életem arról szól, hogy olyan dolgokat csinálok, amiket az emberek nem gondolnának rólam. Sokan azt képzelhetik, hogy én biztosan Evitát hallgatok a kocsiban, meg Cserhátit, meg Mamma miát, de ez egyáltalán nem igaz, ez egy hatalmas sztereotípia. A legnagyobb kedvencem a Dream Theater, már vagy száznegyven éve. Mióta Portnoy kiszállt, azóta kicsit kevésbé követem őket, viszont ezzel párhuzamosan az Avanged Sevenfold is bejött a képbe.
Idén játszottak a VOLT-on, láttad őket?
Nem voltam sehol ebben az évben, ugyanis költöztünk, három hétig pakoltam be egy házat, két hétig meg ki, sehol nem voltam ezen a nyáron, ami rettenetes. Tavalyelőtt az egész fesztivált végignyomtuk, de ettől függetlenül nagyon fájt, hogy nem tudtam elmenni se rájuk, se Quincy Jones-ra, se másra.
Hogyan lesz ilyen zenei ízléssel valaki musicalszínész? Ennyire kettéválik, ki mit hallgat, és mit énekel?
Nem lehet általánosítani, mert engem rengeteg minden érdekel. Nemrég például swing koncerten énekeltem, és azt a vonalat is imádom. Az elektronikus zenén kívül, amit valahogy nem tudok beengedni az életembe, bármilyen stílus jöhet. Ahogy gépi alapú lesz a zene, illetve ének helyett elkezdenek beszélni, én abban a pillanatban menekülök. Ez ilyen generációs probléma lehet, és vannak nagyon nyitott emberek, akiket csodálok, mert sokkal több mindennel ismerkednek meg, mint én, aki ezeket kizárom. A kérdésedre visszatérve, az egész úgy kezdődött, hogy megláttam a színházban egy musicalt, és azt mondtam, hogy ezeket a szerepeket játszani akarom színpadon. Az Evita volt a nagy szerelem, azt hála az égnek kétszer is eljátszottam, egyszer harminc, egyszer negyvenévesen, elképesztő volt a különbség.
Mi az, ami változott?
Ha tíz év eltelik egy nő életében, közben gyermeke születik, onnantól kezdve egész másképp értelmez egy diktátornőt, aki belehalt a méhnyakrákba. Aztán ott volt a Nyomorultak, azt négyszer játszottam, szintén különböző időszakokban, hasonlóképpen nagy élmény volt. Aztán jött az összes többi, és azóta is imádom őket. Ez is egy érthetetlen dolog sokak számára, hogy tudok rajongani azért, ha torkaszakadtából ordít üvölt egy heavy metal énekes, de ugyanígy tudom tátott szájjal nézni, ahogy a Mary Poppinsban röpködnek a kéményseprők.
A katarzis élménye egy tőről fakad?
Igen. Ugyanaz: művészet. Nem tudom ennél jobban megmagyarázni. Tudom ugyanazt érezni egy musicalelőadáson, ami mondjuk felemel, mint egy jó rockkoncerten, de akár egy Cserháti-dalnál is. Egy Dream Theaternél lehet csodálni a technikai tudást, a mérhetetlen profizmust, az egyéni dallamvilágot. Sokat gondolkodom azon, mi miért tetszik meg, és persze én sem tudom mindig a választ.
Mostanában az A Perfect Circle az új kedvencem, a második lemezüket nemrég fedeztem fel magamnak. A párom nagyon szereti az énekest, Maynard James Keenant. Először a Toolt kezdtük hallgatni, de az nekem túl sötét, abból számomra hiányzik egy kicsit az optimizmus. Érdekes, hogy a Perfect Circle, ami annyira sokban nem különbözik attól zeneileg, mégis megtalált, de hát ezek a határvonalak mindenkiben kicsit máshol helyezkednek el. Húszévesen például odavoltam a Radioheadért, imádtam őket, az összes lemezük megvolt, mert akkoriban ugye még vettünk lemezeket, most meg felteszem, és persze jó hallgatni, meg nosztalgia is, de manapság lehúz.
Magyar zenekarok közül van hasonlóan meglepő kedvenced?
Most hirtelen nem jut eszembe a nevük, de van egy csapat, akik hasonló világban mozognak, mint a Liquid Tension Experiment...
A Special Providence?
Igen, ők azok! Ezzel együtt egy csomó koncertre nem jutok el, ahová szeretnék, mert - remélhetőleg nem nagyképűség, ha ezt mondom - szerencsére annyira tele van a naptáram, hogy sokszor esténként már nem indulok el, mert örülök, ha egy-egy nap netán már tízkor le tudok feküdni aludni.
A Rock-járvány második részének műsoráról lehet már tudni valami közelebbit?
A részleteket nem árulnám el előre. Az biztos, hogy nagyon jó zenészek lesznek, tehát ilyen téren nem lehet baj. Rajtam kívül ott lesz Gallusz Niki, illetve Tóth Attila, aki ha énekel, biztosan leszakad a plafon, meg persze Vikidál Gyula, aki meg egy legenda. A többi majd kiderül a helyszínen.
Szerinted van esély arra, hogy a rockzene és a musical úgymond átjárhatóvá váljon, és a két műfaj közönsége ezt is, azt is felfedezze magának?
Ha ilyen musicalek készülnek, mint a Rocksuli, akkor mindenképpen. A Jézus Krisztus Szupersztár szintén nagyon jó példa erre, abszolút van átjárás, de mivel én imádom a musical műfaját, számomra ez valahol természetes. Lehet, hogy vannak, akik nem szeretik egyiket-másikat, de mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálják ki, mert lehet, hogy többet nyernek, mint amennyit veszítenek.
A rendezvénysorozatról további információk a Madách Színház és a Madách Rockfesztivál weboldalán, a Madách Színház Facebook-oldalán, és a fesztiválhoz kapcsolódó események oldalán.
