Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Eddig is szépen alakult a jövő évi Rockmaraton programja, de ma tényleg olyan névvel rukkoltak elő, ami kifejezetten kuriózumszámba megy, ugyanis a legfrissebb bejelentés szerint Phil Anselmo is fellép majd a fesztiválon zenekarával, ráadásul a Philip H. Anselmo & The Illegals teljes Pantera-programot játszik majd. A többi húzónevet illetően is nagyon erősnek ígérkezik a jövő év, így itt az ideje, hogy átnézzük, kik érkeznek majd a Szalki-szigetre júliusban.
1998 júniusában a Black Sabbath társaságában játszott Magyarországon utoljára a Pantear, így több mint 20 év után hallhatjuk újra a legendás dalokat a 2019-es Rockmaraton színpadán. Phil Anselmo máig elsősorban a Pantera frontembereként ismert, pedig a zenekar feloszlása óta számos más projektben is részt vett. Az énekes idén töltötte be az ötvenet, egy szeptemberi interjú szerint kilenc hónapja tiszta, majdnem három éve nem iszik, ráadásul ledobott 20 kilót – jobb formában van, mint az utóbbi években bármikor. A Superjoint Ritual és a Down után jelenleg a Philip H. Anselmo & The Illegals formációval koncertezik, ezzel a felállással nyomja el az exkluzív, 100% Pantera szettet júliusban a Szalki-szigeten.
A mai bejelentésben még két külföldi név szerepel. Az Aborted Rockmaratonos koncertje két éve elmaradt, így visszatérésük duplán adja magát - a belga death metal brigád szeptemberben jelentkezett új lemezzel, így várhatóan friss dalokat is hoznak majd a fesztivál színpadára. Szintén érkezik a Nervosa, akiknél jobban kevés zenekarra illik a csajmetal jelző, hiszen Prika, Fernanda és Luana thrash metal triója csak lányokból áll. A brazil amazonok idén adták ki harmadik stúdióalbumukat Downfall of Mankind címmel, amely a szebbik nem képviselőtől meglepően marcona thrash metalt tartalmaz, várhatóan élőben sem okoznak majd csalódást.
A Rockmaraton jövő évi felhozatalában olyan zenekarok képviseltetik magukat, mint a Paradise Lost, a Marduk, a nemrég új nagylemezzel jelentkezett brazil Krisiun, az Eluveitie, a Gloryhammer, a Terror, a Dying Fetus, a Rise Of The Nortstar és az Mgla.
Rajtuk kívül természetesen ott lesz a magyar rock/metal színtér színe-java is. A szervezők eddig a következő neveket jelentették be: Agregator, Angerseed, Apey & the Pea, Archaic, Age of Agony, Aurora, AWS, Bloody Roots, Blues Company, Borders of Byzantium, Burnout, Cadaveres, Christian Epidemic, Cool Head Klan, Counter Clockwise, Dalriada, Depresszió, Derkovbois, Divided, Don Gatto, Éhenkórászok, Fegyelmező Részleg, Isatha, Junkies, Kill With Hate, Krampüs, Kylfingar, Lord, lovecrose, Magor, Moby Dick, nemecsek, Nevergreen, New Friend Request, Nova Prospect, Omen, Ossian, Ørdøg, Paediatrician, Phrenia, Phoenix RT, Pokolgép, Prosectura, Road, Rómeó vérzik, Rudán Joe, Rumproof, Sear Blis, Social Free Face, Tales of Evening, Tiansen, Tisztán A Cél Felé, The Wedding At The Slaughterhouse, Trillion, Wall of Sleep.
A fesztiválra kedvezményes Early bird bérletek már kaphatók. További információk a Rockmaraton Facebook-oldalán!