2018.12.03. 09:51 – Rácz Mihály

Kirobbanó sikereket elért ciprusi zenekar a Müpában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

monsieur-doumani-wmr.jpg

Erős a felhozatal mostanában világzenei csemegékből a Müpában, a november végén kivételesen jó koncertet adó mali Djeneba & Fousco után, december 9-én az a ciprusi Monsieur Doumani trió lép fel, amely rendhagyó módon önerőből jutott a csúcsra, a szokásos ügynökségek és menedzseri gépezet nélkül. 2011 óta muzsikálnak, és már a 2013-as Grippy Grappa megjelenése után olyan hangot ütött meg róluk a vezető világzenei lap, a Songlines, hogy „a legjobb újonnan feltűnt zenekar”, a két évvel későbbi Sikoses kapcsán pedig „a legjobb európai zenekar” díjára jelölte. Az idei Angathin album pedig hónapokig a mérvadó rádióslisták (Transglobal World Music Chart és a World Music Charts Europe) élmezőnyében ragadt, vagyis a tavaszi időszakban ők szóltak leggyakrabban az érintett rádiókból.

A banda hangszerelése nem a hagyományos görög zenei arculatot mutatja, Angelos Ionas akusztikus gitáron, Antonis Antoniou (a buzukiféle) tzourason, Demetris Yiasemides pedig harsonán játszik, és bár csupaszabb népzenés volt anno a felütés, igen hamar rárakódtak azok a rétegek, amik a tagok egyéb zenei érzékenységére, és korábbi bandáik műfajiságára mutatnak: jazz- és rock-ízek járják át ezt az azért főleg városi rembetikaként érzékelhető csodát.




Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása