Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Fizikai formában először december 20-án, a Klinikában lehet majd hozzájutni a Tej ≠ című új lemezéhez, a Lángolón viszont már most végig lehet hallgatni az egészet. Ráadásul még Pálinkás Tamás frontember alapos, dalokhoz kapcsolódó kommentárjait is lehet olvasni a lejátszó alatt. Pálinkás egyébként ezt mondja magáról az lemezről:
A világ egyik rákfenéje manapság a látszólagos egyenlőségre való törekvés, ami egyszerűen lehetetlen. Az emberi fajjal összeegyeztethetetlen ez, sosem lesz ilyen, soha nem is volt. De amúgy az egész világban sincs egyensúly, illetve nincs is értelme ezen gondolkozni, hiszen az egész világ jelen tudásunk szerint egy robbanás folyamatos következménye. Az, hogy az anyag egy elhanyagolható mennyisége az univerzumban összeállt egy olyan egységgé, hogy saját magán gondolkozik, az nagyon ideiglenes sajnos. Inkább csak örüljünk magunknak, ha van rá okunk és próbáljunk vigyázni a dolgokra.
Ezek után pedig itt van lentebb minden minden fontos.
Az idő urai
Uramisten, mennyire büszke vagyok erre az albumkezdésre! Ez a dal arról szól, amikor észreveszed, hogy már alig-alig félsz az öregedéstől. Szerintem amúgy sokkal inkább az öregedés a félelmetes, és nem a halál, hiszen azt fel sem tudjuk fogni. Az idő urai egy ilyen valamiféle eszményi emberfajta, aki kikerül abból a félelmi körből, ami amúgy kb sajnos a legtöbb ember világát mozgatja. Szeretnék ilyen lenni, és tény, hogy jobban is vagyok, bár ettől megszabadulni úgyis lehetetlen. A dal riffje amúgy klasszik jammelés volt, ez volt az első dal, mikor rájöttem végleg, hogy ez nem sima popzenekar.
Intő jel
Ez meg arról szól, amikor a fasz kivan amúgy mindennel és mindenki mehet a francba. Persze nem mennek, szóval akkor csá, megyek én. Mostanában amúgy megint divatos dolog a fajunkat szapulni, szóval felültem a vonatra. George Carlint hoznám fel: "A bolygó rendben van. Az emberek vannak elbaszva" Az egyik kedvenc dalom a lemezről amúgy, pedig lassú szülés volt, a gépemen legalább 5 teljesen más zenei alappal is fent van. Elég jó a klip is, hozza a hangulatot, jó volt csinálni.
Himnusz
Na, ez viszont klasszik módon kigurult. Kristóffal igyekeztünk próbára és így mondta, hogy lehet, hogy a Tibiatya-féle mittomén milyen fesztiválra írhatnánk egy fesztiválhimnuszt. Hát mondom az elég baj, mert olyat nem tudunk. De aztán eszembe jutott ennek a dalnak az alapja, ami fent volt a telómon ilyen nagyon bénán halandzsázva. Teljesen elkapta Kristóf a fonalat, aztán a többiek is, a próbán már nagy vonalakban kész is volt. Egyedül a szöveg volt para. Próbáltam ilyen fesztivalfílinget kihozni magamból.. én, aki a Nagykörúton belülre soha nem teszem be a lábam, annyira utálom az egész szart. Szóval erőlködtem, de kurva rosszul éreztem magam tőle. Aztán a szülinapom másnapján hirtelen kijött ez a szöveg, hogy 'az van, hogy tegnap lettem negyven és ha holnap meghalok'. Na, feldemóztuk és elküldtük a Tibiéknek. Erre ők: hát mi olyasmire gondoltunk, mint az 'Emlékszel Sopronban'. Király, akkor van egy kurva jó dalunk, amit nem szórtunk el! Ők meg kidobták az ablakon az év egyik legjobb riffjét és még csak nem is sejtik. Amúgy ez is az életről szól, azért is maradt Himnusz a címe, mert ünnepeljük benne az életet. Végre kezdem szeretni.
Isten isten
Na, ez meg ilyen egotrip dal. Arról győzködöm magam, hogy nincs azzal semmi baj, ha mégsem vagyok isten. Ez is olyan dal, amiben magammal beszélgetek, és azt hiszem azt bizonygatom, hogy jobb otthon, mint bárhol máshol, akármit is nevezünk ki otthonnak. Vagyis hát ezt úgy mondják, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Jó régi dal amúgy, mostanra szépen összeállt. A kezdő riff újdonság volt nekünk is, de nyilván szükség volt rá, hogy ne egy egyszerű popdal legyen.
Maximum
Itt mindig hozza szoktam tenni koncerten, hogy a címet 'legfeljebb' értelemben kell érteni. Milyen vicces mondjuk egy Pepsi-reklámot így értelmezni, hogy 'maximum íz'.. Amúgy ez a legelső Tej-dal volt, még az Átlag éjjel előtt nekiálltunk a Sándor Danival. Persze azóta már sokat fejlődött és kapott egy Erős Marci-féle (Kiscsillag, Einstand) vonósszekciót, aki egy zseni amúgy hangszerelésben, és a melója nagyon helyre tette a dalt. Ez is ilyen dumálgatás magammal, múltkor meg is fejtettem, az egotrip feleslegességéről szól, meg az álarcokról, amiket régen hordtam, hogy jófejnek tűnjek, holott utáltam az egész világot. De tényleg. Bocsánatot kérek. Most már azért nincs így. Maximum a zenei világot.
Hullaház
Amit itt bizonygatok. A zenekar kedvenc dala. Ami azért érdekes, mert ez egy punkdal, zeneileg és szövegileg is. Sokáig gondolkoztam, hogy ne az legyen-e a címe, hogy "A színtér egy hullaház", de aztán ez így jobban néz ki magában, hogy Hullaház. Imádom a rímeket benne, az egész kapjátok be-attitűdöt, amit amúgy azt hittem, már elengedtem. Hát a faszt. Tényleg ezt érzem amúgy, hogy mindenki ugyanazt a szart tolja, ha bejött neki egyszer, és rájön, hogy oksi, ez tetszett az embereknek, akkor ezt toljuk. És erre épülnek karrierek. Uramisten hányszor mondták nekem, hogy 'De miért nem írtok még több Átlag éjjelt és sikeresek lesztek' . Anyádért. De tényleg. Szörnyű ezt látni, de mondjuk közben meg inspiráló is, hogy tudjam, milyen nem akarok lenni. Ráadásul életem egyik legnagyobb bemondása is ebben van: itt nincs helye a kivételnek, tisztelet a bevételnek. Írják ezt a síromra!
Boldogság
Erről alig kell valamit mondani, minden benne van a címben. Tényleg, az időm nagy részében az a helyzet, hogy végre boldog vagyok és már nem is gyanakszom a jó érzésekre. Gyorsan megszülető kis dal volt, a legpoposabb, legnyálasabb dal a lemezen. Nem véletlenül húztuk össze a Hullaházzal. Ilyen dalokat nem lenne szabad manapság ugyanarra a lemezre tenni gondolom, és olyan jó érzés, hogy nálunk mégis ott van. Sokáig gondolkoztam, hogy a refrénbe beleírok konkrétumokat is, de aztán inkább csak ááá-zás megy, és meghagyom a helyet mindenkinek, hogy azt gondolja oda, ami neki a boldogság. Rendes tőlem szerintem. Amúgy egy lejárt elektropop az egész, ez a klasszik 'jól van az úgy'-érzés volt, mikor összeállt.
Sosebánd/félrenézek
Ennek nagyon régóta megvolt a refrénje, de valahogy mindig hiányzott az, hogy legyen egy jó verzéje. Teljesen véletlenül ugrott be, hogy a korábban megszületett Sosebánd dal mennyire összeillene a Félrenézek refrénjével. Ez ilyen tipikus beugatok-jellegű szöveg. Kicsit sok mostanában a sírás-rívás, hogy minden milyen szar, közben meg ivóvízben fürdünk és azzal húzzuk le a szarunkat is. Oksi, a világ tényleg elbaszott, de azért ezek a firstworldproblémázások eléggé viccesek. Mostanában már nem írok ironikusan, de ez mondjuk nagyon az. Zeneileg viszont nagyon nem az. Igaziból erre a lemezre született meg igazán, hogy mi is az a szubpop, amit kitaláltunk magunknak, mint stílus. Ilyen megfoghatatlan, nehezen emészthető, rádióbarátságtalan popzene. Nyilván melyik popzenekar az, aki a 3 perces dalát kiegészíti egy még 2 és fél perces instrumentális, gitárszólós dallezárással, ahelyett, hogy a Petőfire írná meg a dalt.
Münchausen by proxy
Ez csak egy átvezetés, az Idő urai riffjének egy változata, de annyira tetszett mindenkinek, hogy ha már ott voltunk a stúdióban, akkor fel is toltuk, hogy majd kezdünk vele valamit. Végülis azt kezdtük, hogy Ádi írt hozzá egy introt és egy outrot és kész lett. Szöveg nincs rá, adtam neki egy durva címet, majd mindenki nézzen utána, hogy mit jelent. Amúgy jó lesz koncerten zúzni rá és adott esetben szöveget imporvizálni rá. Kicsit Vhk-érzésem van, na mindegy.
Napkirálynő
Az egyetlen szerelmes dal a lemezen, bár amúgy nemcsak a Zsuzsinak szól. Rájöttem, hogy a tisztaságba is szerelmes vagyok, amiben már 3-4 éve minden egyes nap részem van, és hihetetlen érzés még mindig. Mindkettőjükért mindennap hálát adok, és egyik nélkül sem lenne meg a másik. Tényleg komoly, most, ahogy ezt mondom, esik le, hogy mennyire erős ez a dal nekem. Igyekszem majd azért nem sírni koncerten. Amúgy ez egy igazi progpop dal. Majdnem 6 perc és olyan fentek és lentek vannak benne, hogy igazán büszkék vagyunk rá zeneileg, hogy ezt le bírtuk követni. Ilyen egy tökéletes albumzáró dal.
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program támogatta.
