Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A harmadik évaddal nemrég befejeződött Aranyéletnél jobban még semmi nem mutatta be a mutyizós hazai valóságot. Hibái ellenére is minőségi HBO-s drámát kaptunk, amitől néha úgy éreztük, hogy a magyar Maffiózokat nézzük. (Kép: HBO Magyarország)
Végre valaki vette a bátorságot, hogy kimozdítsa a hazai sorozatgyártást a Barátok közt szintű komfortzónájából és megtegye nekünk azt a szívességet, hogy most már ne feltétlenül csak a Szomszédokra gondoljunk, ha itthoni tévés produkciókról van szó. Természetesen a Terápia is nagyon jó élmény volt az elmúlt évekből, de egyáltalán nem volt jellemző, hogy valami annyira merjen reagálni a magyar politikára, a piti bűnözőinkre, a megoldjuk okosba életérzésre, a korrupt valóságra, az egészségügyre, a bíróságok hierarchiájára és az öntörvényű bűnözőkre, mint az Aranyélet. Ráadásul mindezt egy családi drámába ágyazták, amiben általánosságban jól kidolgozott karakterrajzokat kapunk és merészen megtették azt a lépést, hogy tulajdonképpen mindenki egy baromi nagy antihős. Az egésznek az alapját egy finn sorozat adja, de határozottan nyúltak hozzá az anyaghoz és bevállalósan formázták át azt a magyar valóságra, hogy a mutyizás kézzel fogható legyen és az aktuálpolitika sem szemérmeskedve jelenik meg, hanem konkrétan a néző arcába üvölt. A 2015-ben indult sorozat három évadot élt meg és amellett, hogy erősen reflektál a mindennapjainkra, mégiscsak egy bűnügyi dráma.
A középpontban a Miklósi család áll, ahol az apa (Túróczy Szabolcs) évek alatt felépített simlis gengszterkedéssel elérte, hogy rózsadombi életet éljenek. A felesége (Ónodi Eszter) abszolút támogatója és múzsája abban, hogy erről a törvényen kívüli életről ne is akarjanak letérni. A gyerekek (Olasz Renátó és Döbrösi Laura) még kamaszok, de persze mindketten tudják miből élnek fényűzésben és amíg a fiukat csábítja is ez az élet és maga is abban reménykedik, hogy érdemes gengszter lehet majd belőle, addig a lányuk kifejezetten rosszul van szülei tetteitől. A család keresztapjaként Endre bá (Anger Zsolt) üzemel, akinek nagyjából mindent köszönhetnek, viszont aki miatt nincs is rá esély, hogy ebből az életformából valaha kiléphetnének az átlagpolgárok mezejére. A három évad alatt, ahol a legnagyobb motiváció mindig a pénz lesz, megjárják pár útvonalon keresztül a poklot, hogy a felső középosztályból lecsússzanak a szegénységbe, de aztán újra elit körökben mozognak majd és kockára tesznek mindent, leginkább a családjukat, a gazdagság oltárán.
Az HBO valahol persze garantálja a minőséget és a díszlettől kezdve, a képeken át, a színészek játékáig, a történetek bevállalóságáig meg is kaptuk, amiért jöttünk, de hiba lenne nem megemlíteni, hogy mennyire túltolták a végére a sztorit. Az utolsó pár részben kimondottan abszurd jeleneteket kaptunk, amik kihúzták a lábunk alól a hitelesség szőnyegét. Egyre durvábban emelték a tétet részről részre, évadról évadra, de a megoldásokban már nem tudták tartani a lépést és olykor nevetségessé vált egy-két ötlet, ráadásul a végére a CGI gyengeségével is szembe kellett nézniük, ami szintén zavaró volt helyenként. A sorozat végével kevesen vannak kibékülve és nem feltétlenül az utolsó képsorok láttán.
(SPOILER!) Nagy kérdés volt, hogy ennyi balhé után milyen lezárást kaphat egy ilyen típusú család és meglehetősen erőltetett lett az egyszerre feloldozást kapó, de mégis valamilyen szinten bűnhődő életforma. A gondok azonban már pár résszel azelőtt elkezdődtek, ahol egy kamaradrámára hajazó jelenetsorban bezárták a szereplőket egyetlen helyszínre és ott inkább drámai helyett szánalmas lett a történet, sőt, kimondottan nevetséges. Persze jó kérdés, hogy mi lett volna a szebb és igazságosabb megoldás, de az biztos, hogy túlzásba estek. Már eleve az egy szerencsétlen klisé, hogy Márknak bilifrizurát vágtak, de a leginkább kínos mégis az volt, hogy az évtizedekig a pénzre hajtó családfők önmagukkal szembemenve egyszer csak belenyugodtak abba, hogy egy panellakás szintű életet éljenek. Ezzel kigáncsolták az összes eddigi mozdulatukat és a több évadon keresztül bemutatott, abszolút tökös szereplőket kiherélték. Nem mertek bevállalni semmilyen erős drámai fordulatot a végére, hanem egy gyerekes mondanivalóért cserébe: amiben a család a fontos és nem az anyagiak, jelentéktelenné vált az összes addig megtörtént esemény. (SPOILER VÉGE!)
Azonban összességében mégis nagy élmény marad a sorozat és pontosan a bátorsága miatt. Ki az, aki annyira merne reagálni a mai eseményekre, mint amikor bemutatja egy szerkesztőség egyik napról a másikra való felvásárlását, mert azok dolgozói nem a hatalommal rendelkező emberek malmára hajtják a vizet. Ki az, aki ilyen nyíltan mer az alapítványok kizsákmányolásáról és a magyar kisvállalkozók mindenki által ismert, de senki által fel nem vállalt dolgairól beszélni és mindemellett ilyen állati jól megszerkesztett, nosztalgikus hangulattal megragadni a ’90-es évek derekát, hogy totális feel good állapotba kerüljünk a visszaemlékezős részektől.
A néhol túlkomplikált, de gondosan felépített történeten kívül nagyon szép volt a karakterek lelki világának bemutatása és ahogy keserédessé fonnyadt a család fontosságának hangsúlyozása a sorozatban. Jó lesz ez az irány a hazai szakmában, van még min javítgatni, szépítgetni, de hatalmas eredmény, hogy már nem kell szekunder szégyennel vegyes hangsúllyal beszélni a magyar film- és sorozatgyártásról, mert kellő bátorsággal és stílussal igenis lehet minőségit alkotni.
