Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Két dologgal lehet engem kikergetni a világból, a versekkel és az alternatív zenével
– suttogja mellettem a nezőtéren valaki. A valaki, akit ráadásul én hoztam magammal, író-olvasó ember különben, bölcsészdiplomával, csak a verseket, azokat nem bírja. Meg az alternatív zenét. Istenem, hát van ilyen. Annál érdekesebb lesz, hogy mit kezdünk majd mi ketten a Szűcsingerrel, Szálinger Balázs költő, drámaíró és Szűcs Krisztián alternatívzenei ikon közös estjével. A MüPában. Tehát még csak nem is valami teraszon, kocsmában vagy fesztivál tábortűzszínpadán, ahol közbekiabálhatsz, beleénekelhetsz és ha úgy alakul, elmehetsz még egy italért, hanem rendes, igazi színházban. Ott, ahová a produkciót Szűcs és Szálinger eredetileg valószínűleg egyáltalán nem szánta, és ott, ahol a teli teremben most többen ülnek, mint ahány Facebook-lájkja (278) a produkciónak összesen van. Mondjuk minek is lenne több, ez aztán tényleg mindenről szól, csak arról nem, hogy komolyan vegyék. Brandet építsenek belőle. Na persze. Gondolom, ők maguk röhögnek a legjobban rajta, amikor jobb híján zenés irodalmi estként adódik el a dolog, nem mintha nem lenne tele zenével meg irodalommal, csak szerencsére nem úgy, ahogy egy zenés irodalmi estet rossz esetben elképzelünk. Mert ettől nem kell hanyatt-homlok menekülni, és még a színházteremben sem lesz kényelmetlen a szék húsz perc után, annak ellenére, hogy valójában teraszon, kocsmában vagy fesztivál tábortűzszínpadánál kellene ücsörögnünk. Keverve vodkát szódával, Petőfit utazós bloggal, Beatlest ki tudja, mivel és végső soron mindent mindennel. Szóval Szálingert Szűccsel.
Ezen az estén persze nem lehet azért mindent a véletlenre és a spontaneitásra bízni, mégiscsak a MüPában vagyunk, így hát kapunk is díszletet, jelmezt, fényeket, vetítést, vendégművészeket, és azon se csodálkoznánk, ha egyenesen rendezője is lett volna a műsornak. A két főszereplő tógában, trónon ülve ad elő, görögre sikerült az ügy, ahogy ők maguk mondják, bár ez lényegében csak a kulisszákat jelenti, de nem baj, hogy egy ekkora színpadon nézni is van mit, nem csak hallgatni. Alkalmi zenekar is összeáll, billentyűs hangszereken Takács Zoltán Jappán játszik, dobon Horváth Barnabás és basszusgitáron Hosszú Gábor az Uzipovból, mert legalább egy metálos mindenhova kell, ugye. Mikrofon is van mindenki előtt, és egészen parádés, ahogy rendesen meghangszerelve, sokszólamú vokállal szólalnak meg azok a dalok, amik eddig egyáltalán nem is akartak dalok lenni. Egyszerre vagy színházban és egy házibuli konyhájában hajnalban, a telehamuzott sörösdobozok és maradék italok között anekdotázó Szűcs és Szálinger társaságában.
Valahol a műsor közepe táján érkezik a 14-15, a sláger, hiszen sláger mindenhova kell, még a Szűcsingernek is (a fenti video valószínűleg azt a pillanatot örökítette meg, amikor a dal megszületett, de van stúdióverziója is, 10K fölötti YouTube-nézettséggel, az ám!), aztán belép Bödőcs Tibor, hogy felolvassa Szálinger Balázs tinédzserkori első szárnypróbálgatásait és Szűcs Krisztián teljes költői életművét ami pont egy percbe belefér. (Persze egyáltalán nem, de ez itt és most tökmindegy.) Ha volt is feszültség vagy lámpaláz az elején, az eddigre teljesen elszáll, és úgy válik önfeledt jutalomjátékká az egész, hogy a technikai körülményeknek köszönhetően egy kocsmához, teraszhoz vagy tábortűzszínpadhoz képest itt még hallani is jól lehet.
Hogy pontosan mit, azt kár is lenne elemezni. Tessék inkább rákeresni, és lájkolni a Facebookot. Kétszáznyolcvanadiknak, mert a kétszázhetvenkilencedik a valaki lett, aki továbbra sem szenvedheti a verseket és az alternatív zenét. De a Szűcsingert azért igen.
