Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egyes zenészek önszántukból nehezített pályán indulnak a művészi megbecsülés útján, amikor nemhogy popzenésznek állnak, de még azon belül is a boyband alkategóriát választják. Ez az a műfaj amit a kényesebb zenerajongók jó esetben ignorálnak, rosszabb esetben kimondottan lenéznek. Szóban forgó zenészek így készíthetnek bármilyen jó minőségű dalokat, végül a legtöbben csak legyinteni fognak, hiszen egy popdalokat éneklő fiúbandát nem illik komolyan venni. Ebben a zsákutcában alkot immár több mint két évtizede a Backstreet Boys is. (Fotók: Artlasso)
Pedig nézzük csak meg kontextusában a BSB teljesítményét! Legalább négy őrülten sikeres lemezzel és egy tucat örökzöld slágerrel kétségkívül ők dominálták a mainstream popzenét az ezredforduló előtti években. Saját műfaji kereteiken belül tökéletes popdalokat tettek le az asztalra, amik akaratlanul is beleégtek egy egész generáció hallójárataiba. És ami a legfontosabb, a legtöbb kortárs és aktuális fiúzenekarral ellentétben a Backstreet Boys mind az öt tagja tehetséges és magabiztos énekes, akik egyesével is képesek szólózni a dalokban és közben bármikor csapattá tudnak rendeződni hibátlan vokálharmóniákhoz.
Érdemes tisztázni, hogy az ötösfogat soha nem tűnt el a zenei életből, így tévedés őket pénzéhes újraegyesüléssel vádolni. Igaz, hogy a 2000 utáni lemezeik az ízlésvilág változásával egyre kevesebb visszhangot keltettek, de tavalyi albumuk (DNA) 20 év után újra az amerikai eladási lista első helyén debütált és sikerült összehozniuk két sikeres rádiós slágert is. Valószínűleg ezen a sikeren felbuzdulva a csapat egy szokatlanul masszív globális turnéra indult. Ez a Las Vegas residency-k világában már önmagában kellemes meglepetés, az hogy mindehhez kaptunk egy budapesti állomást is, csak hab a tortán. Jól el is mentünk!
És szögezzük le most rögtön: A Backstreet Boys kedd este egy elképesztően jó, minden tekintetben hibátlan koncertet adott az (egyébként férfiakkal és nőkkel egyenletes arányban csordultig töltött) Arénában. És ez természetesen nagyrészt az öt Backstreet Boy érdeme, akik azóta mindannyian 40-es családapákká értek, de vicces módon mindannyiuknak jót tett a plusz 20 év. A korral ugyanis maguk mögött hagyták a fiatalkori nyegle műmájerkedést hogy most magabiztos férfi popsztárként állhassanak színpadra. A legjobb példa erre Nick Carter, akit a kezdetekben a fél világ legszívesebben arcon rúgott volna, 2019-ben viszont kúl nagybácsiként vitte el hátán a fél produkciót. A srácok rengeteget kommunikáltak a közönséggel a dalok között és általánosságban vagy nagyon közvetlenek voltak, vagy mesteri szintre fejlesztették a spontaneitás rutinját. Persze nem felejthetjük el az ilyen hacacárék mögött működő kreatív háttérmunkát sem. Az a fajta koncert volt ez, ahol a production team professzionális szinten tisztában van azzal, milyen arányban és milyen időben kell adagolni a cirkuszi elemeket, hogy a show végig szórakoztató maradjon, de a showelemek soha ne nyomják agyon az előadást. Tudták mikor kell mozgatni a színpadot, mikor kell bűvészkedni a kivetítőkkel, mikor pontosan mennyi lézert kell adagolni, sőt nagyon bölcsen azt is hogy néhány stratégiailag jó helyen elszórt koreográfia nagyobbat üt mint egy végig táncolt koncert.
Egyszerű és működőképes lett volna egy best of repertoárt kicsit felhígítani pár új felvétellel, viszont ehelyett kaptunk egy bő kétórás non-stop show-t több mint harminc dallal. A kötelező slágerek mellett felcsendült rengeteg nem-kislemezes régi album track és persze több új DNA dal is. Ez utóbbiak közül kiemelkedő volt az elegánsan a capella Breathe és az divatosan elektro-funk Don’t Go Breaking My Heart. Érdekes módon a régebbi dalok annyira időtállónak bizonyultak hogy szinte mindet az eredeti formájában játszották el, semmi nem kapott felesleges 2019-es ráncfelvarrást (talán egyedül az Everybody / Backstreet’s Back lett némiképp áramvonalasítva és bombasztikus módon összepárosítva a We’ve Got It Goin’ On-nal.) Ennek ellenére a show egyik nagy erénye pont az volt, hogy a néha ellőtt szándékos bohóckodások mellett sem vált egy pillanatra sem falunapos retro partyvá. A BSB egy ereje teljében lévő, modern csapatként lépett elénk és tarolt is.
Pontosan ilyen lehengerlő koncertekkel lehet megvédeni a popzene becsületét: Volt itt Get Down alatt fékevesztetten visítozó családanya és Show Me The Meaning Of Being Lonely közben zokogva összeboruló férfi informatikus csapat egyaránt, továbbá repülő sörös poharak és repülő bugyik és melltartók is, hömpölygő együtt éneklés (I Want It That Way, nyilván) és a bulit záró Larger Than Life alatt egy emberként tomboló és ugráló több ezres ember tömeg. Az csapat így az európai turné utolsó állomásán be is jelentette, hogy 2020-ban újabb EU kör várható ahol Budapest sem maradhat ki. A mostani koncert fényében a részvétel akkor is kötelező lesz!
