2019.10.28. 09:32 – BSZL

All Hail – Egybekezdéses ítélet a Norma Jean új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Solid State Records zászlóshajójára talán nem túlzás kijelenteni, hogy viszonylag magas elvárások övezték a nyolcadik lemezüket. Különösen azért, mert a metalcore-t a hardcore punk dühösségével vegyítve a zenekar minden kaotikus nekifutásból kihozta a maximumot eddig. Szerencsére azt mondhatom, ezúttal is sikerült. Az All Hail anyaga a legtöbb helyen úgy ránt be a rendezett káoszba, hogy már a második meghallgatáskor önként vállaljuk a csapásokat. A 14 számos lemez kilenc hosszú és dühös, három rövid és zajos, valamint két közepes és vad metáldalból áll. Igen, az a három az úgynevezett töltelék, amit általában feleslegesnek érzek, de itt nem rontanak a hangulaton. A többi 11 elem fényében ez megbocsájtható, álmukból felkeltve is konzisztensen vennék semmibe a metalcore vélt vagy valós szabályait. Még úgy is, hogy több helyen az énekes Cory Brandan helyett egyenesen az architectses Sam Carter jelent meg lelki szemeim előtt, de leginkább a Landslide Defeater refrénje és lassabb része alatt. Az All Hail hozza a kötelezőt, vagyis azt, amitől a Norma Jean összetéveszthetetlen másokkal. Időnként elhiteti veled, hogy nem önmaga, hogy aztán annál nagyobbat üssön vissza. (4/5)


norma jean ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása