Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Pár hónapja elemeztük ki Conan figuráját a Conan kegyetlen kardja sorozat második részének megjelenéskor, és már itt is van a ráadás. Az a széria a hetvenes évekbeli fősodorból, főleg John Buscema rajzoló kultikussá nemesült képnovelláiból áll, de ez a mostani kötet egészen más: ezredforduló utáni mű, és Conan ifjúkorára koncentrál (teljes címe: Conan gyűjtemény, Csatatéren született és más történetek [Fumax, 2019]). Ez rögtön felvet néhány kérdést, például, hogy milyen történeteken is alapul, ugyanis Robert E. Howard, Conan megalkotója sosem írt hősének ifjúkoráról, főleg nem regényt vagy novellát, mindössze egy rajongóknak szóló levelében említett meg néhány dolgot, hogy segítsen egy kronologikus biográfiában. Ezen felül az is kérdéses, hogy (az egyértelmű üzleti szempontokon túl) szükség van-e tényleg ilyen történetekre, hozzá tudnak-e tenni valami lényegeset a karakterhez a puszta szórakoztatáson felül? Már persze ha szórakoztató egyáltalán.
Az alig pár oldal után kiderült, hogy itt eléggé eltávolodunk a klasszikus ponyvastílustól, mintha egy nyers és brutális történelmi regénybe lépnénk, amit tényleg komolyan vettek az alkotói. A kötet két jól elkülöníthető részből áll (Conan: Born on the Battlefield és a Conan: Frost Giantsand Other Stories című gyűjteményeket tartalmazza), az első keretes szerkezetű, lezárt egység, amiben Conan gyerekkorának története egy a vidéken átutazó keleti nagyúr számára felolvasott legendáriumként van elmesélve. A második pedig a Fagyóriás lánya és más történetek, már időben későbbi sztori és a fiatal felnőtt Conan egyik nagy kalandját részletezi.
Conan gyermekkora természetesen megpróbáltatásokkal teli történet, és eleve úgy kellett kanyarítani, hogy összecsengjen karakterfejlődése a már ismert és közkedvelt figurával. Ez az alapozás részletes és mély feltárássá sikerült, és bár nem szűkölködik kalandokban és akciókban (azaz mészárlásokban), valódi erénye a meglepően közeli fókuszbeállítás, gyakorlatilag hősünk minden rezdülése terítékre kerül: kivételes túlélőképessége, magányos lelki beállítódása, folyamatos elvágyódása, azaz leállíthatatlan kalandkereső nyughatatlansága – amit ráadásul első szerelmi élménye is táplál. Munkabírása, a mindennapok tehertételeinek felvállalása és a gyakori háborúskodás az eredetileg közel sem olyan masszív fiúból végül fokozatosan kikerekítik azt az izomkolosszust, akivé felnőttként válik. Mindeközben az is egyértelmű, hogy bár van benne szociális véna bőven, merthogy sosem menekül el a veszélyek és feladatok elől, amit népének közössége állít elé, de pont ebből fakad az is, hogy nem bír megmaradni a falusi szűk keretek között, mert őszintesége és egyenessége hátrány a kisstílű hatalmi harcokban. Azt, hogy végül Conan élete során mégis jellemzően vezérszerepben találja magát, rendkívüli külső és belső erejének köszönheti. Az egész kötetet íróként jegyző Kurt Busiek-nek nem lehetünk eléggé hálásak, hogy tökéletesen alkalmasnak bizonyult erre a nehéz feladatra: gyakorlatilag az ifjú Conanból csinált mai értelemben vett felnőtt hőst, de úgy, hogy ezzel a finomra hangolt fejlődéstörténettel nem herélte ki a figurát, pont ellenkezőleg, megszilárdította férfias mivoltában: Conan egyszerre kemény harcos, de adódó helyzetekben megértést és elengedést is tud gyakorolni.
A könyv második felének nyitánya, a Fagyóriás lánya a Fumaxos Conan kegyetlen kardja sorozat első kötetének kezdő sztorija is volt, így adódik az összehasonlítás. A régi verzióhoz képest itt korábbról indulunk és jóval tovább is szövődnek az események, így ez a második nagy etap is az elsőhöz hasonló epikus ívű regénnyé válik, amiben azon felül, hogy különös és megrázkódtatásokkal teli kalandokba, és sci-fiket idéző lények építette társadalomba csöppenünk - Hyperborea öncélú mágiákat használó varázslókkal terhelt világa a modern ember kényelmet és művi öröklétet kergető törekvéseivel is kitűnően összecseng -, Conan fejlődéstörténete is nagyot lép előre, további veszteségek feldolgozásaival acélosítva jellemét. Ez a szál a végén kap egy érdekes epilógust, ami persze felütés/átkötés a majdani következő kötethez (Busiektől három ilyen duplatörténetű Conan albumot lehetne megjelentetni, de konkrét kiadói tervről még nincs információ.)
A könyv időben is elválasztható két fele vizuálisan is egészen más jellegű. Greg Ruth, aki a gyerekkori hat fejezetet rajzolta, nyers, kissé szaggatott, de mégis rendkívül folyékony világot teremtett, amihez prímán passzol a pasztelles, vízfestéktechnikát idéző színezés. Az atmoszféra, a beállítások, a kompozíciók akár egy modern skandináv vikinges történelmi film storyboard paneljei is lehetnének, amit kész képregénnyé dolgoztak ki. Busiek eleve olyan narratívával építkezik, mint napjaink legjobb sorozatfilmesei, minden helyzetet és karaktert kifejezetten kényelmetlen közelségbe hoz, Greg Ruth pedig tökéletes képi világot teremtett ehhez a drámai utazáshoz.
Cary Nord univerzuma pedig egyértelműen oldszkúl fantasy, erősen hajaz Frank Frazetta klasszikus festményeire (aki ráadásul megalapozta a Conanról alkotott képünket hatvanas évekbeli úttörő munkáival), és egy kötetben látni ezt a két markánsan más megközelítésű kifejezésmódot, aláhúzza azt, hogy milyen sok múlik a rajzolókon, és még ugyanazon író világa is különböző dimenziókkal gazdagodik általuk. Ez már az elején világossá válik, merthogy a prológus néhány oldalát, amiben a fent említett történetkeret elindul, szintén Nord festette, és utána Ruth nyersebb világa olyan meglepő, hogy percekig ide-oda lapozgattam, hogy át bírjak állni.
A kétféle formával persze nem csak művészi értelemben járunk jól, gyakorlatilag két hosszú és teljes történetet kapunk a pénzünkért. Viszont óhatatlan, hogy valamelyik stílus közelebb álljon az emberhez. Nord annyival „könnyebb” helyzetben volt, hogy mivel a klasszikus arculatú Conant tolta, ott volt neki sorvezetőnek az a sok évtized alatt kiérlelt gazdag termés, Ruthnak viszont szinte a nulláról kellett felépítenie a karaktert, de úgy, hogy az egyébként igen jól megírt történet még véletlenül se kényelmesítse el, hanem legalább ugyanannyit hozzátegyen ő is. Megoldotta.
Tudom, hogy szentségtörés, és én magam is odavagyok az eredeti Conan képregényekért, de ez most még jobb. Különösen az első fele. Az kifejezetten remekmű.
