2019.10.29. 13:00 – dankógábor

Februárban jön az új Tame Impala-lemez, itt egy friss dal róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kevinparker.jpg

Idén megjelent már két új Tame Impala-dal, de nem igazán lehetett tudni, hogy mi lesz a sorsuk, illetve mit tervez a zenekar, vagyis Kevin Parker egy személyben. Jó, sejthető volt, hogy lesz lemez, de biztos csak most lett, hogy februá 14-én jelenik meg, 12 dal lesz rajta, és az idén eddig bemutatott három számból kettő lesz rajta, a Patience nem, de a Borderline és az alább hallható, teljesen friss It Might Be Time igen. Az album címe egyébként The Slow Rush lesz, és Parker ezt is egyedül rakta össze Los Angelesben és ausztráliai otthonában, ahogy szokta. Aztán jöhetnének koncertezni erre megint, mert a szigetes bulin olyan szar helyen álltam, hogy nem élveztem belőle semmit.


tame impala



2019.10.29. 12:00 – BSZL

Szombat esti fülzúgás - Ilyen volt a Desszert feszt parádé

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dessert.jpg

Maratoni este kerekedett a Dürerben a Dopethrone fellépése köré. Az eredetileg is ötzenekaros estén végül nyolc (!!!) csapat mutatta meg magát a közönségnek. Előtte sem hitegettem magamat azzal, hogy fesztiválszezonon kívül képes leszek ennyi fellépőt figyelmesen végighallgatni, és végül nem is sikerült. Emiatt ezúton elnézést kérek az érintett zenekaroktól. Egy ilyen estéhez a megfelelő sorrendet kialakítani kellemes kihívás. Viszont a szombattól függetlenül az első fellépők többnyire áldozatul esnek a folyamatos megérkezés, pulthoz vagy mosdóhoz sorban állás jelenségének. Pedig egyébként a stílusból adódóan egy kifejezetten hű és figyelmes közönségről beszélünk. (Fotók: Bands Through The Lens)


desszert feszt



2019.10.29. 11:00 – Lángoló

Gyémánt Bálint alkotóként és szerzőként is egy zenei korszak lezárására készül

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gyemant_balint_trio_kredit-_hegyi_julia_lily.jpg

Egyik első, triójának írt dalához készített klipet Gyémánt Bálint. Az Indigo a True Listener című lemezen szerepelt, a gitáros szerzeményei közül a líraibb, dallamosabb kompozíciók közé tartozik. Mivel ez a dal azt mutatja, hogy honnan indult a Gyémánt Bálint Trio, a most megjelent klip egy korszak lezárásának is tekinthető, a jazzgitáros ugyanis már új lemezen dolgozik. (Fotó: Hegyi Júlia)


premier gyémánt bálint #hangfoglaló2019



2019.10.28. 19:00 – Lángoló

Füstnyi emberek – Új videoklip a Magidomtól

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

magidom_fustnyiemberek.png

Megjelent a Magidom zenekar legújabb klipje, ami a március végén bemutatott, Plakátmagány című nagylemezük Füstnyi emberek dalára készült.  Az említett albumon a komoly, borúsabb témák mellett (ön)ironikus, optimistább pillanatok is akadnak, az új klipes dalt, a Füstnyi embereket pedig talán az alternatív kategóriába lehet beerőszakolni, ha már mindenképp címkét kell aggatni rá.


premier magidom #hangfoglaló2019



2019.10.28. 14:14 – Lángoló

A Feed The Mogul nyerte a Rocktóber tehetségkutatót

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

feedthemogul.jpg

Október 24-én lezajlott lezajlott a Hard Rock Cafe és a Dreher közös őszi tehetségkutatója, amin a nyertes zenekar egy évre ingyensört kap a próbatermedbe, saját estét a Hard Rock Cafeban, fellépést a FEZEN-en, 200.000 forint értékű zenekari merchandise-t, 1 millió forint értékű médiacsomagot és fellépést a Wacken Metal Battle 2020-as magyarországi döntőjében. A Hard Rock Caféban lezajlott döntőn a Svnseas, a Divided és a Feed The Mogul vett részt, szóval gyakorlatilag már mindhárman a dobogón álltak, a nyertes viszont a

Feed The Mogul

lett, akik legközelebb november 8-án lehet majd látni az Instantban, és a zsűri szerint érdemes is megnézni őket. A Wacken Metal Battle különdíját a Divided nyerte, akik előválogatás nélkül vehetnek részt a metálfesztivál tehetségkutatójának budapesti döntőjén. A Rocktóber döntőjének végeredményét a zsűri és a közönség szavazatai 50-50 százalékban határozták meg.


rocktober



2019.10.28. 14:00 – Lángoló Gitárok

Zacher Gábortól Zoliig - Dalról dalra a Szabadtéri 4akkordos Performansz új albuma, a Rocksztárok porszívóznak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sz4p.jpg

Detox-történet happy enddel, paneldráma, szerelmes fizikusok és szédülés Budán. Változatos témákat gyűjt csokorba a Szabadtéri 4akkordos Performansz új lemeze, ami szövegében és ezúttal zeneileg is igen erős lett a fiúk szerint. A Rocksztárok porszívóznak című vadiúj lemezükön Csóré Zoltán, a zenekar egyik frontembere vezet végig minket dalról-dalra, ami mellé exkluzív képeket is mutatunk a stúdiózásról és legújabb klipjük forgatásáról. (Fotók: Zsiga Pál) 


punk pop rock magyarország új lemez dalról dalra teljes album szabadtéri 4akkordos performansz sz4p



2019.10.28. 10:14 – dankógábor

Carlos Santana-koncert lesz Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

carlos_santana_roberto_finizio-main_photo_final_kisebb.jpg

Jövőre lesz 50 éves Carlos Santana Abraxas című lemeze, amit úgy ünnepel meg Budapesten is a gitáros, hogy hozzácsapja az idén 20 éves Supernatural buliját is, de persze a legutóbbi lemezét is bemutatja. A Miraculous 2020 turné március 19-ei, budapesti koncertjére jegyek elsőként a hivatalos rajongói klub tagjai számára lesznek elérhetők október 30-án 10 órától. Elővásárlási lehetősége a regisztrált Live Nation tagoknak is lesz október 31-én déli 12 órától, a teljeskörű jegyértékesítés pedig november 4-én 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. A turné állomásaira limitált számban VIP csomagok is elérhetők, további részletek a  https://www.santana.com/ oldalon.


santana carlos santana



2019.10.28. 09:32 – BSZL

All Hail – Egybekezdéses ítélet a Norma Jean új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Solid State Records zászlóshajójára talán nem túlzás kijelenteni, hogy viszonylag magas elvárások övezték a nyolcadik lemezüket. Különösen azért, mert a metalcore-t a hardcore punk dühösségével vegyítve a zenekar minden kaotikus nekifutásból kihozta a maximumot eddig. Szerencsére azt mondhatom, ezúttal is sikerült. Az All Hail anyaga a legtöbb helyen úgy ránt be a rendezett káoszba, hogy már a második meghallgatáskor önként vállaljuk a csapásokat. A 14 számos lemez kilenc hosszú és dühös, három rövid és zajos, valamint két közepes és vad metáldalból áll. Igen, az a három az úgynevezett töltelék, amit általában feleslegesnek érzek, de itt nem rontanak a hangulaton. A többi 11 elem fényében ez megbocsájtható, álmukból felkeltve is konzisztensen vennék semmibe a metalcore vélt vagy valós szabályait. Még úgy is, hogy több helyen az énekes Cory Brandan helyett egyenesen az architectses Sam Carter jelent meg lelki szemeim előtt, de leginkább a Landslide Defeater refrénje és lassabb része alatt. Az All Hail hozza a kötelezőt, vagyis azt, amitől a Norma Jean összetéveszthetetlen másokkal. Időnként elhiteti veled, hogy nem önmaga, hogy aztán annál nagyobbat üssön vissza. (4/5)


norma jean ezt hallgasd



süti beállítások módosítása