2020.02.11. 13:13 – Lángoló Gitárok

Szombaton az A38-on mutatja be új lemezét a Képzelt Város

Nyerj páros belépőt a bulira!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kepzelt_varos_foto_vadaszi_zoltan.jpg

Majd négy év után jelentkezik új albummal február 14-én a hazai post rock egyik legmeghatározóbb csapata, a Képzelt Város. A Samizdat lemezbemutató koncertje február 15-én lesz az A38 Hajón, most induló játékunkban pedig páros belépőt nyerhettek a bulira! (Fotó: Vadászi Zoltán) 

Kovács Ákos András, a zenekar gitárosa így idézte fel az új album megszületésének körülményeit: 

Hosszabb szünet után kezdtünk újra dalokat írni, a mostaniakat már egy évvel ezelőtt készültünk felvenni és kiadni, de tagcsere és egyéb, az életünkben lévő változások miatt végül nem került rá sor. 2017-ben egy nagyvázsonyi elvonulás során születtek a kezdemények, de idő volt, mire sikerült összerakni mindent. Tudatosan fordultunk egy új hangzás felé, ami talán az Anatolij lemezhez áll kicsit közelebb, noha vannak fontos különbségek. Visszatértünk a kevés vokálos, hosszabb dalszerkezetekhez is. A dalok szövegét pedig azért cseréltük angolra, mert azt gondoltuk, jól állhat a zenének a nyelv dallamossága. Sok mindenen mentünk keresztül az utóbbi időben együtt és külön-külön is, talán sikerült megtalálni azt a hangulatot, amely mindezt leképezi.

A Képzelt Város egy ideje új ütőssel, Kaczvinszky Tamással dolgozik, természetesen a is ő ül majd a doboknál. A lemezbemutató koncert vendége a szlovák dreamy post-rock csapat, a Shallov lesz. Aki a koncertig szeretne ismerkedni az új dalokkal, az a zenekar Bandcamp-oldalán megteheti ezt. Most pedig jöjjön a játék! 

A koncertre egy páros belépőt nyerhettek, amihez nem kell mást tennetek, mint helyesen válaszolni a játékban feltett kérdésekre az alábbi űrlapon. Nem kötelező, de megköszönjük, ha ajánljátok a játékot ismerőseiteknek, esetleg megosztjátok idővonalatokon a koncert Facebook-eseményét.

Várjuk a válaszokat, a nyertest e-mailben értesítjük!

További információk a koncert Facebook-eseményén és a Képzelt Város Facebook-oldalán


játék magyar programajánló rock koncert magyarország hír post a38 nyereményjáték képzelt város



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása