2020.02.18. 14:04 – dankógábor

Úgy tűnik Danzig-koncert lesz a FEZEN-en

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

danzig-wacken-2013.jpg

Ugyan a szervezők még nem jelentették be, de egy ügynökségi plakát szerint a Danzig turnézni fog Európában, az első állomás pedig a székesfehérvári FEZEN fesztiválon lesz, július 31-én (a poszt megjelenése után pár órával a FEZEN is hivatalosan bejelentette). Ha jól emlékszünk, Danzig még soha nem lépett fel Magyarországon. Egyszer jutott közel hozzá, mikor 2004-ben a fellépés előtt e-mailben lemondta a fellépést, de sem előtte, sem utána nem járt nálunk. (Aztán lehet igen, de gyors körbekérdezés után sem emlékszik ilyenre senki.) Szóval ennél többet egyelőre nem tudunk, így azt sem, mi lesz felállás, illetve hogy itt is eljátsszák-e a teljes második lemezt, ahogy azt teszik majd a nyáron Las Vegasban, az európai körút után.

danzig2020.jpg




Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása