2020.04.06. 11:43 – Lángoló

A Music Hungary Szövetség javaslatai a könnyűzenei szektor válságának enyhítésére

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pien-muller-fh-q-xfdh_o-unsplash.jpg

A koronavírus-járvány gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra lenullázta az élőzenét, és minden kapcsolódó szolgáltatást, ezzel pedig sokan elvesztették munkájukat. Több ország már eurómilliárdos segélycsomagokat állított össze a kreatív iparág számára, ami Magyarországon is szükséges lenne. Alább olvasható a Music Hungary Szövetség, Hétfa Kutatóintézettel közösen készített, a Kormány felé benyújtott, járványhelyzettel kapcsolatos helyzetelemzésének és javaslati anyagának kivonata.

Az élőzenei szektor leállt

A koronavírus-járvány az élőzenei és fesztivál-szektor azonnali és teljes leállását okozta -felkészülési idő, kárenyhítés és pótlólagos üzleti irányok kidolgozásának lehetősége nélkül. A szektor szereplői megértik és támogatják a széles közönséget elérő lehetőségeikkel a járványmegállítására vonatkozó kormányzati és társadalmi törekvéseket. Ugyanakkor gyors beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a zeneszék és segítőik a korlátozások lejárta után visszatérhessenek a közönség szolgálatába, és hogy ne kerüljenek visszafordíthatatlan csődhelyzetbe a következő hónapokban.

covid19_szektor_rendezvenyek.png

covid19_szektor_foglalkoztatottak.png

Számításaink szerint összesen közel 36 ezer dolgozót érint érzékenyen az élőzenei szektor leállása. A rendezvények elmaradása miatt többségük jövedelem és munka nélkül maradhat az elkövetkezendő hónapokban.

covid19_kieso_bevetelek.png

A kieső jövedelmek mértéke természetesen nagyban függ attól, hogy meddig tart a járvány és az élőzenei rendezvények elhalasztásának szükségessége.

De még a pozitívabb forgatókönyv szerint is legalább 13Mrd forint jövedelemről le kell mondania az iparágnak, aminek meghatározó része, legalább 4-5 milliárd forint, a magyar zenészek és szakemberek munkabéréből fog hiányozni.

covid19_zenesz_jovedelmi_csatornak.png

A felmérések alapján a magyar zenészek jövedelmük több mint 60%-át az élőzenei fellépésekből szerzik. Ezen felül a zenészek másik fontos bevételi forrása a koncerteken és a vendéglátóhelyeken háttérzeneként elhangzott számok után kapott jogdíj, melyek bevételük további több mint 15%-át teszik ki. A nyilvános helyek bezárása, a zeneszolgáltatás megszűnése miatt ez az összeg is drasztikusan beesik. Várhatóan a zenészeknek mind a két bevételi forrásáról le kell mondania, így jövedelmük több mint 70%-a fog hiányozni a következő hónapokban.

Javaslataink az iparág vállalkozásainak segítésére:

  • Munkáltatói járulékkedvezmény meghosszabbítása: járulékok elengedése az év végéig.
  • Támogatási alap létesítése a szektor vállalkozásainak azért, hogy a 2019-ben igazolt (személyi jellegű költségeken felüli) működési költségeik maximum 50%-ig támogatást kaphassanak.
  • Az élőzenéhez kapcsolódó tevékenységek ÁFÁ-jának csökkentése 5%-ra, átmenetileg 2021 végéig.
  • Jegyvisszaváltás szabályozásának felülvizsgálata.
  • EU-s projektek és más nemzetközi finanszírozású projektek magyar nyerteseinél a projektek teljes időszakára szükséges önrész előrehozott kifizetése.

Javaslataink az iparág dolgozóinak megsegítésére:

  • Atipikus foglalkoztatási formák (kata, kiva, ekho) adó- és járulékterheinek elengedése, az előadóművészethez kapcsolódó egyéb tevékenységek esetében is (pl. hangszerészek, hang/fénytechnika kereskedelem, stb.)
  • Katás dolgozók előadóművészethez és rendezvényszervezéshez köthető bevételeinek pótlása az előző évi bevétel 60%-ig.
  • Az NKA programok finanszírozására fordítható 1,5 milliárd forintnyi most befizetendő magánmásolási díjból a közös jogkezelő szervek hozhassanak létre pályázati alapot a megszorult művészek átmeneti megsegítésére, vagy a jogosultak döntése alapján jogdíjként feloszthassák. Az ilyen szociális támogatások iparágon belüli elosztásában a jogkezelők a legtapasztaltabbak. Ennek az általunk leginkább támogatott megoldása az, ha a befizetendő díjat az állam a jogkezelőknél hagyja, s emellett az NKA forrásait megfelelően kipótolja. Elképzelhetőnek tartunk azonban olyan megoldást is, hogy az NKA csak válsághelyzet hosszával időarányos befizetésektől tekint el, s a fennmaradó részt a válsághelyzet lejártát követően változatlanul be kell fizetni és programfinanszírozásra kell fordítani.
  • Közös jogkezelők mentesítése a jogosultak jogdíjkifizetése utáni szociális hozzájárulás befizetése alól 2020-ban, hogy az összegek a kifizethető jogdíjak mértékét növeljék.
  • Jogdíjak személyi jövedelemadó-mentessége 2020-21-ben.
  • Vendéglátóhelyektől várható jogdíjkiesések kompenzációja

További javaslataink a károk enyhítésére:

  • A közmédia sugározzon és rendeljen meg több magyar zenei tartalmat, így segítve a számára és stratégiailag fontos szektor túlélését.
  • Javasoljuk a magyar zenei kvóta 10-15% százalékpontos megemelését a rádiós zenei kvóták esetében olyan módon, hogy az napon belül teljesítendő legyen, de az éjszakai órák is beleszámítsanak.
  • Élő, virtuális koncertek támogatása.
  • Zenészek online, digitális platformokon való megjelenésének támogatása (pl. YouTube, Spotify)



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása