Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ugyan majdnem két hónapja megjelent már, mindenképpen érdemes pár mondat erejéig szóba hoznunk Ihsahn legutóbbi, Telemark című EP-jét. Mivel mostanában az jött divatba, hogy már a megjelenés napján kialakult véleményünk kell legyen egy lemezről, április elején reménytelenül utánlövésnek tűnik majd ez az írás, ugyanakkor az Emperor egykori frontembere, aki egyben a teljes metálzenei mezőny egyik legkarakteresebb alkotója, így is bőven megérdemel néhány méltató szót, mert persze a szó klasszikus értelmében vett kritikáról most sem lesz szó.
Úgy gondolom, Ihsahn rendszeresen érkező anyagai már jó ideje csak olyanoknak okozhatnak csalódást, akik eleve bizonyos elvárásokkal közelítenek az adott lemezhez, netán egyszerűen rossz lábbal keltek aznap. Ha ugyanis pusztán művészi szempontból nézzük az összképet, a szerző mindig meg tudja ugrani a saját maga által folyamatosan elég magasra tett lécet. Aktuális hangulata és érdeklődése persze sok mindent meghatároz zenei értelemben, de albumain legfeljebb szubjektív okok mentén találhatunk fogást, a produkció igényessége mindig megkérdőjelezhetetlen.
Nagy poént nem lövök le, a Telemark című EP is kiválóan passzol ebbe a sorba. Ha minden igaz, ez az első olyan anyag, amelyen kizárólag norvég nyelvű saját szerzemények hallhatók, de mivel Ihsahn aktív részese volt kilencvenes évek black metal undergroundjának, valójában inkább az okozza a meglepetést, hogy miért csak most rukkolt elő ilyesmivel. És bár a fekete-fehér borító is megidézi az akkori időket, szó sincs necro hangzású múltidézésről, legalábbis a szó klasszikus értelmében, ugyanakkor a zenében mélyen elrejtve mégis tetten érthető ez a szál.
A My Dying Bride új lemeze kapcsán nemrég lelkendeztem egy sort, milyen jó hallani, ha valaki a zenei fejlődés mellett meg tudja őrizni a gyökereit, ugyanezt tudom mondani most is: a kifinomult hangszeres játék, a kristálytiszta, letisztult megszólalású produkció, és az ebben a közegben szokatlan hangszerelési megoldások, jelesül a fúvósok hangsúlyos jelenléte mellett - a szaxofont Jørgen Munkeby, a honfitárs Shining frontembere szólaltatja meg - a Telemark dalaiban azonnal felfedezhető az a féle autentikus black metal hangulat, ami a műfaj korai lemezeire is jellemző volt. Végig ott kísért ez az atmoszféra a saját dalokban, legyen szó a Stridig feszült hangulatú nyitányáról, a másodikként érkező, kifejezetten old school, Bathory-ízű riffel operáló Nord hangulatáról, vagy a Telemark népzenei ihletésű motívumairól, melyeket sikerült az ilyenkor oly' gyakori giccsfaktor nélkül ötvözni a torzított gitáros hangszereléssel. Utóbbi kifejezetten kellemes meglepetés, ennyire direkten folkos témát talán még nem is hallhattunk Ihsahntól, a végére pedig úgy megtekerik, hogy az egyszeri hallgató csak kapkodja a fejét, honnan hová érkeztünk. Nagybetűs zenélés, öröm hallgatni, közben meg elgondolkodhatunk azon, milyen szépen megvalósuló önellentmondás ez a progresszív múltidézés, ahogyan a régi hangulatok valami eddig sosem hallott formában bukkanak fel újra, még ha értelemszerűen nem is ez a Telemark egyetlen jellemzője.
Az anyagon hallható két feldolgozás is, az egyik Lenny Kravitz (!) Rock And Roll Is Dead-je, a másik az Iron Maiden korai klasszikusa, a Wrathchild, ezek a hagyományosabb megközelítést kedvelők számára garantáltan okoznak majd némi fejvakarást, hiszen a dallamos ének mellé mindkettőben jutott az eltéveszthetetlen károgásból, meg persze a fúvósokból is, ami kicsit olyan érzést kölcsönöz nekik, mintha egy black and roll zenekar jammelne egy jazz big banddel - kezdetben kicsit furcsa, de végeredményben egyáltalán nem kellemetlen, és zeneileg sokkal érdekesebb, mintha szolgai módon utánjátszották volna az eredetiket. Bizarr módon, talán a szaxofon miatt, még valami jókedvű, derűs hangulattal is vádolhatók ez a két tétel, akár egy rock- vagy metáldiszkóban is el tudnám képzelni őket, már ha az ilyeneket elkövetők - tisztelet a kivételnek - tovább látnának a Killing In The Name - Chop Suey! - Five Minutes Alone obligát szentháromságánál.
Nem lelkendezem tovább, mert minek, a zene úgyis többet mond majd nálam. Legyen elég annyi, hogy a Telemark távolról sem egydimenziós, cipőt a cipőboltból típusú hallgatnivaló, amely minden modern, formabontó megoldása mellett autentikus hangulatot, rengeteg zenei értéket kínál. Aki úgy gondolja, hogy megfelelően nyitott a befogadásához, és eddig elkerülte volna az anyag, tegyen vele egy próbát, nem fogja megbánni! 5/5
