2020.05.08. 11:13 – Lángoló

Új indulót keres az MTK focicsapata

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

au8i1819.JPG

Kevés hálásabb dolog történhet egy dalszerző életében, ha a dalát egy emberként énekli egy stadionnyi közönség - ha pedig mindezt rendszeresen teszi, az sokszoros öröm. Most viszont eljött a pillanat, hogy esélyünk legyen részesülni ebben az élményben, hiszen az MTK labdarúgó csapata új indulót keres. A beérkező pályaművek értékelése során természetesen a közönség szavazata is számít.

"Bátorság, Buzgalom, Barátság", szól az MTK jelmondata: ezen értékek mentén működik a sportegyesület 1888 óta - szakosztályok, csapatok, játékosok, szurkolók és vezetőség, mind együtt, a közös értékek mentén, a közös sikerek érdekében. Most is közösen döntött úgy az MTK labdarúgó csapata, vezetősége és a szurkolótábor, hogy egy pályázat segítségével keresik meg a méltó, új indulót. A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunka alkotója összesen 1.000.000,- forint díjazásban részesül.

 - Az MTK focicsapatának korábban is voltak meghatározó indulói, melyek egy adott kor szellemében, az akkori időszak divatjának megfelelően lettek megírva. Ilyen például az 1986-os Verebes-féle bajnokcsapatunk mára már kultikussá vált „Meglátja Mester, menni fog” című indulója. Vagy említhetném a Beregi Péter közreműködésével megírt és előadott „az MTK-s szív bátor s merész” kezdetű indulót a kétezres évek közepén. Az MTK Baráti Kör kezdeményezésére 2011-ben a Bon-Bon együttes írta meg a jelenleg is játszott indulót - mesél az előzményekről Pandzarisz Tamás, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. szurkolói koordinátora, az MTK Ultras képviselője.

- Eredetileg a szurkolóktól érkezett az ötlet, hogy legyen új fociindulója a csapatnak és ez találkozott a klub elképzelésével, így a pályázat kiírása közös döntés eredménye - mondja Zakor Sándor, az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. tulajdonosa. -  Az MTK labdarúgó csapata az elmúlt időszakban folyamatosan megújult. 2016-ban megépült az új stadionunk, a klub új arculatot kapott, így talán nem is meglepő, hogy ezek fényében a 2020-as éveket vadonatúj, modern hangvételű indulóval szeretnénk teljessé tenni.

A pályázaton való részvételben elsősorban zeneszerzőkre és szövegírókra számítanak.

-
Azt gondolom, jelen helyzetben minden olyan új kezdeményezés motiváló lehet, amely előhívja az alkotói energiákat. Nem baj, ha a karanténhelyzet miatti tehetetlenségen kívül más inspiráló tényező is felmerül. Ez a pályázat most kétségtelenül ilyen - világít rá a motivációra alkotói szemszögből Szakos Krisztián zeneszerző/producer, a zsűri elnöke.

- Legyünk őszinték, azokat is megtalálhatja az ihlet, akik gyerekkorukban néztek utoljára focit - teszi hozzá Grecsó Krisztián, József Attila-díjas költő, író, dalszerző, a zsűri tagja. - Sőt, továbbmegyek, az is remek indulót írhat, aki életében sem látott egyetlen meccset sem. Elvégre egy dalszerző tud nemet váltani, kort, időt, ez csak tehetség kérdése. Hogy a pályázat most jön, az vigasztaló, a művészeti ágak padlón vannak, úgy kell a lehetőség, mint egy falat kenyér.

Hogy mi lehet egy ideális MTK-fociinduló ismérve?

-
Ha erre lenne recept, mesterség volna, ami gyönyörű dolog, de közel sem olyan kockázatos, mint a meztelen alkotómunka - mondja Grecsó Krisztián. -  Nincs se térkép, se biztos alapanyagok, se tuti húzások. Még a legrutinosabbak, a legnagyobbak is nulláról indulnak. Édesmindegy, hogy milyen sok jó dalt írtak már korábban, most kell egy, és a korábbiak nem segítenek.

- Egy jó indulót író pályázó ismérve lehet, hogy képben van a csapattal, annak múltjával, jelenlegi helyzetével, ismeri az értékeinket, a történelmi és kulturális hátterünket, ezáltal szövegében és dallamvilágában is képes olyan művet alkotni, amit minden szurkoló a magáénak érezhet - egészíti ki Pandzarisz.

A pályázati leírás pontokba is szedte a kívánalmakat:

- modern
- figyelemfelkeltő
-
jól megjegyezhető dallamú
- jól énekelhető szövegű
-
inspiráló hangvételű
-
énekes, szöveges pályamű
Figyelem, a zsűri instrumentális indulót nem fogad el érvényes pályázatként! Az énekes tartalom bármilyen kísérettel benyújtható.

- Szakmai döntéseket szakmai elvárások mentén illik meghozni, de természetesen az ízlésem, illetve a slágerfaktor is meghatározó lesz várhatóan. Legyen jó a dalszöveg, illetve fogós dallammal is rendelkezzen a dal, hogy sok ember együtt énekelhesse - avat be a részletekbe a zsűrielnök Szakos.

- A fő motiváció természetesen nem lehet más, minthogy a hazai mérkőzések előtt a játékosok bevonulásánál a labdarúgóink és a szurkolóink is kellően fel legyenek tüzelve az új dal hallatán! - teszi hozzá Pandzarisz.

-
Azt szeretnénk, hogy a szurkolók nagyon szeressék majd ezt a dalt. Mi más lehetne a nyertes kiválasztásának fő szempontja, mint az: szeressünk bele. Érintsen meg, csiklandozzon, emeljen fel, lázítson, lelkesítsen, hasson meg. Ne hagyjon hidegen. Mindezt nyilván ízléssel, okosan. Az alkalmazott induló zsánerműfaj, de talán meg lehet újítani. Apám javíthatatlan, örök MTK-drukker volt, én is így nőttem fel, milyen jól lenne egy olyan dalt hallani, amivel rá is emlékezhetek - mondja Grecsó.

És hogy szerepelhetnek-e majd szurkolók, játékosok a dalban?

- A nyertes pályaműből mindenképpen szeretnénk készíteni egy kiterjesztett, a csapat és a szurkolók által felénekelt változatot is. De ez még a jövő zenéje –
adja meg a választ Zakor Sándor. -  Addig is hajrá MTK, hajrá pályázók!

A pályaművek értékelését végző zsűri tagjai:

- Szakos Krisztián – zenész, dalszerző, zenei producer, a zsűri elnöke
- Grecsó Krisztián - József Attila-díjas költő, író, dalszerző
- Zakor Sándor – az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. tulajdonosa
- dr. Deutsch Tamás – az MTK sportegyesület elnöke, az Európai Parlament képviselője
- Kanta József – magyar válogatott labdarúgó, az MTK Budapest csapatkapitánya
- Pandzarisz Tamás – az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. szurkolói koordinátora, az MTK Ultras képviselője
- Rónai Egon – az MTK Baráti Kör elnökségi tagja
- Balogh Orsolya - az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója, a felnőtt csapat menedzsere
- Kulicz Gábor – költő, a Brightly Kommunikációs Ügynökség Kft. ügyvezető igazgatója

A pályaművek benyújtásának határideje:  2020. június 15. 18.00

A pályázat eredményének kihirdetése

A pályázat három fordulóban zajlik: az első fordulóban beadott pályaművek közül a zsűri 5 pályázatot választ ki. A második fordulóban közönségszavazásra bocsátja az 5 kiválasztott művet. A harmadik fordulóban a közönség szavazatát is figyelembe véve választja ki a zsűri a nyertes Pályázót.
A zsűri 2020. július 31-éig választja ki a nyertes pályaművet. Az eredményről a pályázókat a jelentkezés során megadott emailen kiértesíti.

A pályázat díjazása:

A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunka alkotója összesen 1.000.000,- forint díjazásban részesül (nettó).

További részletek, pályázati anyag letöltése:

A pályázati kiírást az http://mtkbudapest.hu/hu/hirek/indulo oldalon találják a pályázó szerzők.


mtk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása