Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Közzösségszervező, mentor, Brixton őszinte és humoros krónikása. Május hetedikén, mikor a koronavírus miatti szövődmények következtében mindössze 47 éves korában elhunyt Benedict Chijoke - vagy ahogy a hip-hop berkeiben mindenki ismerte Ty - az angol zenei színtér jóval többet veszített egy tehetséges MC-nél. Nigériai szülők gyermekeként átélte és dalba öntötte a bevándorló lét viszontagságait, és ha Brixton helyett Brooklyn-ban nevelkedik biztosan örömmel fogadta volna soraiba a Native Tongues kollektíva, amelynek több tagjával így is jó barátságot ápolt. Tanított gyerekeket hip-hopra, és hip-hoppal, jelölték a rangos Mercury Prize díjra, egyedi intellektusát pedig olyan világsztárokkal közösen is csillogtatta mint Tony Allen, Damon Albarn, vagy a Basement Jaxx. Tisztelte a grime-szcéna, jól állt neki ha ausztrál funk-zenészekkel dolgozott (The Bamboos) és az is ha zenei események házigazdájaként ragadott mikrofont. A brit hip-hop közösség meghatározó alakjának tartja, és a közvetlen környezete által gyakran emlegetett pozitív személyiségéről sokat elárul, hogy a kilencvenes évek közepén csak azért vásárolt húsz darabot Roots Manuva debütáló kislemezéből, mert annyira jónak érezte, hogy ő maga is árusítani akarta. Halálhírére az említett londoni barát mellett Gilles Peterson, a The Herbaliser és a The Nextmen tagjai sőt Questlove és Talib Kweli is reagáltak. Legutóbb két éve járt Magyarországon, akkor a Kolorádó közönségét ragadta teljesen magával. Eddig meg nem jelent interjúnkat, még 2012-ben a Red Bull Music Academy budapesti eseményén rögzítettük az Instant kanapéján ülve, mikor élőben is ugyanaz a barátságos hangnem, és intelligencia jellemezte, mint ami minden lemezének sajátja.
Mielőtt az első albumod megjelent a londoni freestyle-esteken már elismert előadó voltál.
Nem kimondottan freestyle-estek voltak, sokkal inkább open mic estek. Arról szóltak, hogy egy MC a színpadra lép és előad. Az embereknek tetszett, amit csináltam. Nem volt ez freestyle, a rappelés volt a lényeg. Szövegek zene nélkül acapellában, vagy akár zenével is, a show és az előadói képességek számítottak.
Sok világhírű MC karrierje indult hasonlóan, például Aceyalone-é és az egész Freestyle Fellowship-é a kilencvenes évek elején Los Angelesben. Londonban most is virágzanak az ilyen jellegű estek?
Van még néhány. Mindig akad egy open mic night Londonban költőkkel vagy élőzenével, de ugyanezt látom egész Európában. Számomra ez remek kiindulópont volt, mert így nemcsak freestyle múlttal rendelkezem, hanem egyfajta “rappelő MC háttérrel” is, ami jó a közönségnek.
2001-ben, mikor a debütálásod az Awkward megjelent, több más kitűnő brit hip-hop-lemez is boltokba került: a The Nextmen, vagy az Unsung Heroes kiadványai például. Kimondottan erős éve volt akkor az angol hip-hopnak?
Úgy látom, hogy sok kitűnő éve volt a hip-hop-nak Nagy Britanniában, és az csak egy azok közül. Abból is látszik ez, hogy még mindig itt vagyok, még mindig jelentetek meg lemezeket. Jó ennek az örökségnek a része lenni. Sok olyan remek hip-hop előadó van Angliában, aki már nem jelentet meg nagylemezeket, de még mindig elképesztő zenéket készít. Nagyon nehéz csak bizonyos előadókat kiemelni, mert annyi van.
Van kedvenc angol hip-hop producered?
Nincs, nincs igazán. Sok producer van, aki nagyon jó. Általában mi magunk rakjuk össze a saját alapjainkat, mert azt szeretjük, amit mi hozunk létre. Nem könnyű kedvenc angol előadót választani, amikor Európa szerte sokan készítenek jó zenét.
A New York-i Reflection Eternal (Talib Kweli & Hi-Tek) duó Down For The Count című számából készült egy hivatalos angol változat, amiben te is szerepelsz. Pharoahe Monch sikeréből a Simon Says-ből szintén készült egy hasonló. Ezeknek a remixeknek mi a története?
A remixek azért születtek, mert azoknak a bizonyos előadóknak a kiadványait szerették volna kicsit jobban megnyomni Európában, ezért összeszedtek néhány európai, angol MC-t a lemezre, hogy méginkább tetsszen az európai rajongóknak. Ez történt valójában.
Nem tudom, hogy hány lemezem van meg neked?
Az első, és a második az Upwards.
Oké. Azért kérdezem, mert az ezután következők a Closer és a Special Kind Of Fool születtek azért, mert az emberek elkezdték az egész világon kedvelni a zenémet. A kollaborációk folytatódtak - az a remix jó kiindulópont volt a folytatáshoz, - amikor már a De La Soul, és Speech az Arrested Development-ből szerepelt az én albumomon, vagy Bahamadia, a Zion I, Eric Rico és még különböző emberek. Számomra fontos, hogy az elmúlt években a hip-hop berkeken belül az amerikai és az európai előadók egyre inkább elismerik egymást. Míg korábban valaki ott volt fent, valaki itt lent, ma már több szint van.
Egyszerűbbé is váltak az együttműködések a Myspace-érában.
Abszolút! Az internetnek hála, sokkal egyszerűbbé váltak. Egy vokál rögzítéséhez csak a Pro Tools-ra vagy a Logic-ra van szükség és aztán elég átküldeni. Ez jó, és néha rossz is egyben, mert nem ugyanolyan energiák szabadulnak fel, mint mikor az emberek együtt vannak egy szobában, mint mi most. Ez néha egyfajta “távolságtartó” hip-hop megszületéséhez vezet. Én igazán nyitott vagyok a bensőségesebb dalokhoz való visszatérésre.
Most is tervezel közreműködéseket amerikai előadókkal?
Nem, nem gondolkodom ilyesmin a továbbiakban. Sokkal inkább a dalokon gondolkodom. Minden a dalról szól. Nem kell túlságosan arra koncentrálnunk, hogy milyen amerikai előadó jelenik meg a lemezen, az nem tesz bennünket jobbá. Elakarok távolodni ettől. A dalok lesznek a középpontban, és ha valaki közreműködik a lemezen, olyan lesz, aki nem híres. Attól még lehet jó, hiszen ez az oka, amiért a lemezen szerepel. Ez az amit elakarok érni. Nem akarok amerikai előadókat a lemezre, csak azért, hogy ott legyenek.
Első albumaidat, az angol hip-hop kezdeti nagy lépéseit jegyző Big Dada, a Special Kind of Fool lemezed a BBE jelentette meg. Velük tervezel dolgozni a továbbiakban?
A Special Kind of Fool egy egylemezes szerződés volt a BBE-vel. Azt a lemezt náluk adtam ki, de a következő EP-t saját magam fogom. Szerzői kiadás lesz. Esetleg valakit megkérek hogy segítsen benne európai és világszinten. Ide akarok eljutni. A BBE egy nagyon jó kiadó és nagyon hálás vagyok, hogy támogatták a legutóbbi albumot, de a következő lemezt saját magamnak kell gondoznom. Megvalósítanom az álmom. Nekem kell annak az embernek lennem, aki leginkább hisz a lemezemben, így nekem is kell megjelentetnem.
A Big Dada/Ninja Tune és a BBE után végül a Tru Thoughts kiadónál lelt otthonra
Nemcsak híres amerikai előadókkal dolgoztál együtt, hanem az európai hip-hop olyan ismert és elismert alkotóival is, mint a Hocus Pocus vagy Dj Friction a Freundeskreis-ból. Milyennek látod a hip-hop-ot napjainkban a kontinensen?
Úgy érzem, hogy én az európai hip-hop közösséghez tartozom. Mikor az On And On-t vettük fel a Hocus Pocus-szal még nem voltak híresek, később váltak azzá. Nagyon fontos, hogy támogasd azokat az előadókat akikkel zeneileg hasonlók vagytok. Egy közösségként kell tekintenünk magunkra. Az európai közösség különbözik az amerikaitól, és én az előbbinek vagyok a tagja. Nem nézek az európai hip-hopra úgy, mint ami elválik az angoltól, egy dologként tekintek rájuk.
Említettél egy közelgő megjelenést, mik a terveid a későbbiekre?
A jövőbeni terveim között szerepel, hogy megjelentetek egy ötszámos EP-t, különböző típusú dalokkal. A közönség figyelme az oka, hogy inkább EP-ben gondolkodom és nem albumban. A nyilvánosság jelenleg nem érti és nem értékeli az albumokat, kisebb mennyiségre van szükségük, egy EP-vel könnyebben megbirkóznak. Erre a két EP-re koncentrálok előbb egyet jelentetek meg, aztán egy évvel később egy újabbat szerzői kiadásban.
A Kingdem super-group tagjai Ty mellett Blak Twang és Rodney P
A mai Red Bull Music Academy esemény fő kérdése, hogy a műfajon belül, hogyan érvényesülnek az elektronikus zenei elemek a klasszikus underground hip-hop ütemekkel szemben. Te mit gondolsz erről a témáról?
A véleményem az, hogy mindkettő létezhet. Megvan a helye a kommersz és az underground hip-hopnak is. Néha hallom, hogy a kommersz hip-hop arcok az undergroundról beszélve azt állítják, hogy egy időhurokba került. Amit meg kell érteniük, az, hogy az egyik a másikból fakad, mindkettőre szükség van ahhoz, hogy létezhessenek. Szükségünk van a hip-hopra, mert a hip-hop nem a pop-esztétika mentén szerveződik. A pop-esztétika nagyon könnyen hozzáférhetővé teszi a pop-zenét. Szükséged van a pop-zenére, hogy értékesítsd a pop-előadót, ugyanakkor szükséged van rap-zenére, hip-hop zenére az eredeti formájában, hogy remek lemezek készüljenek. Nincs olyan felülete a pop-zenének, ami üzenetet közvetítene. A legtöbb pop lemeznek könnyednek kell lennie, jelentés nélkül, mert ez az ok, amiért működik. Az emberek szeretnek olyan zenét hallgatni, aminek nincs jelentése. A hip-hopnak pedig van. Oké, hogy mindkettő létezik, csak kölcsönösen tisztelniük kell egymást.
