2020.08.30. 14:23 – dankógábor

Javában tartanak a raktárkoncertek, színpad mögötti felvételek már vannak is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

raktarkoncert.jpg

Van ugye ez a 5,3 milliárd forint költségkerettel rendelkező Raktárkoncert nevű dolog, amivel a kormány szeretné a zenészek vírusjárvány miatti kárát enyhíteni úgy, hogy az előadók a saját stábjukkal lépnek fel egy raktárban, profi körülmények között. Sokat még mindig nem tudunk róla, de amit igen, felsoroljuk:

  • 800 millió forintot szánnak a cigányzenészeknek, ezt még Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be rögtön az elején, de erről részleteket nem tudunk
  • 600 millió forint jut az úgynevezett fesztiválozós zenekarokra, amit Lobenwein Norbert Volt-főszervező árult el, aki ezt a csoportot koordinálta. Ide száz zenekart hívtak meg, kilencven neve ki is derült. Ezek az előadók a fesztiválos gázsijuk ötszörösét kapják meg, de legfeljebb 15 millió forintot.
  • van még egy "élő legendák" csoport is, összeg viszont ehhez a csoporthoz nem került nyilvánosságra, csak hogy Rózsa István koordinálja.
  • ahogy azt sem tudni, hogy ebből a technikát adó, felvételeket lebonyolító Antenna Hungária, valamit a szervező Magyar Turisztikai Ügynökség mennyit kap, csak számolgatni lehet. Ha mondjuk 800 milliót kapnak az élő legendák is, akkor 3,1 milliárd jut a szervezésre, ha a fesztiválozók összegét nézzük, akkor 3,3 milliárdba kerül a lebonyolítás. A tényleges összegről pletykát tudunk, de csak a fenti számok megerősítettek, így ezekkel tudunk kalkulálni.

Valamint most már tudunk olyat is, hogy kiknek vették eddig fel a koncertjeiket, mivel elindul a Raktárkoncert nevű Youtube-csatorna, ahová koncertek nem, de rövid backstage-jelenetek felkerültek. Szóval alább kiderül, kik is az élő legendák:


raktárkoncert



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása