2020.02.01. 23:21 – dankógábor

Meghalt Andy Gill, a Gang Of Four gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

64 éves korában, rövid légúti betegséget követően elhunyt Andy Gill, a Gang Of Four gitárosa. A hírt a zenekar osztotta meg Twitteren. Gill egyik alapítója volt az 1976-ban indult Gang Of Fournak, amivel a post-punk műfaj egyik legnagyobb hatású zenekara lettek. Első két lemezük, az Entertainment! és a Solid Gold rendre a legfontosabb albumok közé kerül, ha a műfajról van szó, nagyban köszönhetően Gill egyedi gitárjátékának. A gitáros ráadásul a zenekar összes lemezének producere is volt egyben, és ő volt az egyedüli tag, aki a kezdetek óta a csapatban volt, egészen mostani haláláig. A Gang Of Four amúgy kétszer is feloszlott, de 2004 óta töretlenül koncerteztek és írták a lemezeket (a zenekari közlemény szerint most is az újra készültek, és Gill még a kórházban is a mixeket hallgatta). A zenekarnak óriási hatása volt a következő generációkra, olyanok hozták fel őket példaképként, mint Kurt Cobain, Michael Stipe vagy Flea. Gill nem csak zenélt, de ő volt például a Red Hot Chili Peppers első lemezének a producere is, de olyan zenekarok egyes lemezein is dolgozott, mi a Killing Joke, a Therapy?, a Jesus Lizzard vagy a Futureheads. Azt nem tudni, hogy mi lesz a Gang Of Fourral, de nem lehetetlen, hogy Gill halála egyben a zenekar végét is jelenti.


gyász andy gill



2020.02.01. 13:23 – Lángoló

Magam adom: Harmed - Itt a Hangfoglaló Program friss lejátszási listája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hangf_spoti_magam_adom_2020_01.jpg

2020-ban is folytatódik a Magam Adom, ami egy olyan lejátszási lista, ahol a Hangfoglaló Program felkérése minden hónapban egy-egy magyar zenész, zenekar vagy valamilyen módon éppen aktuális zeneipari ember, emberek állítanak össze, és ami itt a Lángolón szokott először megjelenni. Szerepelt már benne Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, a Platon Karataev, a Mörk, Lábas Viki, Somló Dani és Horváth Renátó, a BUSH - Budapest Showcase Hub szervezői, Szendrői Csaba, az Elefánt énekese a Carson Coma zenekar is, és volt két rendhagyó adás is a Hangfoglaló Program munkatársaival, és a legutóbbi nyertes induló előadókkal. Most visszatérünk a régi kerékvágásba, és egy konkrét előadó mutatja be, hogy miket hallgat vagy hallgatnak mostanában. Februárban ez a Harmed zenekar lesz, akik most lettek Európa egyik legígéretesebb fiatal zenekara. Alább a lejátszási listájuk egy rövid interjúval kiegészítve.


magam adom harmed #hangfoglaló2020



2020.01.31. 13:41 – -dj-

MMXX - Egybekezdéses ítélet a Sons Of Apollo új nagylemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sonsofapollommxx.jpg

Mint ahogy a metálszíntér nagy része, úgy én is egyértelműen elhasaltam a Sons Of Apollo első lemezétől. Többet láttam benne, mint egy olyan zenekar, amelyik a Dream Theater babérjaira tör. Örömzenélést hallottam, görcsmentességet tapasztaltam, de megkérdőjelezhetetlen technikai tudást is. Sőt, még szorgalmaztam is, hogy legyen ebből a zenekarból „valódi” csapat, nem csak projekt. Ehhez képest az MMXX már nem olyan meggyőző. Ott van a tehetség, ott van a dinamika, a változatosság, de a rögtön ható dalok nem. Kicsit olyasmi ez a lemez, mintha megúszásra játszana. Mintha azt mondanák: „Csináltunk nektek egy meglepi első lemezt, most fogadjátok el, hogy nem erőltetjük meg magunkat.” Erről a lemezről nem hiszem el, hogy nem a Dream Theater orra alá akar borsot törni, és ez a gesztus nem szimpatikus, amellett, hogy természetellenes is. Nyilván nem fogom azt mondani, hogy ez egy rossz lemez, bődületes zenélés van rajta, hallom azt is, hogy hol kéne rögtön ütnie egy refrénnek, de aztán nem üt annyira, mint várom. Aztán talán csak jobban kéne barátkozni vele, de öt-hat hallgatásnak elégnek kellett volna lennie. Az MMXX az év első igazán fontos metál anyaga, de nyugodt szívvel nem tudom ajánlani, mert nem hallgattatja magát, nem vonzó. Lesznek nálam kevésbé finnyásak, de sajna pont azt érzem velük kapcsolatban, amit nagyon nem szerettem volna: kényszerességet, ami bizonyára a legtöbben tudnak, hogy melyik stílustárs zenekarra jellemző manapság. (3,5/5)


sons of apollo



2020.01.31. 12:11 – dankógábor

Itt egy új Tame Impala-klip, amit sokszor meg lehet nézni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Slow Rush címmel február 14-én kerül a boltokba az új Tame Impala-lemez, amiről már jó pár dal megjelent, de klip eddig nem jött hozzá. Ezt pótolja most a Lost in Yesterday videója, amit jó párszor meg lehet nézni annak ellenére, hogy elsőre úgy tűnik, mintha nem lenne benne vágás, pedig van. Viszont minden egyes körben annyi minden történik benne, hogy tényleg többször nekifut majd az ember, mit is lát valójában (valamiféle esküvőt). Aki akarja, innen tudja előrendelni a lemezt mindenféle exkluzív verzióban, koncert pedig marha jó lenne, ha lenne a közelben.


tame impala



2020.01.31. 10:21 – dankógábor

Egyeseknek sokkoló lehet az új Katatonia-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

katatonia_1.jpg

City Burials címmel áprilisban jelenik meg az új Katatonia. A svéd zenekar jó ideje hallgatott, némi tanácstalanság is tapasztalható volt a részükről a jövővel kapcsolatban, és nyilatkozták is, hogy újradefiniálnák magukat. Hát most megtették. A most megjelent Lacquer című daluk sok rajongót sokkolhat, ugyanis nem, hogy nem metál, de még csak nem is rock. Kicsit olyan, mintha egy Katatonia-dalból a Massive Attack csinált volna remixet. Többen amúgy az Ulvert is felemlegetik a szám kapcsán, és ez sem ördögtől való hasonlat. Mellesleg a dal ennek ellenére, vagy éppen ezért kiváló. Kiléptek a komfortzónájukból, és jót tett nekik. Remélem hasonló lesz az egész lemez.


katatonia



2020.01.30. 10:00 – Lángoló Gitárok

Az elmezabáló sötétség és a kétszeres újjászületés - Két év után új nagylemezzel jelentkezett a Baron Mantis

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bm-press-01_tamas_peter.jpg

Sok mindenen ment keresztül a Baron Mantis zenekar az elmúlt két és fél évben, mire – embert próbáló élményekből táplálkozva – megszületett új anyaguk, a tizenkét dalt tartalamzó Discipline. A lemezről tavaly már megjelent a címadó dalhoz készült klip, majd idén január elején egy újabb ízelítő, a Nothing Seems to Change című videó. A teljes lemez január 30-tól érhető el online, és a február 13-i lemezbemutató koncerten már CD formájában is kézbe vehető lesz. Premier a hajtás után! (Fotó: Tamás Péter)


premier magyar pop rock magyarország hír stoner garage új lemez teljes album baron mantis



2020.01.29. 15:04 – Dankó János

Judge Dredd - Dredd bíró: Minden birodalom elbukik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dredd.jpg

Az európai képregény-színtérnek egyik legkarakteresebbje a brit. Ez leginkább persze a 2000 AD című antológiasorozatnak köszönhető, ami uralja is az ottani piacot sajátos világaival és történeteivel, és legfőbb karakterével, Dredd bíróval. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a tengerentúli, egyébként sokszor kifejezetten vaskalapos képregény-kiadók sem tudták mellőzni. Arról megoszlanak a vélemények, hogy az USA-ban megjelenő, IDW által kiadott sorozat mennyire autentikus, de azt soha senki sem fogja kétségbe vonni, hogy az úgynevezett „igazi” Dredd a 2000 AD lapjain szerepel. A Fumax most ebből a sorozatból választott ki egy gyűjteményes kötetre valót, ráadásul nem is a régi érából, hanem a közelmúlt sorából.




2020.01.29. 13:14 – Lángoló

Mutasd meg a zenédet a friss Grammy-díjas Steve Dubnak a DEX-en!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marksomay_20190218_13360036_dsc_7535.jpg

Március 2-3. között a Budapest Music Centerben te is megmutathatod a zenédet a vasárnap este frissen Grammy-t nyert producernek, Steve Dubnak, hiszen többek között ő is részt vesz a DEX Songwriting Expo-n, sőt mi több, listening session keretében segíti majd a dalszerzőket a legaktuálisabb iránymutatásokkal. Budapest harmadjára is a dalszerzés fővárosa lesz - hamarosan indul a DEX.


dex



2020.01.28. 15:20 – Prieger Zs.

Tapsjátékos, misztikus rituálé - Itt a Dorota új videója

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dorota.jpg

A Dorota a tavalyi év igazi meglepetése, legalábbis a különös/zavarbaejtő zenekari fronton. Hiába a rutinos, több projektben is megforduló tagok, a Solar The Monk lemez (lent meg lehet hallgatni) fogadtatása heuréka-jellegűre sikeredett. A különleges zenéhez furcsa, zavarbaejtő klipek is társulnak. A legújabb klip most a Lángolón debütál. 


premier dorota



süti beállítások módosítása