2020.06.04. 12:40 – dankógábor

Bárki tarthat autóskoncertet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tankcsapdaautos.jpeg

Gulyás Gergely a mai kormányinfón bejelentette, hogy bárki tarthat, akár már ma is autóskoncertet, nem kell azzal megvárni a veszélyhelyzet végét, ami amúgy előreláthatóan június 16-án szűnik majd meg. Mi itt a Lángoló szerkesztőségében egyébként eddig is úgy értelmeztük a rendeleteket, hogy bárki tarthat autóskoncertet, hiszen ülőhelyes koncerteket már egy hete lehet tartani, és egy autóskoncert nyilván ülőhelyes, és nyilván biztonságos távolságban is vannak egymástól az emberek. Közterületre persze kell területfoglalási engedély, de az már egy másik kérdés, és azt békeidőben is kell. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)


autóskoncert



2020.06.04. 10:30 – Lángoló

Úristen - Dalban kritizálja Audiopoeta a popszakma egyes tagjait

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

audiopoeta_kicsi.jpg

A Belényi Mihály nevével összefonódó Audiopoeta már 2013 óta ontja magából a széles zenei skálán mozgó trackeket. A költő-rapper dalai főként verseiből születnek, amikhez az őt körülvevő világ és a benne zajló érzelmek adják számára az inspirációt. Innen is ered az Audiopoeta név. Formabontó, könnyed, humoros, olykor melankolikus szövegei és megjegyezhető dallamai teszik egyrészt egyedivé, másrészt emberközelivé a produkciót. Zeneileg is kifejezetten színes a paletta: a rap, hip-hop és pop stílusjegek mellé csempész elektronikus, dubstep, rock, vagy épp népzenei elemeket dalaiba.


premier audiopoeta



2020.06.03. 15:14 – Lángoló

Ti - Új klip a Meszecsinkától

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

reka_koti_band.jpg

Meszecsinka épp az első szibériai látogatására készülne, amelyet kazahsztáni kiruccanás követne – de nem készül és nem követi, közismert okok miatt. Tavaly a német Nordic Notes kiadónál is megjelent Állj bele a mélybe album tovább erősítette a zenekar külföldi jelenlétét. Az eddigi legsűrűbb évet (Portugália, Spanyolország, Oroszország, Bulgária, Románia, Franciaország, Hollandia) még sűrűbb időszak követte volna a tervek szerint, de hála a karanténnak, pihenés lett helyette. Ennek a plusz szabad időnek az eredménye ez a házilag készített klip, amelyben a frontember, Oláh Annamari a szereplő, operatőr és vágó egyben. (Fotó: Koti Réka)


premier meszecsinka



2020.06.03. 09:00 – Lángoló

Colourwave - Dalról dalra a Belau új nagylemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

belau_3.jpg

Colourwave címmel megjelent a Belau második nagylemeze, amiről azt mondta a Kedves Péter és Buzás Krisztián alkotta duó, hogy

egy többrétegű koncepció, mely utat próbál mutatni az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé összekeverve a természet zaját letisztult modern megoldásokkal. Párhuzamosan a lemez szellemiségét a minket körülvevő természet intelmei határozták meg, amely kapcsán a tenger továbbra is kiemelt szerepet tölt be. A zenekar továbbá folytattatta a - 'The Odyssey' korszakból már megismert - földrajzi koncepcióját, amely ezúttal az ezerszínű Karib-térségbe kalauzol el minket, számos nemzetközi vendégénekessel  karöltve.

A fizikailag vinylen beszerezhető, de alább is meghallgatható lemezen hangsúlyos szerepet kapnak az egzotikus hangszerek, a 808-as szubok, és különböző, általuk, a karibi szigeteken gyűjtött hangok is. A lejátszó alatt a tagok mesélnek a dalokról.


belau



2020.06.02. 11:03 – dankógábor

George Floyd halála miatt ma leáll a zeneipar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

munshots-_vac0je-hko-unsplash.jpg

Hogy kicsoda George Floyd? Aki olvas újságot, néz híreket, biztosan találkozott vele, vagy legalábbis látta azt, hogy mi robbant ki azután, hogy a 46 éves afroamerikai férfi május 27-én, letartóztatás közben elhunyt Minneapolisban. Floyd a legfrissebb orvosszakértői vélemény szerint azért halt meg, mert egy rendőr majdnem kilenc percen keresztül a nyakán térdelt, miközben Floyd többször jelezte, hogy nem kap levegőt. Az esetet rögzítették is, ebből lehet tudni, hogy a rendőrt egyáltalán nem érdekelte, hogy Floyd nincs jól, és ezt jelzi is, ahogy az sem, hogy már egy társa is szólt, hogy oldalára kéne fordítani a letartóztatottat.


george floyd



2020.06.01. 11:02 – Lángoló

Magam adom: Belau - Itt a Hangfoglaló Program friss lejátszási listája

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hangf_spoti_magam_adom_2020_05.png

Ahogy minden hónap első napján, úgy most is itt van a Magam Adom, ami egy olyan lejátszási lista, ahol a Hangfoglaló Program felkérése egy-egy magyar zenész, zenekar vagy valamilyen módon éppen aktuális zeneipari ember, emberek állítanak össze, és ami itt a Lángolón szokott először megjelenni. Szerepelt már benne Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, a Platon Karataev, a Mörk, Lábas Viki, Somló Dani és Horváth Renátó, a BUSH - Budapest Showcase Hub szervezői, Szendrői Csaba, az Elefánt énekese a Carson Coma zenekar is, és volt két rendhagyó adás is a Hangfoglaló Program munkatársaival, és a legutóbbi nyertes induló előadókkal. Nemrég a Harmed szerepelt a Magam Adomban, aztán a Qualitons, majd a The Devil's Trade, azaz Makó Dávid, utána jött Babé Sila, most pedig a Belau következik, ahonnan Kedves Péter válaszolt a kérdésekre. Alább a lejátszási lista és a válaszok.


magam adom hangfoglaló program #hangfoglaló2020



2020.05.31. 14:16 – Gnosis

Mondogatásra való - megjelent egy új Guruzsmás-kiadvány

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

guruzsmasband.jpg

Kedvenc etno/folk/punk/alter/crossover zenekarunk, akik még mindig Bartók Béla szellemiségét éltetik tovább dalaikban kellően laza hozzáállással, megjelentett egy új EP-t nemrég. A zenekarról, a kislemezről Bencze Tibor, a zenekar vezetője mesél nekünk. Olvasásra és mondogatásra való:


punk album etno guruzsmás



2020.05.29. 14:40 – dankógábor

Kormányrendelet segíti a Tankcsapda autós koncertjeit

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tankolas.jpg

Ma és holnap, Debrecenben és Székesfehérváron koncertet ad a Tankcsapda, amire csak nyerni lehetett a jegyet, venni nem, és csak autóval lehet megnézni. Külföldön már volt ilyen buli több is, itthon a Tankcsapda az első, és úgy tűnik az utolsó is. Megjelent ugyanis egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, hogy csak ma és holnap lehet autóskoncertet rendezni, pont azon a két napon, amikor a Tankcsapda is fellép. Persze felmerül a kérdés, hogy utána miért is ne lehetne ugyanilyet csinálni, ha már péntektől engedélyezettek a szabadtéri, ülőhelyes koncertek, hiszen egy ilyen buliban alap, hogy mindenki ül, ahogy az is, hogy meglesz a másfél méter távolság mindenkitől, aki nem a kocsinkban van. Viszont lehetséges az ilyen autós összejövetelek amúgy is engedélyhez kötöttek, és jelenleg amúgy a vírus miatt tiltottak, ha most külön rendeletet hoztak rá. Szóval mielőtt más is elkezdene autós koncerteket szervezni, nézzen utána az aktuális jogszabályoknak! Itt van amúgy a mostani rendelet szövege:


tankcsapda



süti beállítások módosítása