Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Dresch Mihály életműve hatalmas, a nyolcvanas évek közepe óta közel húsz albumot adott ki szólóban, duóban, vagy az aktuális quartetjével. Leginkább ez utóbbiakkal. Ennél is több a közreműködések száma, de most ne merüljünk el biográfiájában, a honlapján minden megtalálható. Az utóbbi évekre koncentrálva azonban látszik, hogy a sokféleségben utazva tartja frissen és energikusan magát. Legutóbb például zenekarának cimbalmosával, Lukács Miklóssal adott ki duólemezt, amit nagyon szerettünk, és ennek hangot is adtunk itt. Lukács Miklós persze közel sem csak a Dresch Quartet cimbalmosa, de most ebbe sem mennék bele jobban, mindenesetre érdemes utánanézni pályájának, amit hangszerével művel, az kimeríti, sőt jócskán ki is bővíti azt, amit erről el bírunk képzelni. Az a Labirintus duólemez csodálatos hangfolyam visszahallgatva is, megannyi valós és megálmodott tájékot bejár, és ha már belevágtunk, lépjünk még hátrébb, és vegyük elő újra a 2011-es Fuhunt, ami pedig az előző Quartet album. Azon azt találjuk, hogy Dresch Mihály cseppet sem őrlődött fel az évek sűrűjében, és sűrűjétől, én például rendszerint megadom neki a bizalmat, hagyom magam sodortatni akárhová – és mindig máshová visz. Dresch zenéjének egyik kulcsa, hogy vele tényleg nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Persze ez adódik a nagy ívű és léptékű szólók, improvizációk sorából is, de nem csak, és nem feltétlenül műfajából következően.