Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Minden koncerten, legalábbis a jól sikerülteken van egy pillanat, amikor a közönség és a zenekar egymásra talál, amitől számítva együtt lélegzik a csatakosra izzadt énekes és a második sorban a csöcsét villantó rockercsaj. A tegnap esti Sebastian Bach-bulin (Diesel klub, kb. 500 néző) ez a pillanat egészen pontosan akkor volt, amikor a zenekar megszólalt, és Bach először rázta bele a rőzsét az első sor szájába.
Kurva jó bulit nyomott az Skid Row egykori énekese és zenekara a koncertezésre egyébként nem kifejezetten alkalmas klubban. A hangzás olyan volt, amilyen, de legalább hangos, és a dob kifejezetten faszán szólt az őrült csávó keze alatt, komolyan, ki az, aki a háta mögé is felrakat két cintányért, hogy azokat a válla fölött átnyúlva üsse meg? Mondjuk rohadt jól nézett ki a dolog. Egy Sebastian Bach-koncert azonban elsősorban az énekesről szól, erről a langaléta, valahol szúnyogcsődörre emlékeztető szőke rockistenről, akinél jobb frontembert el sem nagyon tudok képzeni ebben a műfajban.
Van egy csávó a filmvilágban, akit minden klasszikus galoppmetál rajongó irigyel, és nem, nem a