2019.10.11. 12:35 – Dankó János

Ahol Pókember a mellékszereplő - A Marvel-Legendák első három füzetéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ml1-00.jpg

Amikor a Kingpin kiadó először írt arról, hogy egy új sorozatot terveznek, aminek az első száma Stan Lee személyének állítana emléket, az új sorozat tartalmát nehezen tudtam megítélni. Amikor a részletek kiderültek, még mindig várakozó állásponton voltam, nem lelkesedtem. Most, hogy a kiadó jóvoltából három számot elolvastam, továbbra is vegyes a kép bennem.


marvel



2019.07.17. 11:44 – Dankó János

Felnőtt Pókember a jövőből - Elolvastuk a Pókember 2099 képregényt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hp2019-2-00.jpg

Pókember sztorijai alapvetően mindig is a fiatalabb korosztálynak szóltak, vagy a gyereklelkű felnőtteknek. Természetesen a karakternek voltak felnőttesebb vonásai, hiszen önmagában az eredettörténet is ilyen, és a komolyabb történetekből van pár, amelyik tényleg működött, ilyen volt például a több magyar kiadást megélt „Kraven utolsó vadászata”. De aztán voltak mellényúlások is, mint a komolynak ígérkező, de túlzottan kacifántos Klón Saga. Szerintem Pókembernek igazán sosem állt jól a komolykodás. A jelenleg Magyarországon futó Dan Slott-féle történetvezetés a legoptimálisabb, és ez áll a legjobban a karakternek. Lendületes, fiatalos, humoros, de van benne mondanivaló is és karakterrajz is. De talán a Marvel is érezhette, hogy Pókember alapvetően nem a komolyabb vonalba illeszkedik, ezért adhattak zöld utat egy alternatív Pók-figurának, amelyik a jövőben üldözi a bűnt, a sztorija és képi világa pedig inkább a noir jegyeit viseli magán.


könyv képregény marvel pókember kingpin 2099



2019.05.23. 14:26 – Dankó János

Thanos győz? - Elolvastuk a képregényt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fumax-thanos-gyoz-borito.jpg

Nem szeretem Thanost. Nem is azért, mert egy gonosz, agresszív karakter, akiben amúgy nincs semmi szeretnivaló, hanem mert sosem láttam bele azt a potenciált, amitől ő egy olyan hatalmas képregényes világnak az egyik legnagyobb főellensége legyen, mint a Marvelé. Igaz ez a külsőjére, és igaz ez a belsőjére, ami lássuk be, olyan egyszerű, mint a fapapucs. Rossz és kész, és most senki ne mondja, hogy de hát tud ő szerelmes is lenni, mert attól még a motivációja és a létezése szimpla marad.


marvel thanos



2017.06.17. 16:39 – sz.ági.

A bunkó mosómedve és a szűkszavú faág kalandjai - A Galaxis őrzői Vol. 2.-kritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

galaxis2_02.jpg

Hihetetlen, hogy egy bunkó mosómedve és egy darab faág főszereplésével még mindig tarol az egyik legszórakoztatóbb szuperhősfilm. A Marvel hülye lett volna kihagyni a folytatást és szerencsére továbbra sem veszik magukat komolyan, ami ennek a műfajnak kifejezetten jól áll.


marvel filmkritika galaxis őrzői



süti beállítások módosítása