2016.07.27. 09:40 – herma

Kíméletlen black metal Norvégiából - hallgasd meg a Nordjevel idei debütjét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nordjevel.jpg

A zenekart csak tavaly alapították, eddig lényegében ismeretlen zenészek. Ehhez képest, amit produkálnak, az a black metal ereje teljében. Elemi erővel, hurrikánszerűen söpör végig rajtunk a zene, csak romokat, és átláthatatlanul kavargó port hagyva maga után. Briliáns a gitárjáték, tökéletes harmóniában a ritmusszekcióval, amin főként a sokszor megállás nélkül pörgetve kétlábgépező dobot kell érteni. Letaglózó erejük mellett nagyon kreatívak is a témák, az előadásmód és a hangzás elsőrendű. Kell ennél több?


lemez black metal black metal nordjevel



2016.07.19. 16:00 – Gnosis

Kátai Tamást most dobtuk ki az ajtón, erre bemászott az ablakon - Thy Catafalque-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

thy_catafalque-x123-small-2016-gyongyi_kudlik.jpg

Kátai Tamás nem ismer kegyelmet. Idén már a harmadik nevéhez köthető lemez jelenik meg. Az évet a saját szóló albumával nyitotta (kritika róla itt) majd azt követte a Neolunar project és most itt a friss Thy Catafalque-lemez, aminek utoljára tavaly jelent meg szintén albuma. Bár a Tool lenne fele ilyen termékeny! Na de lássuk, milyen is lesz ez az új, szeptember 16-án megjelenő lemez, ami a sokat sejtető Meta címet kapta.


metal kátai tamás thy catafalque dalpremier



2016.06.28. 14:53 – herma

Tisztán tér vissza az avantgárd legenda - itt egy új In The Woods...-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

in_the_woods.jpg

Az In the Woods... a 90-es évek norvég extrém metál színterének legjelentősebb avantgárd zenekara volt az Arcturus mellett. Három különleges nagylemez és EP után teljesen váratlanul, egyik napról a másikra feloszlottak. Sajnálatos módon a későbbiekben a volt tagoknak nem igazán sikerült maradandó produkciókkal előállnia, ennek köszönhetően sokan meg is feledkeztek róluk. Azonban most itt vannak, újult erővel és megújult tagsággal, no meg egy új dallal, és ha azt sem tudnád, hogy eszik-e vagy isszák őket, akkor mindjárt ezt is orvosoljuk.


metal avantgárd in the woods



2016.05.20. 14:00 – dankógábor

Így filmesítették meg a Perihelion új dalát

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

perihelionfeneketlen.jpg

A Feneketlen című dal a Perihelion új EP-jén, a Holdon található meg eredetileg, de most kapott egy klipet is. Vasvári Gyula gitáros-énekes ezt mondja róla:

A klip Porkoláb Norbert (Bad Moon Films) munkája. A képi világ teljes mértékben Norbi elképzeléseit tükrözi. Eleve az volt a célunk, hogy bárki is lesz a klip készítője, legyen egy víziója a zene alapján, amit aztán megfelelő színvonalon filmre is tud vinni, ugyanakkor el akartuk kerülni, hogy túlzottan a dalszöveghez igazodó képsorok szülessenek.

A klipet látva úgy tűnik, hogy megvalósult a cél. Aki élőben is megnézni a debreceni post metal zenekart, az menjen el ma este a Showbarlangba, ahol olyan hasonlóan klassz csapatokkal lépnek fel, mint a Svoid, az Ygfan vagy az Enter The Void.


premier hír black post metal perihelion



2016.05.06. 10:40 – Gnosis

Viking hadtestektől a szellemvasútig - Öt frissnek számító lemez kritikája

Lángoló Lemezek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

amon-amarth-jomsviking-prima-pagina-2016.jpg

Friss-ropogós-vadiúj-nem is annyira új lemezkritikáinkat fogadjátok szeretettel. A szerzők felváltva lelkendeznek és unják magukat, de kivételesen most nincs olyan lemez, amitől sugárban hányna bármelyikük, pedig két magyar album is van ebben a válogatásban. (nevet)


pop ska rock metal deftones avantgárd pannonia allstars ska orchestra paso amon amarth blaze bayley Arkhē



2016.04.29. 19:03 – Lángoló

Holnap este Walpurgis Night a Yukban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

001aamarbaduk1.jpg

Bár logisztikai problémák miatt pár hónapja meghiúsult a buli, Morgan Hakansson - aki már csak az ilyen kemény dolgokban hisz - tartja a szavát, így április utolsó szombatján, azaz zenekarával együtt holnap pótolják az akkor elmaradt koncertet a Yukban. A legutóbbi Frontschwein lemezt turnéztató Marduk mellett fellép a Bio-Cancer, a Saratan, a Budapesten több mint két éve először játszó Sear Bliss, valamint a nemrég új lemezzel jelentkezett Svoid.


programajánló black metal marduk sear bliss thrash kék yuk svoid kvlt saratan bio-cancer



2016.04.07. 14:00 – Gnosis

Áramlik a technika - új Atlantis Chronicles-dal és -klip

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

12189241_1213525185324264_1631661641058328116_o.jpg

Négy évvel a Ten Miles Underwater után máris itt a folytatás a párizsi csapattól a Barton's Odyssey képében. Az Atlantis Chronicles nagyon szépen játsza el a még éppen nem djentes, de már nagyon modern és nagyon technikás metalját, amiben a monoton acsarkodó éneket időnként dallamosabbnak szánt üvöltések próbálnak ellenpontozni. Az új albumról (ami március 25-én jelent meg) most ti is meghallgathatjátok az Upwelling - Part I című számot és közben nézhetitek is, ahogy a kezdő Serj Tankian-imitátor énekes kiüvölti a tüdejét, miközben a gitárosok a gitár nyakán pengetik el a fájdalmukat. Akik ilyesmire gerjednek illetve csípik a süllyedő világos sztorikat, azoknak jó választás lesz ez a zenekar.


metal technical modern metal atlantis chronicles



2016.03.16. 16:00 – dankógábor

Itt egy új Abbath-videó, ami hol máshol játszódna, mint az erdőben

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy Abbath első szólólemeze az most tényleg szólólemez-e vagy az új Immortal. De mindegy is, a lényeg, hogy el lehet lenni vele bőven. Most itt a lemezről származó Winterbane dal klipje, amiben Abbath most is úgy tekinget behúzott fejjel, idegesen körbe-körbe, mint aki azt keresi, hogy ki vágta az előbb kupán, de a többiek nagyon misztikusak. Hangulatos klip amúgy, rajongóknak tetszeni fog.


hír black metal immortal abbath



2016.02.25. 15:00 – Gnosis

Szomorkás és szépséges - Sylvaine-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sylvaine-img_9156-small-daria_endresen.jpg

Sylvaine idehaza egy teljesen ismeretlen, norvég születésű de jelenleg Franciaországban élő művésznő, akit első albuma után tavaly ősszel a Season Of Mist leszerződtetett. Aki a kiadót egy kicsit is ismeri, az vágja, hogy általában metalosabb cuccokat adnak ki, de Sylvaine-nél ez a műfaj csak érintőleges, és nem is annyira súlyos. Nincsenek döngölő riffelések, viszont van helyette éteri utazás, post rock (metal)-os révedezés, és könnyekig ható szomorkás atmoszféra, néhol, de tényleg csak minimálisan, Anneke-s hajlításokkal. Az A Ghost Trapped in Limbo egy marha jó szám lett egyébként, szóval aki kicsit is fogékony a fentiekre, és nem zavarja, ha nincs hat láb mélyre hangolva a gitár, ellenben szeret álmodozni és depiskedni, valamint bírja az Alcest-féle tripeket (micsoda véletlen, hogy Neige dobol is pár számban), az mindenképp hallgassa meg és fedezze fel magának Sylvaine gyönyörű zenei világát.

A Wistful című lemez május 13-án jelenik meg.


rock post metal trallala sylvaine



süti beállítások módosítása