Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A tavaly megjelent Lovemonster című dupla Pannonia Allstars Ska Orchestra-albumon mutatkozott be a zenekar egyik projektje, a PASO's Roots Rockers, amelyben ugyanazok a zenészek muzsikálnak, de ebben a formációban kicsit elmélyültebb, pszichedelikusabb hangvételű zenét komponálnak. Ezen a lemezen szerepel a Me Love Rub-a-Dub című szerzemény, amely most egy négy dalból álló EP-n jut főszerephez. "Januárban volt szerencsém eljutni a ska és a reggae szülőhazájába, Jamaicába, ahol az egyik kedvenc alműfajom, a rub-a-dub két legendás előadója, Kojak és Trinity közreműködésével egy-egy új verzióban rögzítettük ezt a dalt." - mondja KRSA, a PASO frontembere az EP-ről - "Ez igazi kuriózum és hatalmas megtiszteltetés, hiszen ők valóban korszakos figurái ennek a műfajnak, és korábban ebből az érából még senki sem vett részt ilyen jellegű projektben. Emellett itthon DJ Gabba Voodoo is készített egy jungle remixet ehhez a számunkhoz, így az eredetivel együtt négy változatban kerül a kislemezre a Me Love Rub-a-Dub. Ráadásul a kislemezhez videóanyagot is forgattunk Jamaicában." - tette hozzá az énekes. Az EP–t a dalok.hu-ról lehet letölteni jelképes összegért március 21-től, de itt a Lángoló Gitárokon az egész audio-video csomagot meg lehet hallgatni/nézni. A zenekar Magyarországon legközelebb április 20-én lép fel a Zöld Pardonban, előtte viszont részt vesznek Európa egyik legpatinásabb könnyűzenei eseményén, a 25 éves Londoni Nemzetközi Ska Fesztiválon március 29-én.