Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Sister Sludge címmel a napokban új online EP-t ad ki a The Trousers. Az ötszámos anyag a jövő év elején várható Freakbeat lemez előzetese. Acímadó Sister Sludge-ot már bemutattuk itt a Lángoló Gitárokon, a korábban online már szintén közzétett I Get Around pedig hónapok óta rendszeresen hallható a magyar rádiókban is. Az EP-n ezen kívül helyet kapott még két új felvétel, a Fear Of The City és a Not Afraid To Fall, illetve a Cornershop Lessons Learned from Rocky I to Rocky III című 2002-es dalának feldolgozása. Ez utóbbira a Cornershop énekese, Tjinder Singh személyesen adta áldását, amikor Kőváry Zoli frontember találkozott vele Londonban 2010 őszén. A felvételen Manoya, azaz a neós Hodosi Enikő vokálozik. Hajtás után bemutatjuk a teljes EP-t.
Pontosan egy hete, október 3-án jelent meg Ákos új nagylemeze, a 2084. Erről a lemezről a Lángoló Gitárokon debütált az
A 2003-ban alakult Folkfree zenekar kezdetektől a népzene kultúrköréből táplálkozott, dalaiban fő szerepet töltött be a tekerőlant. Az eltelt évek során a műfaji határok kitolása során próbálkoztak elektronikával, MC-vel, hogy a fiatalok szélesebb köréhez juttassák el zenéjüket. 2012-ben azonban visszatértek a gyökerekhez, maradt a tekerőlant, mint meghatározó hangszer, csatlakozott a csapathoz Sóti Juli újvidéki énekesnő, aki a csapat tervei szerint friss erőt ad a megújuláshoz. A jelenlegi felállásban a zenészek Hajas Gábor alapító-tekerőlantos mellett Fekete Dezső, Szegedi Attila és Nagy Norbert. Az elmúlt hetekben elkezdődtek az új lemez felvételei, melyről az Esik eső című dal már hallható a rádiókban, a dalhoz készített videoklipnek pedig itt a Lángoló Gitárokon van most a premierje. A zenekart legközelebb október 6-án 17.00-kor a Budai Várban a Pálinkafesztiválon lehet hallani, látni.
Május végén jelent meg Slash Apocalyptic Love című nagylemeze, amiről kritikusunk elég
A
Na most kiderül minden! Leginkább az, hogy van-e az új Muse-lemezen dubstep? Le is lőjük a poént: van. És nem is csak egy dalban. De minderről bárki meggyőződhet saját maga, ugyanis lejjebb tekerve ott a teljes The 2nd Law, ami Magyarországon exkluzívan csak itt a Lángoló Gitárokon hallgatható meg. Az album érdekessége, hogy a Save Me és a Liquid State című dalokat a megszokottól eltérően nem Matthew Bellamy gitáros-énekes írta, hanem
Október közepén jelenik meg az Ivan & the Parazol debütáló nagylemeze. A Sellin' My Soul EP ennek az előfutára, ami itt a Lángoló Gitárokon hallható először. „A kislemez két dalt tartalmaz, az egyik a húzós, odavágós, erőtől duzzadó címadó, a másik az elszállósabb, stadion himnusz Whatever." – mondja a zenekar, akik a számokat metronóm nélkül együtt játszották fel a stúdióban, hogy „benne maradjon a zenekar lelke, pumpálása, amit élőben hallanak a rajongók a koncerteken." Az élő fellépésig nem is kell sokat várni, ugyanis november másodikán tart lemezbemutatót a csapat az Iskola Klubban (volt Tűzraktér). (Zenekari fotó: Müller András)
Szeptember 25-én kerül a boltok polcaira a Green Day ¡Uno! című új lemeze, ami egy gigantikus projekt első része, lévén még idén novemberben jön a ¡Dos!, jövő januárban pedig a ¡Tré!, amik szintén teljes értékű stúdióalbumok lesznek, szóval jó sokáig lehet majd a Green Day-jel foglalkozni. Billie Joe Armstrong gitáros-énekes úgy nyilatkozott a lemezekről, hogy a dalok csak úgy jöttek ki belőlük megállás nélkül, mígnem összesen 38-at írtak meg és rögzítettek, ami elég lett egy komplett trilógiára. Ennek ellenére nincs semmiféle nagyívű koncepció, ami összeköti az egyes lemezeket, sőt, a dalok között sincs kapcsolat, egyszerűen csak van 38 új Green Day-szám három lemezre elosztva. Ebből az első adagot van szerencsénk most bemutatni itt a Lángoló Gitárokon, szóval a hajtás után egyből meg lehet hallgatni az ¡Uno!-t az elejétől a végééig.
Valószínűleg már több olvasónk tisztában van vele, hogy Pálinkás Tamás Isten Háta Mögött-frontember mostanában inkább a Tej nevű popformációjával van elfoglalva zeneileg, amiben eredetileg az IHM-ből, a Volkova Sistersből és még számos más zenekarból ismert Sándor Dániel volt a társa. Azóta viszont ez megváltozott, Sándor mostanában már teljesen a Volkovára koncentrál, de Pálinkás szerint nem érezte magát igazán otthon az általános popformában sem, amihez a főember viszont ragaszkodik.