Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tanka Balázs, a Turbó frontembere úgy mellékesen új zenei projektbe kezdett egy barátjával, Kovács Bencével. Kettejük akusztikus duettjét elnevezték Kalderának, az elmúlt időszakban szép csendben felvettek egy teljes nagylemeznyi, szám szerint tizenegy dalt, majd az egészről úgy gondolták, a legjobb lesz először Lángoló Gitárokon bemutatni a szélesebb nagyközönségnek. A Kalderát egyébként a maguk részéről úgy jellemzik, hogy "gyermekkori barátságból átlényegült akusztikus duett, valahol az északi vadon és a déli országutak közti vidékről. Útszéli folkmuzsika, introvertált hangulatok párbeszéde gitárral és énekkel. Ha Te azt mondod, blues, mi azt mondjuk grunge. Ha Te azt mondod, grunge, mi azt mondjuk folk." Dehogy mindez valójában mit takar, az a lapozás után teljes terjedelmében meghallgatható, mellette pedig további információkat is elárulunk, például a napokon belül megrendezésre kerülő bemutatkozó koncertről is.
Május 14-én jelenik meg A Joyful Noise címmel a Gossip ötödik, Brian Higgins Xenomania-főnök által producerelt nagylemeze, amit itt a Lángoló Gitárokon már most meghallgathat minden olvasónk az elejétől a végéig. A kiváló koncertzenekar
Hosszú évek kalandos működése után jelentkezik bemutatkozó nagylemezével a Seen. A kompromisszummentesen sodró és dalok helyett inkább energiákban gondolkodó formáció A Matter of Birth and Death című keresztelt debütálása egyben konceptlemez is lett. Az albumot Lángoló Gitárok olvasói hallhatják először.
Átlag éjjel címmel itt a Tej első bemutatható állapotba került dala. A Tej alapját Pálinkás Tamás Isten Háta Mögött-frontember akusztikus dalai adják, amiket Sándor Dániel Isten Háta Mögött-billentyűs-gitáros-producer közreműködésével tánczenévé formáltak. Pálinkás a Lángoló Gitároknak elmondta, hogy egyelőre nem tudja pontosan miről is szól a szám, „de sajnos nagyon valószínű, hogy a kopulációról.” Pálinkás fejében már évek óta megy ez a „dancefloor-cucc”, és elmondása alapján kevésbé érzi magát hülyén, ha kiadja a kezéből. A Tej tervei közé tartozik, hogy „olyan kultusz alakuljon ki a zenekar körül, mint a 90-es évek elején a Bonanza körül, majd hirtelen feloszlás, szólólemez, Kossuth-díj.” Egyébként Pálinkás gitár nélkül teljesen bepánikol a koncerteken, így az első nem hivatalos Tej-bulin háttal énekelt a közönségnek. A nagylemez még egyáltalán nem téma, jönnek ki a dalok sorban, aztán majd lesz valami. Hajtás után ott az Átlag éjjel.
Elkészült a Hangmás legújabb videoklipje Luna című számukhoz, ami a harmadik lemezük második videója és amit az
A tavaly februárban megjelent legutóbbi Brains-nagylemez, a Refresh The Style harmadik videoklipje a Jungle Sound című számhoz készült. Ahogyan az album elnevezése is utal rá, a zenekar régebbi zenei stílusokat aktualizált és bújtatott új köntösbe rajta. Ennek jó példája az új klipes szám, amellyel a 90-es évek meghatározó és egyben úttörő zenei stílusát a jungle-t igyekeztek újra előtérbe helyezni. Az együttes elmondása szerint szám maga egy tisztelgés a részükről egy zenei irányzat előtt, amiből megannyi más stílus fejlődött ki és él a mai napig. A hozzá készült vadiúj videoklip most itt a Lángoló Gitárokon látható először a lapozás után, ahol további részleteket is elárulunk.
Új kislemezzel és hozzá kapcsolódóan új videoklippel jelentkezik az idén éppen 27 éves Ladánybene 27, akiknél jelentős tagcserék is történtek mostanában, új, fiatal zenészek csatlakoztak az együtteshez. A We Are One című, teljes egészében angol nyelvű EP címadó dalához a Frisk Media által készített videoklip most először itt a Lángoló Gitárokon látható a lapozás után, ahol a friss kiadványról és az új tagokról is bővebben szót ejtünk.
Elkészült a Maszkura és a Tücsökraj legújabb nagylemeze Sztárzseni címmel, amiből most két dalt is bemutatunk itt a Lángoló Gitárokon. Az album amúgy tíz új számot és egy feldolgozást tartalmaz, az együttes Lovasi András Szívrablás című dalát értelmezte újra a saját stílusában. A lemez a zenekarra korábban is jellemző műfaji sokszínűséget megtartva egyébként új színfoltokkal is igyekszik gazdagítani a zenei palettát: a címadó dalt például a manele, román mulatós stílus ihlette, de szerepel a lemezen Maszkura egyik legelső rapdala is, a Kényszerrel viselem, amit a zenekar már megalakulásakor is játszott, de csak most rögzítette.