Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Aktuális turnéja eddigi leghosszabb – kb. háromnegyedórás – koncertjét adta az ifjú dánokból álló Iceage a Dürerben. Két évvel ezelőtti debütálásuk után a nemzetközi könnyűzenei szaksajtó hajlamos volt a punk- és/vagy rockzene megmentőiként tömjénezni a négy koppenhágai fiatalembert. Aztán jöttek a pletykák, és egyre többet lehetett hallani, illetve olvasni a zenekar gyatra koncertteljesítményéről, Zara-zakós ripacskodásáról és nemtörődöm pepecseléseiről. Rövidesen persze megérkeztek a jóindulatú cáfolatok is: a srácok időközben megtanultak zenélni, egyre jobb számokat írnak, elég csak megfülelni az idei You’re Nothing című lemezüket stb. A budapesti koncertre is sokan kétségekkel, szkeptikusan, ám rendkívül kíváncsian érkeztek. Félő volt, hogy a koncert során kidurran a lufi, és kínos momentumok szemtanúiként adhatjuk fel rockzenébe vetett hitünk utolsó végvárait is. (fotók: fenytkepezo.tumblr.com)
A Dillinger Escape Plan arra az A38-ra tér vissza több év után, amin egyszer annyira elszabadították a poklot, hogy Greg Puciato énekes bőven a közönség feje fölött szakította le az álmennyezetet. A rendkívül intenzív koncertjeiről, és a kifejezetten komplex dalairól ismert hardcore-zenekar október 6-án mutatja be a hajón az idén megjelent One Of Us Is The Killer című nagylemezét. Ben Weinman gitáros-főnökkel beszélgettünk (a képen ő jobbról a második).
Csütörtökön a Dürer Kertben lép fel a dán Iceage punkzenekar, amire most két jegyet sorsolunk ki a Lángoló Gitárok olvasói között. A még mindig pofátlanul fiatal koppenhágai négyes a februárban megjelent You're Nothing című albumukat mutatják be Budapesten, ami két évvel követi a 2011-es debütálásukat, amivel komoly nemzetközi figyelmet kaptak, közte a tengerentúlon is - nem hiába jelent meg az idei albumuk a patinás Matador Recordsnél. A dánok előtt az idei egyik 
Ma este lép fel Manu Chao a
Az amerikai Bloody Hollies szeptember 5-én
Az idei év egyik legkedvesebb zenekari sikertörténete a Parquet Courts nevéhez fűződik, akik kis híján feloszlottak, mire a zenei sajtó felfedezte volna az elképesztően király Light Up Gold lemezüket, amit még tavaly augusztusban adtak ki. A New York-i srácok zenéjét nagyjából úgy lehet jellemezni, mintha Iggy Pop a Pavementben énekelne: okos, dögös és kíméletlen punkzene nyikorgó gitárokkal és tomboló dobokkal. Az együttes nemrég bejelentette a következő Tally All the Things That You Broke című EP-jüket, amiről már meg is jelent a nyitószám, a You've Got Me Wonderin' Now. A dal pont olyan amilyennek lennie kell: alig kétperces energialöket, mindenféle szarozás nélkül. Ráadásul furulya is van benne, amitől bájosan cserkész hangulata lett az egész számnak. Tessék csak meghallgatni a hajtás után, a biztonság kedvéért a Light Up Gold albumot is odarakjuk, hátha valaki lemaradt volna róla.
Emlékszünk még azokra az évekre, amikor a deszkázós hülyegyerek punk és társai befértek a tévébe és rádiókba? Viszont amíg a Blink-182, az Offspring vagy a Sum 41 szép lassan a feledés és a feledésbe merült és kicsit talán közröhej tárgya is lett, addig NOFX megmaradt olyannak, amilyen 1983-as alakulásukkor: vicceskedő, részeges punkoknak, akik legalább annyira kritikusak a rendszerrel, mint saját magukkal. Fat Mike és társai összesen 13 nagylemezt hoztak össze három évtized alatt, legutóbb a tavalyi - szerintünk egyébként