Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Jay-Z - Magna Carta… Holy Grail
(Universal)
Mit tud mondani egy 17 éve pályán lévő előadó, aki elért már mindent, amit lehetett? Pénz, szakmai díjak, dögös feleség, akit Beyoncénak hívnak. A félisten státuszhoz vezető út persze rögös volt, és Jay-Z a Black Album után még a visszavonulás gondolatával is eljátszadozott egy múló pillanatig, de a lemezek a kreatív csúcs után is csak jöttek és jöttek. Nehéz ez a helyzet, hiszen Jay-Z megkerülhetetlen tényezőjévé vált a hip-hop életnek, és ha eltüsszenti magát, már az is szalagcímet érdemel.
Júliusban megjelent Magna Carta… Holy Grail című lemeze egy igen korrekt iparos munka. Jay-Z ismét a legmenőbb mainstream arcokkal veszi magát körül, remek érzékkel kiválasztva azt a pár nevet, akikkel a lemez kapós lesz, ám a túlzsúfoltságnak még a látszatát sem kelti. Timbaland, Pharrell, és néhány r&b énekes a rádióbarát refrénekhez. Szerencsére a szövegek is alkalmazkodnak Jigga státusához, és a „jaj, de nehéz túlélni a gettóban” helyett emberünk inkább rappel méregdrága ruhákról és még drágább kocsikról. Ezzel – akár tetszik a kőrapper közönségnek, akár nem – sokkal valósabb marad, mintha gyermeteg mesékkel próbálná meggyőzni a nagyérdeműt rossz sorsáról. Ugyan Jay-Z soha nem volt a legjobb rapper, valami trükköt azért mégis csak tud, hogy hogyan fogja meg a hallgatót, és erre a varázserőre most is nagy szükség volt. Elsőre kicsit közepesnek hat a lemez, de amint még egyszer nekifut az ember, előtűnik, hogy többről van itt szó, mint hideg profizmusról.